Népújság, 1953. augusztus (62-70. szám)
1953-08-13 / 65. szám
1953 augusztus 13. N E PUJ SAG 3 t (Folytatás a második oldalról.) kát. Nem tudták megtörni a hős koreai népet. Háborús kalandba kezdve az intervenciósok arra számhottak, hogy céljukat villámgyors csapással és minden különös erőfeszítés nélkül elérik. A valóságban ez máskép alakult. Az intervenciósok hosz- szú, véres háborúba bonyolódtak és miután emberben és hadianyagban nagy veszteségeket szenvedtek, alaposan megtépá- zódott katonai tekintélyük, kénytelenek voltak lemondani hódító terveikről. Ahogyan azt mondani szokták, gyapjúért mentek 6 megnyírva tériek vissza. A koreai nép harca az intervenciósok és a Li Szin Man- klikkhez tartozó bérenceik ellen, bebizonyította, hogy a szabadság és a haza függetlensége iránti odaadás hatalmas állhatatosságot, bátorságot és tömeges hősi- ességet szül. A koreai nép, amelyre a modern imperializmuő leghatalmasabb katonai gépezete zúdult, legyőzhetetlenné vált, mert az igaz ügyért küzdött. Sohasem tűnik el az emberek emlékezetéből a dicső kínai népi önkéntesek nemes hőstette sem, akik segítségére siettek a koreai népnek. Erre a hőstettre nemcsak a hatalmas kínai nép, de az egész haladó emberiség büszke. A Szovjetunió népei teljes szívükből üdvözlik a koreai és a kínai népet a fegyverszünet elérése alkalmából. A feladat most az, hogy biztosítsuk az újjászületett békés életet a sokat szenvedett koreai népnek, amely nagy áldozatok árán védelmezte meg jogát, hogy rendelkezhessék saját sorsával, országának sorsával. _ Mi, szovjet emberek, forrón óhajtjuk, hogy a dicső koreai nép élete békében virágozzék. A Szovjetunió segíti a koreai népet, hogy behegeszthesse a háború okozta súlyos sebeket. A kormány elhatározta, hogy egy- milliárd rubelt juttat azonnal Korea szétrombolt gazdasági életének újjáteremtésére. Meggyőződésünk, hogy a Legfelső Tanács egyhangúlag helyesli ezt a döntést. Nyugaton a Szovjetuniónak a békés politika folytatásában megnyilvánuló következetessége és állhatatossága meghiúsította a berlini provokációs kalandot. A berlini kaland szervezői messzemenő célokat követtek. Az volt a céljuk, hogy elnyomják Németország demokratikus erőit, szétzúzzák a Német Demokratikus Köztársaságot, amely a német nép békeszerető erőinek támasza, Németországot militarista állammá tegyék, Európa közepén újjáélesszék a háborús tűzfészket. Kétségtelen, hogy ha a Szovjetunió nem lenne kitartó és állhatatos a béke érdekeinek vé- defmezésében, a berlini kaland igen komoly nemzetközi következményekre vezetett volna. Ezért keil úgy tekinteni a berlini kaland felszámolását, mint a béke ügyének fontos győzelmét. A Szovjetuniónak a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott harc terén elért sikereihez tartozik a szomszéd államokkal való viszony megjavítása. A valamennyi ország békés együttműködésének fejlesztésére törekvő szovjet kormány különös jelentőséget tulajdonít a Szovjetunió és a szomszédos államok közötti kapcsolatok megszi. lárdításának. E kapcsolatoknak az igazi jószomszédság színvonalára való felemelése: ez az a cél, amelynek megvalósítására törekszünk és fogunk törekedni. A Szovjetuniónak nincs területi követelése egyetlen állammal szemben sem, így egyetlen szomszédos állammal sem. Külpolitikánk megingathatatlan alapelve minden ország — legyen az nagy vagy kicsi — nemzeti szabadságának és szuverenitásának tisz- teletbentartása. Magától értetődik, hogy a kü'önbség országunk és néhány szomszédos állam társadalmi és gazdasági rendszere között nem lehet akadálya a baráti kapcsolatok megszilárdulásának. A szovjet kormány a maga részéről lépéseket tett a jószomszédi barátság megerősítésére ezekkel az államokkal kapcsolatban és most az a kér dés, hogy kormányaik készek-e tevékenyen hozzájárulni a barátság megteremtéséhez nem puszta szavakkal, de tettekkel. olyan barátság megteremtéséhez, amely kölcsönös gon rioskodást tételez fel a béke országainak biztonsága megszilárdításáról. Déli szomszédunk Irán. Három fo fél évtized tapasztalatai bebizonyítotok. hogy a Szovjetunió és Irán érdeke a kölcsönös barátságos együttműködés. A szovjet-iráni kapcsolatoknak ilymó- don szilárd alapja van, ami lehetővé teszi a két fél közötti kapcsolatokban felmerülő kérdések kölosönös megelégedésre történő megoldását. Jelenleg a Szovjetunió kezdeményezésére tárgyalások folynak bizonyos határkérdések rendezéséről és a kölcsönös pénzügyi igényekről. Reméljük, hogy a tárgyalások sikeresen érnek véget. Nemrégiben kölcsönösen előnyös alapon megállapodás jött létre a két ország közti áruforgalom növeléséről. Az iráni kormánytól függ, bogy a szovjetiráni viszony a jószomszédi viszony útján, a gazdasági és kulturális kapcsolatok szélesítése útján fejlődjék. A Szovjetunió és Afganisztán viszonya változatlanul szilárd és azt a kölcsönös érdekek tiszte- letbentartása jellemzi. Ez előnyös feltételeket teremt országaink kapcsolatainak további szilárdítása számára. Mindenki emlékszik még arra a nyilatkozatra, amelyet a szov- je kormány a török kormánynak tett. Ez a nyilatkozat megteremti a lényeges elöfeitételeket a jószomszédi viszony fejlesztéséhez. természetesen akkor, ha a török fél a maga részéről kellő erőfeszítéseket tesz ebben az irányban. Törökország és a Szovjetunió viszonyának javulása feltétlenül hasznára válna mindkét félnek és fontos hozzájárulást jelentene a Fekete-ten- ger-körzeti biztonság megszilárdításának ügyéhez, A Finnországhoz fűződő kapcsolatok terén a Szovjetunió mindkét ország érdekeiből indul ki. 1950-ben ötéves gazdasági egyezményt írtunk alá. Ezt később kiegészítettük az 1953— 1955. évi áruforgalmi egyezménnyel. Ez jelentékenyen kiterjesztette a Szovjetunió és Finnország gazdaság] kapcsolatait. A Szovjetunió és Finnország baráfsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződése megfelel mindkét ország érdekeinek és a béke és a biztonság megszilárdítását segíti elő Európa északi részében. A szerződés jó alapul szolgál a jó szomszédi viszony kialakításához. Szükséges, hogy e szerződést ne csak a mi kormányunk, hanem Finnország kormánya is töretlenül végrehajtsa. A szovjet kormány — az általános feszültség enyhítésére törekedve — beleegyezett az Izrael állammal való diplomáciai kapcsolatok helyreállíiásá- ba. Ezzel kapcsolatban figyelembe vette, hogy Izrael kormánya kötelezettséget vállalt, hogy „Izrael nem vesz részt semilyen szövetségben vagy egyezményben, amelynek agresszív céljai vannak a Szovjetunióvá. szemben”. Reméljük, hogy a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása elő fogja segíteni az együttműködést a két állam között. Alaptalanok egyes külföldi lapok kijelentései, melyek szerint az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok helyreállítása állítólag a Szovjetunió és az arab országok közötti kapcsolatok gyengülésére vezet. A szovjet kormány továbbra is erősiti az arab államokkal való baráti kapcsolatokat. Kormányunk kezdeményezést tett abban az irányban, hogy hosszú szünet után nagyköveteket cseréljen Jugoszláviával és Görögországgal. Arra számítunk, hogy ez megfelelő rendeződésre vezet a két országgal való viszonyban és hasznos eredményeket hoz. Semilyen tárgyi ok sincs, amely megakadályozhatná a Szovjetunió és Olaszország viszonyának megjavítását. Természetesen az államok közötti kapcsolatok csak akkor erősödhetnek, ha a kölcsönösen vállalt kötelezettségeket teljesítik. A kedvezően fejlődő szovjet-olasz kapcsolatok esetén Olaszország nagy nehézségekkel küzdő ipara' jelentős támaszra találhatna az államaink közötti gazdasági kapcsolatok javulásában. Kölcsönösen előnyös egyezmény alapján Olaszországot elláthatnánk szénnel és gabonával és ipara számára megrendeléseket biztosíthatnánk. Nem kétséges, hogy ez elősegítené az olasz nép élet- színvonalának javulását. Minden ország népei reménykednek abban, hogy a koreai fegyver szünet aláírása fontos hozzáiá rulás a béke és a biztonság megerősítésének ügyéhez, mindenekelőtt a Távol-Keleten. Ezzel kapcsolatban aktuális jelentőséget nyer az összes távol- keleti államok közötti kapcsolatok rendezése és közöttük a Japánnal való kapcsolatok rendezése. Ezen az úton komoly akadályok mutatkoznak, mert az Amerikai Egyesült Államok megszegték a szövetségesek között a háború alatt és a háború után kötött egyezményeket és Japán nemzeti függetlenségének elfojtására, katonai támaszponttá alakítására irányuló politikát folytatnak. A japán nemzet egészséges erői egyre inkább felismerik; le kell küzdeniük a fennálló akadályokat és meg kell védelmezniük az ország nemzeti függetlenségét. Megértik, hogy csak ilyen úton lehet biztosítani hazájuk békés fejlődését, a szükséges külpolitikai és a megfelelő gazdasági kapcsolatokat a szomszédos államokkal. Azok a lépé sek, amelyeket Japán ezen az úton tesz, a Szovjetunió és minden békeszerető nép együttérzésével és támogatásával találkoznak. Keleten a béke megszilárdítása szempontjából nagyjelentőségű olyan nagy állam állásfoglalása, ír int amilyen India. India jelentékenyen hozzájárult a békeszerető országoknak a koreai háború megszüntetését szolgáló erőfeszítéseihez. Indiához fűződő kapcsolataink erősödnek kulturális és gazdasági kapcsolataink fejlődnek. Reméljük, hogy a továbbiakban India és a Szovjetunió kapcsolatai a barátságos együttműködés jegyében tovább erősödnek és fejlődnek. A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy Pakisztánhoz fűződő kapcsolataink sikeresen fejlődtek. Biztosítottuk a két állam mindenoldalú kapcsolatainak megszilárdulását. Ez kétségtelenül pozitív szerepel fog játszani az ázsiai béke tar- tóssátétele szempontjából. A szovjet kormány következetesen folytatja a gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének politikáját a külföldi országokkal. Növekszik azoknak az országoknak száma, amelyekkel a Szovjetuniónak kereskedelmi kapcsolatai vannak, ugyanakkor növekszik a Nyugat és Kelet országaival lebonyolított áruforgalom is. Kereskedelmi egyezményeket kötöttünk Franciaországgal, Finnországgal, Iránnal, Dániával, Görögországgal, Norvégiával, Svédországgal, Argentinéval, Izlanddal, fizetési egyezményt Egyiptommal. Sikeresen haladnak a tárgyalások több más állammal is. Szándékunk, hogy még nagyobb állhatatossággal kövessük a Szovjetunió és a külföldi ál'amok áruforgalma fejlesztésének vonalát. Érthetők és idejénvalók több ország üzleti köreinek törekvései arra, hogy a nemzetközi áruforgalom útjából elhárítsanak mindenfajta megkülönböztető intézkedést, amely szűkíti a világkereskedelmet. Régóta megérett a szükségesség, hogy helyreállja- nak a normális kereskedelmi kapcsolatok az olyan országok között, amelyek számára az áru- csereforgalom szilárd hagyomány. Mindenki, aki helyesen úgy véli, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztése a béke erősítésének ügyét szolgálja,' szükségszerűen e'ősegíti a nemzetközi kereskedelem egészségesebbé válását. A Szovjetunió kormánya elsőrendű jelentőséget tulajdonít a demokratikus tábor országaival való kapcsolatok további megerősítésének. Ezeket a kapcsolatokat a szoros együttműködés és az igazi testvéri barátság jellem, zi. Hatalmas és megbonthatatlan barátság fűzi össze a Szovjetuniót a Kínai Népköztársasággal; gyors ütemben és jelentős mértékben növekednek a két ország gazdasági és kulturális kapcsolatai. Bővül és erősödik a Szovjetunió sokoldalú együttműködése Lengyelországgal, Csehszlovákiával, Romániával, Magyar- országgal, Bulgáriával, Albániával, a Mongol Népköztársasággal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. Állandóan erősödnek baráti kapcsolataink a Német Demokratikus Köztársasággal; a Szov. jetunió segítséget és támogatást nvujt és nyújt továbbra is a Német Demokiatikus Köztársaságnak, amely az egységes, békeszerető, demokratikus Németországért folyó harc támasza. A demokratikus tábor egyik dőntő előnye — és ebben elvileg különbözik az imperialista' tábortól — hogy nem marcangolják belső ellentétek és harcok, hogy erejének és haladásának döntő torrása a demokratikus tábor valamennyi országának érdekeiről való kölcsönös gondoskodás és a szoros gazdasági együttműködés. Éppen ezért a demokratikus tábor országainak baráti kapcsolatai és testvéri együttműködésük töretlenül fejlődni és erősödni fog. A Szovjetuniónak és az egész demokratikus tábornak a békéért vívott tevékeny és céltudatos harca bizonyos eredményekkel járt. A nemzetközi helyzetben bizonyos változás történt. A feszültség fokozódásának hosszas időszaka után, a háború utáni években először vált érezhetővé a nemzetközi légkör enyhülése. Az emberek százmillióiban egyre inkább szilárdul a remény, hogy meg lehet találni az utat a vitás és megoldatlan kérdések rendezéséhez. Ez tükrözi a népeknek a tartós és állandó békére való mélységes törekvését. Feltétlenül látni kell azonban, hogy vannak erők, amelyek a nemzetközi feszültség enyhülésének politikája ellen cselekszenek, megpróbálják minden áron meghiúsítani ezt a politikát. Éppen ezért voit a huzavona a koreai fegyverszüneti tárgyalásokon, ezért létesülnek katonai felvonulási területek Nyugat-Né- metországban és Japánban, ezért szerveznek provokációkat a demokratikus tábor országai ellen, ezért folyik az atomzsarolás politikája. Az agresszív körök makacsul szembeszállnak a nemzetközi helyzet enyhülésével, mert félnek, ha az események alakulása ezen a vonalon halad, akkor csökkenteni kell a fegyverkezési hajszát, amely hatalmas profitot hoz a fegyvergyárosoknak és mesterségesen tartja fenn az ipar foglalkoztatottságát. Reszketnek mesés profitjaikért. Ezek a körök attól is félnek, hogy a nemzetközi légkör feszültségének enyhülése esetén újabb és újabb embermilliók értik meg, hogy az északatlanti tömb, amelyet állítólag védelmi célokra hoztak létre, a valóságban a béke ügyének legnagyobb veszedelme. Az agresszív körök arra is számítanak, hogy míg most, a feszült nemzetközi helyzetben az északatlanti tömböt belső harc és ellentmondások mardossák, addig e feszültség enyhülése a tömb szétesésére vezethet Teljesen nyilvánvaló, hogy a békeszerető erők mellett a világban működnek olyan erők, ame* lyek túlságosan odakötötték magukat a nemzetközi helyzet kiélezésének politikájához. Ezek az erők háborúra alapozzák számításaikat, a béke nem felel meg nekik. A feszültség egyhülését szerencsétlenségnek tekintik. Ka- landorúton haladnak és agresz- szív politikát folytatnak. E politika szolgálatába állították az úgynevezett „hidegháború stratégiáját” és a nemzetköz! provokációk minden fajtáját. A nemzetközi kapcsolatok története nem látott még olyan méretű aknamunkát, olyan durva beavatkozást az államok beliTgyei- be, olyan rendszeres nemzetközi provokációkat, amilyeneket mostanában folytatnak az agresszív erők. A dolog odáig jutott, hogy egyes amerikai körök a kormánypolitika színvonalára emelték a szuverén országok törvényes kormányai ellen folyó aknamunkát. E célból az Egyesült Államok állami költség- vetéséből hatalmas összegeket juttatnak arra, hogy a társadalom söpredékéből diverzáns bandákat toborozzanak. E bandákat azután a demokratikus országokba küldik, hogy ott kártevő munkát végezzenek. E célból kormányszervezetek hálózata létesült. E szervezetek egymásután követik el a nemzetközi provokációkat, a békeszerető országok elleni erőszak és a gyűlölet kultuszát propagálják. Jellemző, hogy az Egyesült Államok elnöke mellett működő, „pszichológiai háború kérdéseivel foglalkozó bizottság” éppen akkor tette közzé hivatalos jelentését, midőn lehetőség nyílt a nemzetközi helyzet komoly enyhülésére. Egy gondolat, egy következtetés hatja áf az egész dokumentumot: az Egyesült Államok egész külpolitikai tevékenységének a továbbiakban rnég nagyobb mértékben keli szolgálnia „a hidegháború”, vagy a „pszichológiai" háború érdekeit. Mivel kell foglalkoznia az amerikai diplomáciának a jelentés szerint? Kiderül, hogy: — „hidegháborúval”. Mit kell szolgálnia az Egyesült Államok kereskedelmének és gazdasági tevékenységének? A „hidegháborút”. Milyen feladatok megoldására szolgálnak az Egyesült Államok kulturális kapcsolatai más országokkal? A „hidegháború’1 feladataira. A tények azt bizonyítják, hogy a „hidegháború” politikája egyre inkább arra vezet, hogy a normális diplomáciai kapcsolatokat a parancsolgatás politikája váltja fel, a hidegháború politikája egyre inkább dezorgani- zálja a nemzetközi kapcsolatokat; mesterségesen kiélezi az országok közötti kapcsolatokat. A „hidegháború” politikájának végrehajtása terén mutatkozó mérhetetlen buzgalom arra vezet, hogy e politika végrehajtói lábbal tiporják az államok közötti kul túrkapcsolatok elemi törvényeit és e téren gyakran nevetséges helyzetbe kerülnek. Nemrégen az egész világ tanúja volt annak, hogy a „hidegháború’1 hírhedt startégiáját alkalmazták még az Amerika és a Szovjetunió csapatai közötti sakkmérkőzés rendezésének kérdésében is. Az igazságügyi minisztérium és a külügyminisztérium megfosztották az amerikai sakkozók által vendégül hívott szovjet sakkozókat attól a jogtól. hogy pihenni kiutazzanak a szovjet ENSZ-képviseiet villájába. Glencoe városba, amely 12 mérföldre van New Yorktól. Mint ismeretes, a Szovjetunióba látogató külföldi vendégek ezrei, köztük amerikaiak is, utazgatnak az országban és elmehetnek például Taskentbe, Tbiliszibe, Kievbe vagy más vidékekre. Kiderül, hogy az Egyesült Államokban a meghívott vendégek közlekedését 12 mér- íöldön belül tilalmazzák, míg a Szovjetunióban a külföldi vendégek szabadon megtehetnek ezer mérföldeket. Hogy mernek ezután a Szovjetunióban lévő „vasfüggönyről” fecsegni? A nemzetközi események fejlődése azt mutatja, hogy a „hidegháború” politikája, a nemzetközi provokációk politikája megmérgezi a nemzetközi légkört. Egyes magasan álló, de — engedelemmel szólva — szűklátókörű óceánontúli személyiségek a nemzetközi helyzet kiélezésének irányvonalát követve gyengeségünk megnyilvánulásának tekintik a Szovjetuniónak azt a törekvését, hogy biztosítsa a népek közti békét, gondoskodjék a nemzetközi feszültség enyhüléséről. Éppen ez az esztelen feltevés magyarázza meg azt, hogy az Amerikai Egyesült AI* lamok egyes körei nyivánvalóan értelmetlenül nyúlnak hozzá a vitás nemzetközi kérdések megoldásához, ez magyarázza meg zsaroló és mindenfajta kalandokba bocsátkozó politikájukat. Persze, ebben a „filozófiában” nincs semmi új sem. A világnak még nem volt ideje elfeledni, hogy nem más, mint Hitler bocsátkozott országunk elleni bűnös kalandba abból az estien számításból kiindulva, hogy a Szovjetunió „agyaglábú koiosz- szus”. Ismeretes, hogy ez a német fasizmus teljes bukását eredményezte. Engedtessék meg, hogy megkérdezzem: milyen alapon ismétlik most meg egyes amerikai politikusok a Szovjetunió gyengeségét emlegető szólamokat? Egyetlen józanul gondolkodó ember sem fogja tagadni, hogy a Szovjetunió nemzetközi helyzete jelenleg szilárdabb, mint valaha, hogy velünk együtt test. véri egységben halad a hatalmas demokratikus tábor, hogy a szovjet állam következetes harca az új háború veszélye ellen hatalmas tekintélyt és bizalmat biztosított számára az ember- milliók szemében a világ minden országában. Még országunk leggonoszabb ellenségei is elismerik, hogy a második világháború befejezése után a Szovjetunióban évről évre jelentős mértékben fejlődik a gazdaság, a kultúra és a nép jóléte. A szovjet társadalom egysége még sohasem volt olyan összeforrott, a szovjet népek testvéri barátsága még so- ha.sfb volt olyan erős és megbonthatatlan, mint most. Igaz, külföldön akadtak olyan politikusok is, akik országunk gyengülését látták abban, hogy lelepleztük és ártalmatlanná tettük Beriját, a nép ellenségét. De ezek rövidlátó politikusok. Mindenki számára világos az, hogy olyan hamar és idejekorán sikerült leleplezni és ártalmatlanná tenni az imperializmus megrögzött ügynökét, ez egyáltalában nem tanúskodhat a szovjet állam gyengüléséről. Ismeretes, hogy külföldön a háború hívei régóta illúziókban ringatták magukat az Amerikai Egyesült Államoknak az atom- bombagyárlás terén meglévő monopóliumát illetően. Az élet azonban bebizonyította, hogy itt mélységes tévedés történt. Az Egyesült Államok már régóta nem monopolisták az atombombagyártás terén. Az utóbbi időben a béke óceánontúli ellenségei újabb vigaszt találtak. Az Egyesült Államok — úgymond — hatalmasabb fegyverrel rendelkeznek, mint az atombomba, monopol istái a hidrogénbombának. Ez szemmelláthatóan bizonyos vigasz lett volna számukra, ha megfelelt volna a valóságnak. Ez azonban nem így van. A kormány szükségesnek tart* ja jelenteni a Legfelső Tanácsnak, hogy az Egyesült Államok a hidrogénbomba gyártása terén sem monopolisták. Amint látják, a meggyőző tények szétzúzzák a Szovjetunió „gyengesé* gét” hangoztató fecsegést. Azok azonban, akik az ilyenfajta fecsegéssel töltik idejüket, jobban szeretik a tényéknél a feltevése* két és kitalálásokat. így járnak e! még egyes hivatalos személyiségek is, akik az Egyesült Államok legagresz* szívabb csoportjainak ideológiáját és politikáját fejezik ki. Ezek a személyiségek mindenféle feltevéseket és kitalálásokat felhasználva az úgynevezett „kemény irányzat” folytatását követelik a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal szemben, nyomást gyakorolnak atlanti tömbbeli partnereikre, rendszeresen élezik a nemzetközi viszonyokat. A „kemény irányzat” politikájának hivei szüntelenül fenyegetik a Szovjetuniót. Nyíltan hangoztatják — mint például Wiley szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke teszi — hogy az Egyesült Államok intézzenek a Szovjetunióhoz több ultimátumjellegű követelést és „támasszák alá azokat erővel”. Az amerikai külügyminisztérium ismert képviselői azt követelik, hogy az Egyesült Államok csakis egy nyelven, „az erő nyelvén” tárgyaljanak a Szovjetunióval. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, azt válaszoljuk Wiley úrnak és mindenkinek, aki az erő politikáját hirdeti a Szovjetunióval szemben: „Hetvenkedsz koma, pedig rosszul ropod a táncot”. Elvtársak! A nemzetközi viszonyok alakulásának jelenlegi szakasza különösen fontos és felelősségteljes. Bűn volna az emberiséggel szemben, ha a nem* zetközi légkör észrevehető bizonyosfokú enyhülése a feszült* ség új fokozódásának adná át helyét. A szovjet külpolitika világos, A Szovjetunió következetesen és állhatatosan a béke fenntartásának és megszilárdításának politikáját fogja folytatni, fej* leszteni fogja az együttmükö* dést és a kereskedelmi kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyek a maguk részéről erre törekednek, erősíteni fogja a testvéri barátság szálait és a szolidaritást a nagy kínai néppel, minden népi demokratikus országgal. Szilárdan azon az állásponton vagyunk, hogy nincs jelenleg olyan vitás vagy megoldatlan kérdés, amelyet ne lehetne békés úton megoldani az érdekelt országok kölcsönös megegyezése alapján. Ez az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között fennálló vitás kérdésekre is vonatkozik. A két rendszer békés egymás mellett élése mellett voltunk és vagyunk. Úgy véljük, hogy nincs objektív alap az Amerikai Egyesüjt Államok és a Szovjetunió közötti összeütközés számára. Mindkét állam biztonságának érdekei éppúgy, mint a nemzetközi biztonság érdekei, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kereskedelme fejlesztésének érdekei biztosítottak lehetnek a két ország közötti normális kapcsolatok alapján. Napjainkban minden ország kormánya — ha komolyan gondoskodik népe sorsáról — köteles intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy tettekkel segítse elő a vitás nemzetközi kérdések rendezését. A nagyhatalmak kpzti tárgyalások, természetesen, nem csekély szerepet játszhatnának. Magától értetődik, hogy ehhez meg kei! terem- teni a megfelelő előfeltételeket. Az utóbbi időben Angliában és több más országban fokozódik a széles közvéleménynek at (Folytatás a negyedik oldalon.t