Népújság, 1953. október (79-87. szám)
1953-10-22 / 85. szám
2 NÉPÚJSÁG 1953 október 22. A kollektív vezetés tapasztalatai és ezzel kapcsolatos feladataink a pétervásári járásban A KÖZPONTI VEZETŐSÉG június 27—28-i ülésének határozata után járási pártbizottságunk augusztus 28-án tartott ülést, itt vitattuk meg a pártvezetés munkáját, itt kerültek felszínre elkövetett hibáink. . A JB munkájában is a legtöbb hiba a helytelen vezetésből adódott. A járási bizottság nem becsülte a járási pártválasztmány munkáját, elhanyagolta összehívását, s ha összehívtuk is, az ülésen nem a végzett munkáról számoltunk be, hanem legtöbbször csak a feladatokat szabtuk meg. Nem töltötték be feladatukat a JB-ülések sem. Nem volt vita, a határozatok, a járási titkár véleménye, elgondolása szerint születtek meg. A járási titkár a pártbizottsági tagok véleménye meghallgatása nélkül irányított és vezetett. Nem volt megfelelő a bírálat, s még kevésbbé az önbírálat a járási titkár és a JB-tagok részéről. Ha bíráltunk is. legtöbbször pártszeoítlenül. durván. Mállások József elvtárs, a recski függetlenített párttitkár, joggal mondotta a választmányi ülésen: „Mindig féltem attól, hogy mikor üt a fejemre Tóth elv- társ.” EZ A HELYTELEN mód szer — a kiskirálykodás. a bírálat elfojtása — még károsabban hatott egyes alapszervezeteinknél, állami és gazdasági szerveinknél. Az atapszervezetek vezetői átvették a JB-tagok és munkatársak helytelen magatartását és sokszor durván, lel- kiismeretlenül bántak a dolgozókkal. Különösen megmutatkozott ez Forgó elvtársnál, a mát- raballai. Hegedűs elvtársnál, a recski és több más alapazerve- zet titkáránál. Ko'onos József, a volt járási tanácselnök magatartása odáig faiult. hogy internálással, .lezárással fenyegette a tanács dolgozóit s a dolgozó parasztokat. Kivés elvtárs. a recski ércbánya párttitkára elmondta a választmányi ülésen, hogy aki üzemünkben bírálni mert. azt egyes műszakiak letorkolták. sőt nem egy esetben rosszabb munkahelyre tették. A járási pártválasztmányi ülés uí4u. az ott elhangzott építő bírálatot felhasználva, javult a pártbizottság munkáia a kollektív vezetés kialakításában. Eleinte — két-három hétig — csak botorkáltunk. szokatlan volt az újfajta vezetés, de ma már a megyei pártbizottság segítsége után tisztábban látjuk feladatunkat. Járási bizottsági ülésen értékeltük: mennyit mentünk előre, s melyek azck a feladatok. melyek még előttünk állnak. A JB-ülés határozata megszabta, hogy munkánkat a Központi Vezetőség határozatainak megfelelően a két havonként ülésező választmányi ülések és a pártbizottságok határozatai szabják meg. A titkár feladata, hogy a JB osztályain keresztül biztosítsa a határozatok végrehajtását. EZEKUTAN a járási pártbizottságon megszüntettük azt. hogy az csztálytitkári értekezleteken újabb és újabb feladatokról tárgyaljunk, figyeimenkívüi hagyva a választmányi és a JB- ülés határozatait. Ehelyett ezt tesszük, hogy a járási titkár hetenként minden osztállyal foglalkozik, ellenőrzi a határozatok végrehajtását, javaslatot, segítséget ad ehhez. Ez a módszer máris érezteti hatásét. Javult az osztályok önállósága, a munkatársak felelősségérzete. A szervezési osztályon minden héten megbeszélik a hozzájuk tartózd tömegszervezetek vezetőivel az újabb feladatokat és segítséget nyújtanak azok végrehajtásához. . JB-ülések is aktívabbak. Bátrabb a bírálat és több az önbírálat Í6. Több javaslat hangzik el a munka érdekében, fonlos kérdésekben nem a járási titkár, hanem a JB tagjai közösen döntenek. Az alsóbb pártszervezetektől, a dolgozóktól érkező javaslatokra, panaszokra a járási bizottság azonnal felfigyel, intézkedik és írásban is értesíti az alapszervezeteket, a panaszt tevő dolgozókat ügyük intézéséről. Segítünk abban is, hogy az alapszervezetek ne hanyagolják el a vezetőségi ütések és a taggyűlések megtartását. Ennek eredménye, hogy a bálod, tar- nateleszi, pétervásári AMG, a recski ércbánya alapszerveze'.ei- nél rendszeresen tartanak vezetőségi üléseket és minden re- szdrtvezetö hozzáfogott saját feladata elvégzéséhez. A recski ércbánya párlvezetősége vezetőségi ülésen vitatta meg a taggyűlés bírálatát, javaslatát és meghatározta a hibák kijavításának módját. Ezekben az alapszervezetekben különösen — bár javult a helyzet másutt is — többet törődnek a dolgozók javaslataival, panaszaik orvoslásával. AZ EREDMÉNYEK ELLENÉRE a kollektív vezetés megteremtésében eddig igen kevés eredményt értünk el. Nem kielégítő még a JB vezetése, sok alapszervezetünkben pedig egyáltalán nem beszélhetünk kollektív vezetésről. A fedèmes! párttitkár eivtárs még ma sem tart vezetőségi ülést, taggyűlést is csak a JB figyelmeztetésére. A taggyűlésre nem készít beszámolót, úgv vélekedik, hogy maid 8' tanácselnök, meg a párttagság elmondja a feladatokat. Erdőkövesden, Istenmezején, Mátra derecskén nincsenek vezetőségi ülések, a taggyűléseken nem érvényesül a tagöág szava, semmibeveszik a tagság, a dolgozók bírálatát. Több alapszervezetben — Recsk, ivádi állami gazdaság, Pétervására községi, Szájjá* *, Hevesaranyos — még mindig egyedül irányit és vezet a titkár elvtársi, arra hivatkozva, hogy a vezetőség többi tagja nem segít. A taggyűlések gyakori elmulasztása mellett súlyos hiba. hogy alap- szervezeteink többségében a taggyűlések nem hoznak határozatot, csak a felsőbb pártszervezetek határozataira támaszkodva végzik munkájukat. MINDEZEKÉRT komoly felelősség terheli a járási párt- bizottságot. Mi magunk 6em törekedtünk és nem törekszünk még ma sem eléggé a vezetés terén mutatkozó hibák gyors felszámolására. .Sokszor mi is megalkúszunk, eltűrjük, hogy az alapszervezefek nem tartanak vezetőségi üléseket, taggyűléseket, aktívaértekezleteket. Elnézzük azt is, hogy a titkárok egyedül végzik munkájukat, a párttagság véleménye, a taggyűlések határozata nélkül. Hiányzik a JB tagjai részéről, de az én részemről is a megfelelő őszinte önbírálat és bírálat a hibák elkövetőivel szemben. A felsőirőlt hiányosságok a JB tagjai és az alapszervezeti vezetők politikai képzetlenségéből is fakadnak. Sok a'.apszer- vezeti titkár, vezetőségi tag és JB-tag is, nem rendelkezik megfelelő marxista-ieninista képzettséggel, ezért követ el hibákat a vezetésben. A kollektív vezetésben lévő hiányosságok kijavításához elsősorban is tanulás szükséges- Az 1953--1954-es pártokiatási évben biztosítanunk kell párttagjaink marxista-leninista szellemben való nevetését. Érvényt kel! szereznünk annak az elvnek is, amely kihangsúlyozza, hogy a kollektív ^ vezetés megvalósítása nem jelenti a személyes felelősség megszűnését. PARTSZERVEZETEINK előtt iegfdntosabb feladat a tö- megkapcsoiat erősítése. Hibáinkat csak akkor tudjuk -kijavítani. a párt és a tömegek kapcsolata csak altkor válik szorosabbá, ha érvényesülhet pártszervezeteinkben az egészséges demokrácia, ha alulról felfelé szabadion élhet pártunk tagsága a bírálat jogával, bírálhatja a> pártfunkcionáriusok tévedéseit, és ha a pártfunkcionáriusck nem Igyekeznek a tömegekbe fojtani a bíráló szót, hanem segítik, támogatják az alulról jövő bírálat kibontakozását. AHHOZ TEHAT, hogy a pétervásári járásban is megjavuljon a párt vezető munkája, érvényt kell szerezni ezeknek az elveknek és az eddigieknél sokkal n agyotyb h a rcot kel 1 f ol y t a tn i — a JB és az alapszervezetek részéről egyaránt — a kollektív vezetés megteremtéséért. Tóth György. a pétervásári JB titkára ISMERD MEG A cS ^oofidiuiié l Előre a Népújság olvasótáborának kiszélesítéséért A hevesmegyei pártbizottság lapja, a Népújság igen fontos szerepet tölt be a szocializmus építésében. Pártunk és kormányunk szavát ismerteti megyénk dolgozó népével, ipari, mező- gazdasági, értelmiségi dolgozóinkkal egyaránt. Rendszeresen foglalkozik megyénk problémáival, ismerteti a jó eredményeket és bírálatával a hibák feltárására hívja fel a figyelmet. Segítséget és útmutatást ad pártszervezeteink, tanácsaink, tömegszervezeteink és minden egyes dolgozó munkájához, leleplezi az osztályellenséget, akik népünk jóléte ellen törnek, ismerteti a legfontosabb külpolitikai eseményeket — általában nevelője, tanítója megyénk dolgozóinak. Megyei lapunk is arra törekszik, hogy minél közelebb kerüljön a dolgozókhoz, — egész tevékenységét a dolgozó nép érdekeinek szolgálatába állította. A kormányprogramm megvalósításában igen nagy feladal|hárul a lapra', mégiöhb segítséget és útmutatást kell adnia dolgozóinknak a feladatok sikeres megvalósításához. Nagy lehetőséget nyújt ahhoz, hogy még jobban segíthessünk dolgozóink munkáját az, hogy november elsejétől a Népújság hat oldalon jelenik meg. íjzzcl niég több írással, módszerrel segíthetjük a dolgozók munkáját. Megyénkben október 1-től szervezett előfizetési mozgalom indult meg, mélynek célja, hogy még nagyobb tömegekhez juttassuk el lapunkat. El kell érnünk, hogy a lapot a legtávolabbi tanyán is olvassák és a lap olvasásán keresztül megismerjék pártunk célkitűzéseit, a dolgozóknak nyújtott nagy- jelentőségű kedvezményeket. Ebben a munkában pártszerve- zeteimikneik, népnevelőinknek nagy segítséget kell adniok. Magyarázzák meg népnevelőink a pártsajtó olvasásának jelentőségét, — a lap olvasására és az olvasottak felhasználására neveljék a> dolgozókat. Az új olvasótábor kiszélesíté- eéér-t folyó munkában pártszervezeteink, népnevelőink ismertessék a megjelent rendieteket, hívják fel a dolgozók figyelmét, hogy a lap minden sora a dolgozó nép felemelkedéséért harcol. Az olvasótábor kiszélesítéséért folyó munkában példaképül állíthatjuk a hevesi járási pártbizottság agit, prop.- titkárát, Molnár elvtársait, aki ígéretet tett, hogy a hevesi járás területén ezer dolgozóhoz juttatja el a megyei pártbizottság lapját, felvilágosító ^munkán keresztül. E szép vállalás ere dmén y e s m egv a 1 ós í t ás áho z sok sikert kívánunk, s álljon példaképül ez a többi járási és városi pártbizottság előtt is, ment követendő példa. Valósítsák meg pártszervezeteink, hogy a 6ajtómunika a pártmunikai szerves részévé váljon. Segítsék pártszervezeteink a lap terjesztésében a népnevelőket. a postás és hír’apfelelős elvtársakat, hogy minél több dolgozóhoz eljuttathassuk pártunk szócsövét, és ezzel is elősegítsük dolgozóink munkáját. Pártszervezeteink vezetői segítsék elő a DlSZ-tsggy ülések sikerét M egyénk DISZ-fiataljai a választmányi ülések után, most taggyűléseken tárgyalják a Központi Vezetőség június 27 —28-i határozatát. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ott sikerülnek a taggyűlések, ott tárják fel helyesen a DlSZ-szer- vezetek munkájának hiányosságait, ahol a pártszervezet vezetősége megfelelő segítséget ad a titkári beszámoló elkészítéséhez. a munkai értékeléséhez és a feladatok megszabásához. Már a DISZ járási választmányok üléseinél megmutatkozott a párt segítségének eredménye. A járási pártbizottságok eddig soha nem adtak olyan segítséget a járási DlSZ-bizottiságoknak, mint a választmányi ülés előkészítésében. megtartásában, ezért adóit legtöbbet a mostani D1SZ- vá'.asztmány a DlSZ-munka megjavításához. T> ártszervezeíeink vezetőinek az a feladatuk, hogy a legmesszebbmenőkig támogassák a mostani DISZ-taggyülések előkészítését. A DlSZ-szerveze- tek titkáraival értékeljék a DISZ eddigi munkáját, beszéljék meg, hog'y milyen segítséget vár az alapiszervezet a DlSZ-szerve- zettői és a titkár elvtársak adjanak hasznos tanácsokat a munka megjavításához. Tárgyalják meg azt is, hogy a pártszervezet elegendő segítséget adotl-e a DISZ munkájához, a DISZ-nek átadott fiatal párttagok hogyan végezték pártmegbizatásukat — hol. milyen munkában várnak több támogatást a fiatalok. A párttitkár eivtáreak — vagy esetleg a vezetőség valamelyik tagja — vegyenek részt a DISZ- taggyűlésen, s hozzászólásukkal, javaslatukkal emeljék a taggyűlés színvonalát. mostani DlSZ-taggyüié- seknék fordulatot kell hozmok a DISZ-munkában, mint- ahogv pártszervezeteink életében is fordulópontot jelentett a KV határozatának tárgyalása. Pártszervezeteink vezetői adjanak meg ehhez minden segítséget, járuljanak hozzá, hogy Dl SZiszervezeteink, fiatal j aimk teljesíthessék kötelességüket, mely a kormányprogramm megvalósulása, a szocializmus építése terén rájuk hárul. A Megyénk alapszervezefeiben az elmúlt héten és e hét elején megkezdődött a pártokta- tás. Számos helyen feldíszített teremben, ünnepélyesen nyitották meg az új oktatási évet és a hallgatók többsége megjelent. Voltak azonban olyan he lyek is, ahol a rossz munka következtében elmaradt az oktatási év megkezdése. • Bélapátfalván a politikai oktatás az elmúlt pénteken kezdődött, de a politikai iskolák I., II. évfolyama hallgatóinak csak 50 százaléka jelent meg. Hiányosság van itt a DISZ-tanfolyamok elő készítésében is. Egerben valamennyi politikai iskolát ünnepélyesen nyitottak meg. Az üdvözlő beszédeket a párttitkár elvtársak mondták, ismertetők a politikai oktatás jelentőségét, célját és az elmúlt oktatási év tapasztalatait. Az első foglalkozásokon a hallgatók 90 százaléka jelent meg. • Kiskörén hét politikai iskola tartotta meg első foglalkozását. Megválasztották a bizalmiakat is. Legjobban megszervezték a politikai iskolát a Rákosi ts*-ben, idős Varga Imre propagandista alaposan felkészült az első oktatási napra. Elhanyagolták az oktatás előkészítését az állami gazdaságban, itt nem is jöttek Össze a hallgatók. * Hevesvezekénycn nincs gazdája a pártoktatásnak, még a ha'lgatók névsorját sem találják. A politikai oktatás itt nem kezdődött meg. EGY GYÁRIETKEZDE A képen: A moszkvai „Jáva” dohánygyárban Olga Mjasznylkova orvos (baloldalt) megízleli az ételeket. Mellette Kapitolina Jefi- mova, az étkezde igazgatója és Jelizaveta Martyinova fó'szakács, (Fotó: N. Kakszimov) Egyszerű munkásétkezde működik a moszkvai „Jáva” dohánygyárban. Dolgozói azonban mindent elkövetnek, hogy a meglévő lehetőségeket kihasználják. A dolgozók mindennapi szükségleteit kielégítő hasonló intézmények munkáját legjobban a bírálatok és javaslatok könyve tükrözi. Itt is bevezették ezt. Petra- kova munkásnő így ír: „öt éve dolgozom a gyárban és állandóan itt ebédelek. Mindannyian elégedettek vagyunk az élelmezéssel, ízletesen készük el az ételeket.” Az ilyenfajta megjegyzések annál hízelgőbbek, mivel a gyárban többségben nők dolgoznak. A dicséretek azonban korántsem jelentik azt, hogy a munkásnők elhallgatnák panaszaikat. Sokszáz szem figyeli éberen az étkezde munkáját. Olga Kuleso- va szakszervezeti aktíva, a. társadalmi ellenőrzés vezetője vizsgálja felül a megjegyzéseket és javaslatokat, s azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket. A munkásnők közül sokan visznek haza is ebédet. Ilyenkor tíz százalékkal olcsóbban kapják az ételt, mert leszámítják a kiszolgálási költségeket. A munkásétkezdében olcsón étkeznek a dolgozók. A legdrágább fogás, a frissen készült étel, kb 3.5 rubelbe kerül. Az átlagos ár 1 és 2 rubel között ingadozik. 30 kopekért Is vásárolhatnak egytál ételt, annyiért, amennyibe egy villamosjegy kerül. Az étkezés igen választékos és sokféle. Egy-egy napon ötféle leves Is van, utána második fogásként 15 fajta ételből válogathatnak a dolgozók. Az ebédet friss gyümölcs, vagy befőtt egészíti ki. Ezenkívül diétás ételek is készülnek és friss vacsorák. A büfében nagy a választék Tizenkét fajta hideg étel, mint például hering körettel, lágytojás, hússaláta, különféle majonézei húsok, cukrászsütemények, tea, kávé, tej, gyümölcslevek, sör várja a dolgozókat. A menü az évszakoktól függően változik. Csupán két fajta állandó étel van. Az egyik a lej. A gyárban naponta ingyen kapnak tejet a dolgozók. A dohányipari vállalatoknál ez kötelező. Emellett azonban az étkezde igazgatója, Kapitolina JefI* mova gondoskodik arról, hogy tej és tejesételek állandóan szerepeljenek az étlapon. A másik vitamin. Ez mindenki számára fontos, függetlenül foglalkozásától. Az étkezde dolgozói arra törekednek, hogy ne csak a nyári idényben, hanem az év minden hónapjában legyen friss zöldféle. Melegházból télen is szállítják a nagy vitamintartalmú zöldhagymát. Kora tavasszal megjelenik a melegházi uborka és retek. — Szakácsaink nem engedik, hogy a gyümölcsöt, vagy zöldségfélét sokáig főzzék — jegyzi meg Kapitolina Jefimova. — Igen jól tudják, hogy akkor elvész az értékes vitamin. Ezért nem vágják el a leveshez szükséges zöldséget sem idő előtt. Az étkezde dolgozói nemcsak kiváló szakácsok, hanem a táplálkozás tudományos alapjait Is ismerik. Az igazgatótól kezdve, egészen a pincérlányig, mindannyian szakképzettek. A szoviet élelmiszeripari dolgozók körében közmondássá vált: „Az élelmezési vállalatnál olyan tisztaságnak kell uralkodni, mint a patikában.” A „Jáva”- dohánygyár étkezdéjében is szigorúan vigyáznak a tisztaságra. A konyhába senki sem lép be köppeny nélkül. Az orvos állandóan ellenőrzi az áruk, az edények üsztaságát. A szélesretárt ablakokat szúnyoghálóval látták el és különleges eseménynek számít, ha a konyhában egy légy megjelenik A padlókat naponta többször klórozott vízzel mossák fel. Villannyal és gázzal főznek. Évente kétszer elvégzik a szükséges javításokat, korszerűsítik a berendezést. Össze! a szakszervezeti aktivisták ellenőrzik, hogy az étkezde felkészült-e a télre, s tavasszal, a nyári idényre. Az étkezde kollektívájának munkáját áthatja az emberről való gondoskodás érzése. A dolgozók mélyen átérzik az ember jóléte érdekében végzett munkájuk jelentőségéi. Irta: Marija Kondrascsova Egészségvédelmi berendezéseket készít az Egri Lakatosárugyár Az Egri Lakatosárugyár szeptember elseje óta több mint félmillió forint értékű szell'ózöbe- rendezeseket gyártott az üzemek és vállalatok részére. _ A széllözőberendezések gyártása tovább folyik. Az üzem nagyon sok megrendelést kapott a szövődök részéről baleseielhárítás céljából vetélőfogók gyártásáfa. Eddig több mint 4SÖ0 darab vetélöfogól gyártottak. A napokban újabb 25.000 darabra érkezett megrendelés. Az üzemek és vállalatok a féléméit szociális beruházásokból sok helyen korszerű öltőzöket is építenek. Ezekbe az öltözőkbe a szekrényeket az Egri Lakatos- áru-gyár szállítja, még hozzá nagyon olcsó áron, mert a szép kivitelű, modern öltözőszekrényeket a MEH-tejepeken összegyűjtött hulladéktemezekből készítik. ff I \ párioktatás hírei