Népújság, 1953. augusztus (62-70. szám)

1953-08-20 / 67. szám

VM*Á€ PROLETÁRJAI EG JES’Ül JETEK* NÉP UJSA 6 AZ MDP HEVESMEGYEI PARTBIZOTTSAGANAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM. Ara 50 fillér 1953 AUGUSZTUS 20. Alkotmányunk ünnepén Ma ünnepli dolgozó népünk alkotmányunk születésének ne­gyedik évfordulóját. Hosszú, ne­héz küzdelemmel teli út veze­tett a felszabadulástól 1949 au­gusztus 20-ig. Megfeszített mun­ka, a régi rend urai és védel­mezői ellen vívott kérlelhetetlen harc: ebben a munkától fzott, harcos légkörben érlelődött meg a magyar nép első igazi alkot­mánya, mely tükrözi ország­építő munkánk tényleges ered­ményeit, kifejezi hazánk gazda­sági és társadalmi életében vég­bement változásokat és megje­lölj a további fejlődés ragyogó útját. „A magyar népnek eddig nem volt alkotmánya. Amit an­nak neveztek, az különböző jog­szokások és jogalkotások gyűj­teménye volt” — mondotta Rákosi etvtárs az országgyűlés 1949 augusztus 17-i ülésén. Olyan „alkotmánya” volt a ma­gyar népnek is, mint amilyen az imperialista államokban élő né­peknek ma van. Ez az alkot­mánynak csúfolt, elnyomó tör­vény. korlátlan jogokat biztosít a tőkésnek a- kizsákmányolásra és semmi beveszi a dolgozók éle­tét megkönnyítő jogokat. A tő­kés országokban élő dolgozók­nak kötelességük vágóhídra mennij tőkés profitért, éf joguk van munka nélkül lézengeni, éhenpusztulni. S me feledjük eh a külső és belső ellenség ma is azt akarja, hogy a mi népünk­nek is ilyen sorsa legyen. Fia az imperialistákon és szövetsége­seiken a kulákokon, a klerikális reakción, a jobboldali szociál­demokraták és egyéb ellenséges elemeken múlna, ma is jogtalan, a kizsákmányolás rabbilincséi vonszoló nép élne hazánkban. De a magyar nép nem akarja ezt a sorsot, és alkotmányára támaszkodva, jó munkával, bol­dogan építi még szebb jövőjét — a tervek teljesítésével, túl­teljesítésével, a kormán ypro­gramm megvalósításáért folyó lendületes harccal, soha nem lá­tott magasságra emeli életszín­vonalát. Vidáman, lelkesen fo­lyik ai munka, hisz nincs bi­zonytalanság, nem kilátástalan a jövő ebben az országban, nem rejteget reménytelenséget, félel­met a holnap, meri az állam­polgárok jogai között legelső­nek ez ál ! : „A Magyar Népköz- társaság biztosítja polgárai szá­mára a munkához való jogot...” Amíg az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma 13 mil­lió, Japánban 10 millió, Nyugat- Németországban csaknem 3 mil­lió, Olaszországban 4 millió, addig hazánkban munkáshiány- nyaj küzdünk és, ha száz keze volna egv embernek arra is szükség volna. Nem lehet ezen csodálkozni! Magyarország a dolgozó nép állama lett, mely elmaradt agrárországból ipari országgá vált. Hazánkban is ér­vényesül a szocializmus gazda­sági alaptörvénye, államunkat a dolgozó nép állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségle­tei maximális kielégítésének biz­tosítása hatja át. Ennek érde­kében többszöröződött meg a szénbányászat termelése, ezért gyártjuk a gépek többszörösét, ezért épülnek új városok', új lakóházak, úf iskolák. S mind­ezekhez sok-sok teremtő kéz szükséges. Az alkotmány megteremtése óta eltelt négy esztendő jelentős változást hozott dolgozóink éle­tében is. A sok, volt cseléd, som­más, a papi és földesúri birtoko­kon görnyedök ezrei, ma boldo­gan élnek az alkotmány által biztosított jogukkal, és becsület­tel teljesítik « rájuk háruló kö­telességeket is. Megyénk üze­meinek dolgozói helkes vállalá­sokkal készültek az alkotmány nagy ünnepére. s ebben a munkában szép eredmények születtek. Élüzem lett a Máira- vidékl Erőmű, a Bükkhegységi Ásványbánya, s még több üzem, vállalat. Az alkotmány ünnepé­re tett válla'ás teljesítésében ra­gyogó eredmények születtek a munka minden területén. Biró István vájár, augusztus első harmadában 210 százalékot ért et, a gyöngyösi és a hevesi já­rás dolgozói jóval a határidő előtt teljesítették gabonabegyiij- tési tervüket, a termelőszövetke­zetek becsületes tagsága az idén még jobb munkával, a szövetke­zet megvédéséért vivőit harccal köszönti az alkotmány ünnepé*. Az alkotmányt köszönti most minden ember, minden állam­polgár, akjnek a munkához való joga mellett, biztosítva van a pihenéshez, az üdüléshez való joga is — akinek népköztársa­ságunk védi egészségét, jogait. Népköztársaságunkban a nők, a férfiakkal egyenlő jogot élvez­nek, ezt hálálták most meg olyan eredményekkel, melyek ékesen igazolják: a nők egyenlő versenytársaik a munkában. Hor­váth Bernáthné, az egri Do­hánygyár dolgozója-, az alkot­mány ünnepére tett vállalás tel­jesítésében 107-ről, 128 százai- íékra emelte teljesítményét. Az új orvosi rendelőket, a napközi­otthonokat, a felépített kultúrhá- zakat, lakóházakat, az új utat, a kigyulladt villanyokat köszön­tik a jó munkák. Nincs olyan községe, üzeme megyénknek, ahonnan ne került volna fiatal felső iskolára vagy egyetemre, a békénket védő nép­hadseregünk tisztikarába vagy éppen az ország,gyűlésbe, hogy tudásukkal, fegyvereikkel védel­mezzék és építsék szép hazán­kat . Nincs olyan községünk, ahol ne lenne népkönyvtár, ahol nem tanulnának a dolgozók, ahol ne nyílt volna meg ia mű- velődés minden lehetősége azok előtt, akik egy évtizeddel előbb még a botosispánok előtt haj­longtak, akiket pofoztak, ha új­ságot vagy könyvet vettek ke­zükbe. Alkotmányunk biztosítja a művelődéshez való jogot, és megyénk dolgozó népe is büsz­kén él jogával. Küzdelmekkel teli, eredmé­nyes esztendők állnak mögöt­tünk. Az eltelt nyolc év eredmé­nyei azt igazolják, hogy élni tudtunk a Szovjet Hadsereg ál­tal hozott szabadsággal, és pár­tunk vezetésével, p Szovjetunió segítségével megnőttünk, erőben gyarapodtunk. Soha a történe­lemben nem volt még népünk ilyen egységes, erő® és szilárd és soha ,nem állt még ilyen ra- gyogó, nagyszerű jövő hazánk előtt, mint most, mikor a párt határozata, „ kormányprogramm új, nagyszerű lehetőségeket tárt fel népünk előtt. Ahhoz azon­ban, hogy népünk fejlődése tö­retlenül íveljen, még jobb mun­kát kell végezni. Az alkotmány ünnepére tett vállalások teljesí­tése szép, hősies munka, volt, de nem állhatunk meg. Fogadjuk meg most az alkotmány napján eredményeink megtartása, és to­vábbi fejlődésünk érdekében: jobban, mint eddig, tűrhetetle­nül és szilárdan harcolunk jó munkánkkal a békéért, védjük alkotmányunkat, és erősítjük a dolgozó nép hazáját. Boldog gyermekek terminait a parádsasvári általános- iskolában. Alkotmányunk biztosítja, hogy müveit fiatalság növekedjen fel a nép országában. MO©eOOOQOOOOOQOOOOOOOOOOOOC>OOOOCX»OOOCXXXXXXXX>OOCÖC»OOOCXXXXX>OOOC^ A hatvani vasútállomás dol­gozói szorgalmas munkát vé­geznek, ezt bizonyítja, hogy első félévi munkájuk eredmé­nyeként elnyerték a miniszter- tanács és « Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának vándorzász­laját, s a velejáró 50 ezer forint pénzjutalmat. Nagy kitüntetés ez a hatvani vasutasok számára, amely még jobb, gyorsabb, pontosabb szál­lításra kötelezi őket. Vasárnap reggel, amikor értesüllek a nagy kitüntetésről, megújuló lendület­tel láttak munkájukhoz: nem állt meg a rakodási munka va­sárnap sem. Galgóczi János négytagú brigádja,, mely már féléve első helyen áll az állo­más rakodóbrigádja i nak verse­nyében, vasárnap reggel 8-tól, A. min.isatvrtnniívs heiinrwzatn vfftfcs óivíen«*n Éti ff fi « r/i/vcriv» /.- infftft'nvs kiss nltftiiinitïsârni A minisztertanács határozata a apján a társadalombiztosítás­ba bevont dolgozók ezentúl a cukorbetegek számára szükséges inzulint, valamint a csontrák­ban szenvedők kezeléséhez szük­séges testosteront tartalmazó gyógyszert térítés nélkül kap­ják. A minisztertanács határozata a kormány programmjának meg- felelően újabb jelentős lépés a dolgozók egészségügyi ellátása megjavítása terén, s egyúttal komoly anyagi segítséget jelent az említett gyógy széf ekre rá­szoruló betegeknek Munkánk sikeréve! köszöntjük alkotmányunk ünnepét \ vándorzászlóva! kitüntetett hatvani állomáson délután 2-ig, 400 mázsa darab­árut rendezett el és csoportosí­tott. A boldogiak délután két va­gon frissen szedett paprikát küldtek Kőbányára, aMEZÖKER két vagon görögdinnyét szállí­tott a, budapesti raagyvásárte- lepre, míg a nagyteleki. állami gazdaság egy vagon takarmány- borsót rakott be. melyet Sze­rencsre irányítottak. A helyi földművesszövetkezet két vagon búzát szállított a selyp-i mai­lomba, melyből pár nap múlva friss fehér kenyér sül a, környék dolgozóinak. Ezenkívül még több vagon árut raktak be és kj va­sárnap a, hatvani vasútállomá­son, amely mind az ott dolgozó vasutasok áldozatkész és fárad­hatatlan munkáját dicséri. Nyári növényápolás Az aratással és a csépléssel egyidejűleg dolgozó parasztjaink, a termelőcsoportok nem hanya­golták el a cukorrépa negyedik kapálását, a kukorica nyári mű­velését sem. A cukorrépa negye­dik kapálásában legjobb ered­ményt a pétervásárai járás érte el 82 százalékos teljesítményé­vel, a gyöngyösi járásban a cu­korrépa 66 százalékán elvégez­ték a, negyedik kapálást — a já­rás a második helyre került. A füzesabonyi járás 65 százalék­kal a harmadik, negyedik az egri járás 62, ötödik a hatvani járás 44, hatodik a< hevesi járás 27 százalékos teljesítménnyel. A kukorica nyári kapálásában a gyöngyösi járás érte el a leg­jobb eredményt. Kukorica vetés- területének 66 százalékán végez­ték el a nyári kapálást. A fü­zesabonyi járásban 43 százalé­kát végezték el, ezzel a máso­dik helyre kerültek. Az egri já­rás 41 százalékkal tartja a har­madik helyet, negyedik a péter- vásárai járá,s 32, ötödik a hat­vani járás 30, s legutolsó a he­vesi járás 14 százalékkal. Az alkotmány tiszteletére: 243 százalék Ragyogó eredményeket értek el az alkotmányi műszak első napjaiban a Petőfi altáró dol­gozói. A 13-as fronton Langa Sándor 22 tagú brigádja 105 százalékot vállalt, de messze túlszárnyalva,, felajánlását 11-én 193. 12-én 211, 13-án pedig már 243 százalékra teljesítette. A legjobbak közé tartozik a Xll-es fronton dolgozó Gál János bri­gádja is, mely az alkotmány ünnepére tett 160 százalékos felajánlását rendszeresen túl­teljesíti. Emellett, szinte napon­ként hajtanak végre munkahős­tetteket: önként jelentkeznek a legveszélyesebb, legnagyobb szaktudást igénylő munkákra. Ha egv úi dolgozó tapasztalat­lansága veszélyezteti a terme­lést, márott vannak, segítenek elhárítani a bajt. A következő műszakkal is törődnek. Bebiz­tosítva, rendezetten adják át a munkahelyet. A rózsaszentmártoni IX-es aknán is igen szép erdeménye- ket. érnek el. Szalai István vá­jár 120 százalékos vállalását, 191, Koczka János pedig 110 százalékos vállalását 169 szá­zalékra teljesíti. Petőfibánya üzemeinek dolgo­zói nem állanak meg az alkot­mány ünnepének tiszteletére el­ért szép eredményeknél, hanem már szeptember 6-ra, a bányász­napra, is tettek vállalást. A Pe- tőfi-altáró 100.5, gyöngyösi XII-es akna 104, a rózsái IX-es akna üzem-részleg pedig 107 százalék elérését vállalta. Garamvölgyi Lajos levelező Két és íél vagon terményt visznek szabadpiacra Eger dolgozó parasztjai Már augusztus 3-án végeztek a, csépléssel Eger város dol­gozó parasztjai és 7-én mara­déktalanul teljesítették állam- polgári kötelességüket. A város dolgozó parasztjainak áldozatos munkáját kitűnő termés hálálta meg: a, négy cséplőgép búzából 12, árpából 3 vagonnal csépelt, többet, mint az elmúlt eszten­dőben. A 12.60 mázsás búza, a 11.30 mázsás holdankénti árpa- termésből elsők között a be­gyűjtési állandó bizottság tag­jai teljesítették kötelességüket. Birincsik Lajos, négyholdas dol­gozó paraszt, állandó bizottsági tag a gabonabeadás maradékta­lan teljesítése mellett, elegei tett a harmadik negyedévi to­jás- és baromfibeadási kötele­zettségének is. Az állandó bizottsági tagol: példamutatása, a városi tanács jó szervezési munkájának ered­ménye, hogy Eger város, mely augusztus 14-ig takarmány- és kenyérgabonabeadását 102.9 százalékban teljesítette, még augusztus 7-én megkapta a szabadpiacot. A város dolgozó parasztjai most két és fél va­gon gabonát, egv vagonnak többet, mint az elmúlt eszten­dőben, értékesítenek a, szabad­piacon. Stupek Benedek megőrizte első helyét a cséplőgépkezelők versenyében A megyei tanács gépcsoportja jelenti: A megyében több gépállomás, köztük a lőrinci, atkári, detki már befejezte saját körzetében a cséplést és most már a több: gépállomásnak 6egít a cséplés mielőbbi befejezésében. A gépállomások cséplési ver­senyében a lőrinci gépállomás járt élen, mivel az egy dobmil­liméterre eső átlag 2.17 mázsa cséplőgépenként. Második Boco- nád 203 ki'ogrammal, harmadik Tárná,szentmiklós 196, negyedik Atkár 195, ötödik Heves 191, hatodik Pétervására 184. hetedik Kál 177, nyolcadik Detk 169, kilencedik Sarud 151, tizedük Egerfarmos 145, tizenegyedik Füzesabony 145, tizenkettedik Hort 137 kilogrammos átlaggal. A cséplőgépkezelők versenyé­ben továbbra is Stupek Benedek hevesi traktorista vezet, aki 1200-as gépével 60 vagon gabo­nát csépelt el. A második helyet Krizsán József boconádi trakto­rista érte el 1300-as gépével, 50 vagonos teljesítménnyel. Harma­dik Szolcsák Benedek atkári traktorista: 38 vagonná1 csépe't el 1070-es gépével. Kulacsiik Mi­hály horti traktorista 39 vago­nos teljesítményével került a negyedik helyre, — ezt a telje­sítményt 1200-as cséplővel érte el. Ötödik Boza István detki traktorista, aki t070-es gépével 36 vagon búzát csépelt el. A ha­todik helyre Csörgő Albert ke­rült. aki 1200-as gépén 37 vagon terményt csépelt el. A rózsaszentmártoni IX-es akna a megyei vándorzászló győztese Megyénk üzemel között az alkotmány ünnepének tisztele­tére indított verseny az utolsó napokban tovább fokozódott. Különösen az első helyért folyt erős küzdelem. Ebből a verseny­ből a rózsaszentmártoni IX-es akna került ki győztesen. A bá­nya fizikai dolgozói, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa ván­dorzászlajának elnyerése érde­kében szorosan együttmű ödve dolgoztak a műszaki vezetőkkel. A tapasztaltabb, jobban dolgozó bányászok segítették a gyen­gébben teljesítőket. A IX-es akna megérdemelten jutott a vándor­ol HATVANI KONZERVGYÁRBAN A tálban ott áll előtted a pá­rolgó, forró paradicsomleves. Míg hűl a leves, gondoltál-e már arra, hogy milyen sok. munka árán, hosszú úton ke­rül asztalodra? Pedig hosszú sora van an­nak! Hány álmatlan éjszakát virrasztóit át Üsztöke András, hatvani dolgozó paraszt — féltve egész évi munkáját — míg 42 mázsa paradicsomot át­adott a Hatvani Konzervgyár­nak. Ht, a gyárban, megkezdik a paradicsom feldolgozását, a vagonok hosszú sora hirdeti, hogy bö termés van az idén. Két brigád is tevékenykedik a kocsik kirakásánál. Spriccol a víz a csapnál, a paradicsom háromszor is hideg zuhanyt kap a válogatószalagon: munkásnak fürge keze válogatja külön a hibásakat. Foltjaként, sebesen fut tova a paradicsomszalag, kígyózva siklik a gép kései alá, hogy onnan összezúzva kerül­jön ki. A másik gép kipaszl- rozza a magvakat a locsogó pépből. A tiszta, sűrítésre al­kalmas paradicsom földalatti csöveken ömlik a síirUöberen- dezésekbe. A lendkerék gyors forgása, sebes kattogása elárul­ja, hogy a gyorsan főző henge­rekben egyre gyorsabban szu­szog, pöfög a paradicsom, míg eléri a kellő sűrűséget. Egy emelettel lejjebb, az egyik gép beletölti a gőzölgő paradicso­mot a fentről állandóan tesik- ló dobozokba, a másik gép le­zárja azokat. Még mindig nem fejeződött be a konzerv ván­dorút ja. Ekkor a munkások hen­geralakú tartályban dunsztol- ják, majd a dobozokat száraz­ra törlik, s ládákba rakják A raktárban egymásra rakott lá­dák sorakoznak, várják, mikor szállítják üzletekbe; üzemi kony­hákba. A zsúfolásig megtelt raktár minden ládája, min­den konzervesdoboza arról ta­núskodik, hogy a dolgozók úgy végzik munkájukat, hogy a ta­valyi tervet 3.8-szeresére emel­jék. A tervért harcol Pólyák Mária, aki 144 százalékot tel­jesít, a jobb minőségért küzd Rostás Ilona — aki csillogó szemmel néz ránk, miközben 130 százalékos teljesítményé­ről beszél. Csongovai Imrének is nagy része van abban, hogy több konzerv kerül a dolgozók­hoz. Jó munkája után 6200 ka- tasztrátis holdra sikerült fel­emelni a termeltetési terülélet, 13.500 termelővel kötöttek szer­ződést. Csongovai elvtárs tud­ja, hogy a „paradicsom kincs”, s rajtunk múlik, hogy ezt a , kincset méginkább felhasznál- I juk. Szabó Zoltánná zászló birtokába, 109.9 százalé­kos eredményével hajszállal megelőzve versenytársát a Selypi Cementgyárat, ahol klinkerből 108 8, cementből pedig 109.8 százalékot értek el. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értékelése szerint a to­vábbi sorrend így alakult: ... 3. A gyöngyösi XII es akna 98.3, 4. Mátravidéki Erőmű 96 5, 5. Petőfi-altáró 94.4, 6. Gyöngyös- oroszi Ércbánya 90.4, 7. Eger­esein Szénbánya 80.7, 8. Bél­apátfalvi Cementgyár klinkerből 97.4, cementből 63.7, 9. Gyön­gyösi Váltó- és Kitérőgyár 18.9 százalékos eredménnyel. A sarudi úttörők harca Mikor megkezdődött az aratás, igyekeztünk kivenni részünket a ka'iászgyüjtő-mozgalomból, Siet­tünk a tarlóra, hogy ne vessze­nek kárba az elhullott kalászok. Eleinte csak egyenként járogat- tunk, édesanyánk pénzt a.dott a kiosépelt búzáért. Már 632 kilo­gramm szemet gyűjtöttünk ösz- sze, mikor olvastuk a Pajtás­ból, hogy vándorzá'szlót kapott úttörőcsapatunk.. Elhatároztuk „a zászlónak nálunk kell marad­nia’1. Másnap 15 tagú brigát indult munkába, hogy teljesít sük ígéretünket. Csapatunk az! óta is szorgalmasan dolgozik eddig 11 mázsa kalászunk van Reméljük, hogy ezután is rrá lünk marad a zászló. A begviif tésben is igyekszünk a tanád segítségére lenni. Fel köszönti ül a jó beadókat, telkérjük a kés- le:kedöket az állammal szembe ni kötelezettség teljesítésére. Horváth Edit és Juhász Katalin úttörők

Next

/
Thumbnails
Contents