Népújság, 1953. augusztus (62-70. szám)

1953-08-30 / 70. szám

1953 augusztus 39. 3 ✓ NÉPÚJSÁG Vonják keményen felelősségre a mulasztókat a Bélapátfalvi Cementgyárban A vasúti szállítás meggyorsítása minden vállalat feladata Festői látvány a többszázmé- ter magas hegy tövében meg­húzódd gyár. Játékszernek tű nik a Bélkorrői nézve, valójá­ban óriási csarnokai, kemencéi a Hörpeség érzetét kelti az ember­ben. A Béiapávíaivi Cement­gyár, hazánk egyik legnagyobb, környezetére nézve egyik leg­szebb fekvésű üzeme. A termelési grafikon azonban úgy látszik nem irígyli a 800 méter magasba 6zökő hegycsúcsot, szerényen, sőt túiszerényen húzódik meg a 100 százalék alatt. A cement­gyár hétről hétre, s most már hónapról hónapra nem teljesíti a. rervét, a 800 vagon cement- adósságot, ha egy helyre rak­nánk, maga is tekintélyes he­gyet képezne. Még al-ig száradt meg a va­kolat a nemrég épült kétemele­tes új munkásházon, ai másik- két kis családiházon, a második .legényszálláson. Mint az or­szágban mindenütt, Bélapátfal­ván is egyre gyorsuló ütemben folyik a lakások építkezése. Itt is, másutt is cementre, sok ce­mentre van szükség az építke­zéshez: ezt várja, nőttünk a. gyártól, mely eddig még csak adósságot adott. Sok szó esett már arról, hogy a cementgyárban feltűnően gya­kori a gépkiesés, áll andóan egye­netlen ai termelés, nincs sok sza­va a dolgozóknak, nem törődnek javaslataikkal. Álljon itt erre egy-két példa: Augusztus 17-én klinkerter­vét 96. 18-án 102, 10-én ismét 84.7 száza'ékban tel­jesítette az üzem. A négy künkerkemence augusz­tusban összesen 353 órát állt, egyedül a Ill-as kemence 138 órát esett ki a termelésből vá­ratlan falazás miatr. A cement- malmoknál még enné! is súlyo­sabb a helyzet: a négy malom összesen 820 órát állt augusztus folyamán. Ez a néhány példa is világo­san mutatja, hogy komoly ba­jok vannak a karbantartásban, hogy bűnös kezek fékezik a gyár felbecsülhetetlen fontos­ságú munkáját. Az elmúlt na­pokban kapott észbe a pártbi­zottság. s hívta te] a figyelmet Pásztor Gézái üzemvezetőre. Ez a tőkéscsemete, kinek apja. bá­nyatulajdonos volt. annyit törő­dött az üzemmel, mint Pa ró. Pál a nadrágjával. Nem voltaik por­húzóláncok, egymásután kellett tisztítani a porkamrákat, s ez négy-ötnapos terméskiesést oko­zott. Mit sem törődött a .meg­előző karbantartással, nem el­lenőrizte, mert nem is akarta, Felföld: István karbantartási fe­lelős munkáját. Pedig lett volna oka rá, hisz Felföldinek még a géphibákról sem volt fogalma. Pásztor eltávolításával azon­ban még csak a szárát tépték ki a termelést gátló „körülmé­nyeknek". Frank Róbert főmér­nök, aki többek szerint igen jó szakember, egyá'talán nem csil­logtatja! ezt az Örvendetes tulaj­donságát. Békés nyugalommal, sőt titkos megelégedettséggel szemléli az alacsony tervteljesi- tésf és .javasolhatnak, mond­hatnak neki akármit' a dolgozók, válasza egyszerű: „nem vagyok hajlandó a kommunistákkal egy tálból cseresznyézni”. S ho'-v mennyire nem hajlandó, azt bi­zonyltjai, hogy a gyár augusztusi cementtermelési tervét 67.7 százalékban tel­jesítette. hogy vállrándítással intézi el, ha a cementörlö brigád valame­lyik tagja alszik munkaidő alatt, hogy augusztus 26 ig több mint 100 igazolatlan műszak­imulasztás történt. Frank Róbert aki — mint mondotta egy alka­lommal — „tudatosan nem tett semmit a szocialista versenyért”, nem tölti be feladatát, munkája egy jottányit sem viszi előbbre a cementtermelést. Az utóbbi időben a műszaki vezetők, elsősorban / Sulczer György mérnök, a termelési osz­tály vezetőjének részéről egész­séges kezdeményezés indult el: rendszeres megbeszéléseket tar­tanak a brigádvezetőkkel A leg­utóbbi értekezleten például a cementmolnárok mondták e! vé­leményüket s hoztak igen érté­kes javaslatokat. Jellemző az ér. tekezletre, hogy az ott hozott kilenc javas­lat közül mindössze egyet nem lehet gyakorlatban megvalósítani. A pártbizottság, igen helyesen, felkarolta ezeket' a megbeszélé­seket, segíti a műszaki vezető­ket a javaslatok végrehajtásá­ban, egyre inkább arra neveli a dolgozókat, hogy nyitott szem­mel járjanak az üzemben. Az a jelszó most Bélapátfal­ván, hogy „Ev végére maradék­talanul teljesítjük a tervet”, Megvan ehhez minden lehető­ség. megvan a kommunisták • lendülete, aikik például Borda István alapszervi párítitkár kez­deményezésére munkaidőn túl segítik a kőosztá'yozó alapjai­nak kiásását, s akiket most már mindenki követ a kőbányában. Megkezdik a klinkerhíd építé­sét is, úi beruházásokat kao az üzem. Egy azonban feltétlen szükséges még: ne féljenek a vezetők a mulasztók felelősségrevoná- sától. Maga Csömör eivtárs, a pártbi­zottság titkára is elismeri, hogy elmenne a „felelösségrevonás temetésére”, % példáján felbuz­dulva, kéz kezet mos szellem uralkodik az üzemben. Ezé-t ga­rázdálkodhatott olyan sckáig Pásztor Géza, ezért végez ha­nyag munkát Frank Róbert fő­mérnök, ezért laza. a [egyelem. — s nem utolsósorban. ezért nem emelkedik a termelékeny­ség. Az ország várja, sőt elvárja', hogy a Bélapátfalvi Cement­gyár teljesítse adott szavát. Hozzák be tehát lemaradásukat, teljesítsék becsülettel tervüket a cementgyári dolgozók, mert ez­zel a kormányprogramm meg­valósítását. saját életük szebbé- téíelét segítik elő. Gyurkó Géza Kedvezmények a napraforgó beadás után Dolgozó parasztságunk előtt a csépié» befejeztével új fel­adatok állnak. Bár még csak augusztus .van, a jó termés érdekében már most fel keli készülniük az őszi szántás, be­takarítás fontos munkáira. Az egyik soronkövetlkező munka a napra-forgótörés. A napraforgó az élelmiszer é,s sza.ppanipar egyik igen fontos nyersanya­ga és ennek biztosítása érde­kében kormányunk.fokozottab­ban kíván gondoskodni a nap­raforgót termelő dolgozó pa­rasztokról is. Az ai dolgozó paraszt, aki beadási kötelezett­sége teljesítésére napraforgói ad be. minden mázsa után két liter étolajat literenként 11 fo­rintért. egy kilogramm mosó- szaopant. kilónként 14 forintért és öt kilogramm pogácsadarát kilónként 65 fillérért vásárol­hat az olajcsere telepen. A be­adási kötelezettségen felül be­adott napraforgó után má­zsánként 17 liter étolajat és 20 kilogramm poorácsadarát ad­nak minden ellenérték befize­tése nélkül A kapott olajjal, pogácsadarával szabadon ren­delkezik a beadó. HÍREK EGERBEN a Tizeshonvéd- utcai napköziotthonos óvodá­ban kedves ünnepségen bú­csúztatták az első osztályba kerülő óvódásokat kisebb tár­saik. A műsor végén az isko- lábamenő óvodásokat írósze­rekkel. füzetiartókkal ajándé­kozták meg. PÊTERVÂSARA augusztus 21-én befejezte a cséplést, ke­nyérgabonabeadását 107, takar­mánygabona előirányzatát 113 százalékban teljesítette. A falu dolgozói megfogadták, hogy sertés- és vágómarha, vala­mint őszi kapás begyűjtési tervüket határidőre túlteljesí­tik. (Bajzáth Ignác) Ötéves tervünk negyedik évé- I nek sikeres teljesítése nagvmér- | tékben függ attól, hogy a vasút, ' az ország vérkeringése milyen mértékben tesz eleget a szárítá­si feladatok gyors, időbeni vég­rehajtásának. Hazánk a szocia­lizmus építését tervszerűen vég­zi. Tervszerű munka folvik az egész népgazdaságban. így a vasútnái a szállításokban is. Mi vasutas dolgozók minden ideg- szálunkkal harcolunk azért, hogy az ötéves tervünk negyedik évé­nek sikeres végrehajtását a szál­lítás; feladatok maradéktalan el végzésével segítsük. A szovjet vasutasoktól kapott segítséggel már eddig is kiváló eredménye­ket értünk el. Ezt az eredményt tovább kel! fokoznunk, melyet csak a fuvaroztató vállalatokkal való szocialista egvüttműködés- sel biztosíthatunk. Az eddig el­ért eredményekben nagy se­gítséget kaptunk ezektől a vállalatoktól, mert megértik, hogy a vasutasokkal együttmű­ködve kell építeni szocialista ha­zánkat és harcolnunk a tervek maradéktalan teljesítéséért. Bírálatot kell mondani azon­ban néhány vállalatról, mely akadályozza a vasút és egész népgazdaság szállítási tervei­nek zavartalan teljesítését. Ilyen vállalat az egri TÜZEP, mely a kocsik kirakását az előírt ötórás rakodási idővel szemben iúlius hóban 10.7 óra alatt végezte el. Ennél a vállalatnál súlyos szer­vezési hiányosságok vannak. A vállalat írásban kérte az állo­mást az árufogalmi korlátozás bevezetésére, ugyanakkor pa­naszt leit a Közlekedésügyi Mi­nisztériumban azért, mert írás­beli kérésükre áruforgalmi kor­látozást rendeltünk el. Úgy lát­szik ennél a. vállalatnál nem tudja a jobbkéz, hogy mit csi­nál a bal. Jellemző a vállalat magatartására az is, hogy a me­gyei szállítási értekezletre olyan elvtársat küldött, aki egyáltalán nem foglalkozott szállítási pro­blémákkal. Mi ennek az oka? Valószínűnek tartjuk, hogy le értékelik a megyei szállítási ér­tekezlet jelentőségét, vagy pedig nem törődnek azzal, hogy aka­dályozzák késedelmes rákodé sukkal a kocsiforduiót. Hort—Csány állomáson sú­lyos hiányosságok mutatkoznak a MEZOKER és a gazdasági építő vállalatnál. .4 MEZÖKER munkáiét a tervszerűtlenség jel­lemzi. A munkák elvégzéséhez nincs elegendő munkaerő. Emiatt az elmúlt napokban több esetben késleltették a gyors tehervonaíoi, mert nem állították ki ideiében a fuvarokmányt. Hiányosság a MEZÖKER-né! az is, hogv a ko­csik megrakása után nem tud­ják azonnal megmondani, hová­kívánják feladni a kocsikat. En­nek következtében nyolc kocsi romlandó árut nyolc ódával ké­sőbb tudtunk továbbítani Hon— Csány állomásról. Únd, Miskolcf és Sátoraljaújhely felé. Megál­lapítottuk azt is, hogv Gyöngyös és Hort—Csány állomáson gyak­ran több az ellenőr, mint a dol­gozó. Az ellenőrzésre hivatottak nem nyújtanak segítséget a dol­gozóknak. Augusztus hó 1-én a MEZÖKER horti kirendelt ie több mim 24 órát dolgöLott pi­henés nélkül, az e.ienőrző kö­zegektől semmiféle segítséget nem kapott. Elvárja egész nép­gazdaságunk, hogv a dolgozók több élelmiszerellátása érdeké­ben a MEZÖKER sürgősen ja­vítsa meg munkáját és csökkent­se az ellenőrző közegek számát. A gazdasági építő vállalatnál súlyos hiba az, hogy a részére érkező küldemények kirakodásá­ról egyáltalán nem gondoskodik. A-z érkezett kocsikat 24—48 óra alatt sem képes kirakni, rend­szerint kényszerkirakással keli kocsijait kirakatni. Ezek a válla­latok értsék meg végre, hogv a tervek teljesítése minden dolgo­zó hazafias kötelessége, a ter­vek nem teljesítése pedig súlyos bűn népgazdaságunk ellen. Bakó János MÁV Igazgatóság VI. Miskolc. JÓ MUNKÁVAL A KORMÁNYPROGRAMM SIKERÉÉRT Á „Szakma legjobb dolgozója ' Vontatottan indult a szántás gépállom ásainkon A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értékelte a szakma legjobb dolgozója címért folyó versenyt. I A BANYASZATBANl a szak_ ma legjobb dolgozói cím elnye­réséért folyó versenyben a fej- tővájárok között Biró n István II. sztahanovista1, az Egerese!»' szénbánya, dolgozója leit az el­ső. Az első félévben terven felül 204 tonna szenet adott a hazá­nak. Az elővájárok közül Tajti József nyerte el a szakma leg­jobb dolgozója címet. Csapa,ta­vai együtt átlagosan J40 száza­lékot teljesített. A megye leg­jobb frontales te re Bíró d Károly okleveles sztahanovista jó mun­kája révén elérte, bogy front­ján, ahol 22 bányász dolgozik, igazolatlan mulasztás nem for­dult elő, politikailag és szak­ik novistája került ki győztesen. Múlt ha,vi tettét 165 százalékra teljesítette, az üzemen beiül 12 lársának adta át munkamódsze­rét. a Makszlmenkó-tnódiszer egyik terjesztője. Kővágó József (21/3. Epítővállalat) 184 száza. lékos teljesítményével a vasbe­ton szerelők között lett első. I AZ ÉPÍTŐANYAG IPARBA N[ a legjobb klinkerégető címet Szűcs János érte el. Állandóan 100 százalék fölött teljesít, a kemence állást a legkisebbre csökkentette. A legjobb nyers­molnár Illés András lett, 123 százalékos teljesítményével. A legjobb műszaki dolgozó Leffel- holcz István a Selypi Cement gyár főmérnöke lett, aki kiváló munkájával nagy segítséget nyújtott ahhoz, hogy üzeme ma a;z ország legjobb cementgyára A gépállomások igazgatósága értékelése szerint gépállomá­saink az őszi munkában augusz­tus 25-ig az alábbi eredménye­ket érték e!: 1. atkári gépállo­más 267, 2. lőrinci 243. 3. detki 122, 4. egerfarmosi 280, 5. boco- nádi 100. 6. horti 142, 7. tarna- szen'tmiklós 172, 8. sarudi 56, 9. káli 18, 10. füzesabonyi 53, II. oétervására 10 normálholdas tel­jesítményével. A hevesi gépállo­más semmit nem szántott. A mi­nisztertanács határozata szerint az őszi szántással november 30- ra az ország egész területén vé­geznünk kell. Ha augusztus 20-át vesszük kiindulópontnak, akkor a terv végrehajtására mintegy 100 nap jut. Tehát e^y nap alatt legalább egy százalé­kot keil teljesítenünk. Ez a terv A valóság pedig az, hogy a me­gyében a legjobb gépállomás is csak 3.5 százalékot teljesített öt nap alatt, ugyanakkor a péter- vásári csak 0.1 százalékot, a he­vesi gépállomás pedig semmit. Az idei jő termés ne 'tegyen elbízakodottá bennünket, a sült galamb nem repül a szánkba, a termésért dolgozni kell. Az őszi talaimunkákban, már most a kezdet kezdetén lemaradás mu­tatkozik. Mi lesz akkor, ha a ne­hezebb természeti 'körülmények között kell majd szántanunk? A gépállomások igazgatói, pp- litikai helyettesei, és nem utolsó sorban maguk a traktoristák for­dítsanak sokkal nagyobb figyel­met erre a fontos munkára. Hoz­zák be a lemaradásukat most, amikor még könnyebb. Munkácsi József növeli jószágállományát rnailag is foglalkozik társaival, akik átlagosan 120 százalékot érnek el. A szakma legjobb dol­gozója címet kapta. Juhász And­rás, a rózsa.szentmártoni IX-es akna, mérnöke, akinek jó mun­kája nagyban elősegítette "ze­nét a Szakszervezetek Megyei Tanácsa vándorzászlajának el­nyerésében. A legjobb csillés el­met Koczka Simon a, Petőfi-al­fán) dolgozója érte el, terve tel­jesítésében már 1954 januárjá­ban tart. / f AZ ÉPÍTŐIPARBAN í;, megye legjobb útfenntartó dolgozója címet Majnár Lajos (Egri Út­fenntartó) nyerte el, múlt havi 153 százalékos teljesítményével. Igazolaíiain mulasztása évek óta 'nincs és egy hónap alatt 300 forintot takarított meg álla­munknak. Bukta Boldizsár (21/6. Mélyépítő) a kubikosok között lett első, rervét 189 szá­zalékra teljesítette. A kőműve­sek szoros versenyéből Németi Zoltán a b3/5. vállalat sztaha­Munkácsi József maklártáíyi középparaszt istállójában békés egyetértésben ropogtatja a szé­nát egy pár ló és egy tehén. Az egyik sarokban kis növendék bika próbálgatja erejét a jászol­karikán. Alig múlt el féléves, de korához képest szépen kifejlő­dött „A faluban nincs párja’1 — ez volt a véleménye az állat­orvosnak is a legutóbbi vizsgá­laton. Nem messze hozzája kérődzik az anyja, szintén törzs­könyvezett állat. Nyolc-kilenc liter tejet fejnek tőle naponta. A gazda nem sajnálja jószág ú- tól a takarmányt, mert tudja, hogy ez a mennyiség bőven megtérül tejben, kövér állatban egyaránt. Az eddigi bizonyt rianság káros hatással volt az állatállo­mány növelésére is. Munkácsi József sem fordított elég gondot állatállománya növelésére, míg a kormány programmját meg nem ismerte. ' Most elhatározta, kibővíti, új állatokkal frissíti fel iószágállományát. Tehene jé fajta, nem szeretné, lu ez a fajta kipusztulna: borjút vár tőle. Sertésállománya is pótlás­ra szorul. A betakarítás után kettővel növeli a sertések szá­mát, had legyen jövőre hízónak, meg tenyésztésre is. Az állatok szaporodnak, több takarmány kell. Tudja ezt Mun­kácsi József is, s gondoskodott az állatok takarmányozásáról Alig, hogy lekerült <a búza a főid­ről. másfél hold másodvetésű vörösherét vetett a helyére. Úgy látta, ez még kevés lesz, így megtoldotta 1000 négyszögöl borsóval. Jó takarmány lesz télre belőle. A vörőshere 1* szépen fejlődik, ősszel már lehet kaszálni. Az állam is segített a takar­mánygond leküzdésében. A szer­ződött bika egu mázsa korpát egy mázsa árpát kapott és még ezután is fog kapni. Munkácsi József földterületét elöntötte a víz Egy részét jégkár is érte, ezért beadásának egy részét el­engedik. Ehhez jön tnég az 1-es típusú tszcs-tagoknak járó lü százalékos beadási kedvezmény, csak ez 60 kilogramm abrakai jelent. „Sokáig elég lesz a csir­kéknek” — mondja felesége, aki a libák csirkék seregére ügyel. Nemcsak a takarmány biztosí­tásához járult hozzá a kormá­nyunk, Munkácsi József rend- s/Ærfsen beoltatta ái tatait, $ évenként kétszer-háromszor te előfordult, hogy megbetegedett valamelyik jószág és állatorvosi hívott hozzá. Mindez körülbelül 200—300 forintba került évente. „Most, hogy ingyenes lett uz állatorvos, évente ennyivel kelt kevesebbet kifizetni. Érdemes fejleszteni így az állatállományt, mert latom, hogy a kormány ts segít ebben, En is hozzájárulok a kétéves állattenyésztési terv végrehajtásához. Növendékálla­taimat fölnevelem, nem hagyom, hogy törzskönyvezett jószágaim Csáki-szalmájaként pocsékolód­janak el." Vízbetörés ellen harcolnak Petőfibányán Lelkes, lendületes munka fo­lyik a Petőfibánva vállalathoz tartozó altáróüzemekben. Au­gusztus 27-én a gyöngyösi XII- es akna dolgozói érték el a leg­jobb eredményt. Szervezett, terv­szerű, fegyelmezett munkájuk­kal napitervüket 104.4 százalék­ban teljesítették. Ezen a napon a rózsái IX-es akna csak 93.8 százalékot ért e! — sok volt a szalagszakadás, rosszak az ösz- szevonókapcsok. A hiba felszá­molása érdekében megkezdték a Petöfi-altárói üzemben' a házi­kapocs készítését, hogy ezzel is biztosítsák a zavartalan terme­lést. A Petőfi-al'iáró 77.6 százalékot ért el csak, mert a XIII-as, két- szárnyú fronton vízbetörés tör­tént. A bánya dolgozói most ke­mény harcot vívnak a vízzel szemben, 40 méterrei előbb át­vágják a frontot. Előrelátható; lag, a 24 óránként 85 vagont adó XIIt-as front hétfőn meg­kezdi a szenelést. Készül a szüretre a Borforgalmi Vállalat A Gyöngyös-Egervidéki Bor­forgalmi Vállala» mindent meg­tesz, hogy az idei szüretet, il­letve a gazdasági év borbegyüj- tését zavartalanul és határidőre teljesítse. A műszaki fejlesz­tés erős ütemben halad: a sző­lőfeldolgozást kapacitás a múlt- évihez viszonyítva körülbelül 50 százalékkal emelkedik A tíz begyüjtőpince mellett a multévihez hasonlóan Ecséden és Szűcsiben ideglenes feldol­gozótelepet állít fel. Egerben is elkészül a. {eldolgozótelep, mely a híres egri vörösborhoz dolgozza majd fel a szőlőt. Ezenkívül Atkáron, Karáoson- don. Nagyrédén, Hatvanban, Horton, Gyöngyöshalászon, Markazon, Gyöngyösorosziban és Rózsaszentmártonban ideig, lenes szőlő feivevőtelepeket ál­lít fel, ahonnan teherautón szál­lítják be a gyöngyösi feldolgo­zótelepekre a szőlőt. A termelők az átvevőhelyen, a helybeli postahivatalnál azon­nal megkapják átadott termé­sükért járó pénzösszeget asze­rint, hogy beadásra, vagy szer­ződésre adták be a szőlőt. A tanácsok már megállapították a Boríorgaimi Vállalattal egyet­értésben a szüret kezdetét és végét, mind oltvány, mind di- rekttermő-féleségekre egyaránt. Azok a termelők, akik ezen be­lül bármelyik napon szüretel­ni akarnak, hogy beadásuk, vagy szerződéses kötelezettsé­gük teljesítésénél ' ne kelljen hosszú ideig várakozniuk, a szü­retet megelőző egy-két nappal a tanácsoknál jelentsék be. mi­kor kivannak szüretelni. Nagyon fontos, hogy a termelők ezt be­tartsák, mert csak igv tudjuk a szüretet tervszerűen lebo­nyolítani. A terme’őszövetkezetek is se­gíteni akarják a vállalat mun­káját és az atkári Micsurin ter­melőszövetkezet szőlő- és borbe­adási versenyre hívta ki Heves és Nógrúd megye összes terme­lőszövetkezetét, csoportját. A versenykihívásra nem so­káig késett a válasz A gyön- gvösoroszi Február 24, a kará- csondi Dobó István, a i'ará- csondi Dózsa, a domoszlói Dó­zsa és a visontai Petőfi tszcs elfogadta a versenykihívást, de később a többi terme1 öszövet- kezet is csatlakozott ehhez. A versenyben legjobb ered­ményt elért tszcs; vándorzászlót kap. (Verinszky)

Next

/
Thumbnails
Contents