Népújság, 1953. június (45-52. szám)

1953-06-21 / 50. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉP UJSA G MDP HEVESHEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM. 50. SZÁM. Ára 50 fillér 1953 JUNIUS 21. Mi, magyar békáarcssok, teljesen magunkévá tesszük a most folyó tanácskozásoknak azt az alapeszméjét hogy a tárgyalás szelleme kell hogy felülkerekedjék az erőszak szelleme felett (Ándics Erzsébetnek a békena gygyűlése-n elmondott beszédéből.) Használjuk ki az utolsó tíz napot - hozzák be lemaradásukat m egyén k szén bá nyá i Megyénk szénbányászai, mű­szaki vezetői még nem felejtet­tek el vállalásukat, melyet, a negyedév elején közös munka­tervben rögzítettek, az első fél­éves terv tejesítése, .illetve túl­teljesítése érdekében. PeíőL- bánya Vállalat párt- és szak- szervezete, műszaki vezetősége arra lett ígéretet, hogy a dol­gozók mozgósításával, a válla­lások teljesítéséhez szükséges műszaki feltételek biztosításá­val, a dolgozók javaslatainak felkarolásával 103 százalékban teljesítik második negyedéves tervüket. Egerosehi bánta veze­tői, köztük Lohrmann főmérnök elvtárs is 106 százalékos terv­teljesítésre tettek fogadalmat, mellyel adósságukból 2500 ton­na szenet törlesztenek. Ezek a vállalások reálisak voltak, a dolgozók lendiileiére, áldozatkész munkájára alapoz­ták. A bányászok lendületében, áldozatkészségében nem csaló­dott a két bánya vezetősége, de a dolgozókat több esetben érte csalódás, amikor anyag­vagy éppen levegöhiánnyal kel­lett és kell küzdeniök egyes fronífej téseken. Hogyan áll a két szénbánya vállalásának teljesítése? A tervszámok azt mutatják, hogy az adott szó valóraváltá- sa elmaradt. Egercse'ni a má­sodik negyedév első hónapjában 573 tonnát. törlesztett az adós­ságból, de a második és a har­madik hónap 16-ig újabb 945 tonnával növelte első negyed­évi adósságát. Súlyosabb a hely­zet Petőfibányán, ahol csak má­jusban értek el 101.2 százalékot, bár a rózsái IX-es akna bányá­szainak és műszaki vezetőinek lendülete példát mutathatott mindenki előtt. A lemaradás okát vizsgálva meg kell állapítani, hogy ko­moly j'elelősség terheli a mű­szaki vezetőség egy részét, az üzemi bizottságokat, melyek nem folytatnak következetes harcot a munkatervekben rög­zített feladatok maradéktalan végrehajtásáért. Az ÜB-lt , nem dicsértek, de nem i-s bíráltak kellő eréUyel, elhanyagolták a verseny nyilvánosságát is. Nem mérték fel, hogy milyen sok múlik a termelés közvetlen pa­rancsnokai, a körlet és front­aknászokon. A gyöngyösi XII-es aknánál. Míkovcsák István frontaknász eltűri, hogy a dol­gozók idő előtt abbahagyják a munkát, elhanyagolják a meg­előző karbantartást — ebben a műszakban legtöbb a géphiba és leggyengébb a terv teljesí­tése is. A mi műszaki vezetőink több­sége már számtalanszor bebi­zonyította, hogy képes a rábí­zott feladatok megoldására, ha kellő lelkesedést visz munkájá­ba, ha bátran támaszkodik az élenjáró dolgozókra, ha kemé­nyen fellép a hanyagokkal, fe­gyelmezetlenekkel szemben. .4 hátralévő tíz nap, s ezen betűi a második negyedéves terv si­kere mbsl elsősorban a műsza­kiak kezébe van letéve. A műszaki vezetés, a párt, a szakszervezet, a DISZ segítsé­gével tárgyalja meg a hátra­lévő tíz nap feladatait. Hatá­rozzák meg, minden egyes szerv, minden egyes vezető tennivaló­ját műszakról műszakra. Nem lehet megtűrni a liberalizmust, éreznie kel! minden egyes veze­tőnek, dolgozónak: a terv tel­jesítéséről, az adott szó valóiv- válíásáról van szó. Az üzem­vezetők adjanak nagyobb segít­séget a köriét- és fontaknászok 'számára, ne tűrjék meg a laza­ságot, vonják felelősségre a mu­lasztást elkövető 'frontaknászo­kat is. Ne elégedjenek meg •zzal, hogy a műszak után az aknászok jelentéskönyvbe fek­tessék le véleményüket, hanem személyesen is beszéljék meg az előfordult hiányosságok fel­számolásának módjait. Ezen a téren van már kezdeményezés Egereseikben, Rózsaszentmár- tonban, ezt kell követnie a Pe- tőfi-a! tárónak is. Az üzemi bizottságok, kar­öltve a műszakiakkal biztosít­sák, hogy ne legyen egyetlen igazolatlan műszakmulasztás sem. Mi kell ehhez? Pontosan az ellenkezője annak, amit An­tal elvíárs, Egeresein bánya körletaknászai tesz, aki egysze­rűen megkérdezi a mulasztótól, hol volt tegnap, s ezzel az ügy befejeződött. Minden esetben a feieiősségrevonásori túl meg is kell magyarázni, hogy igazolat­lan távolmaradásával milyen kára származik saját magának, s milyen kárt okoz a nép­gazdaságnak. Az üzemi szakszervezeti bi* zoílságoknak meg kell javítani a munkát a verseny szervezése, nyilvántartása, s az agitáció terén is. Ne az irodából irá­nyítsák a versenyt, hanem â bi­zalmiak mozgósításával, a kör­let- és írontaknászokkai kar­öltve végezzék ezt az igen nagy-fontosságú munkát, a szem­léltető agitáció, a kultúrbrigá- dok munkája mellett, legfonto­sabb feladat » kommunisták példamutatásának bemutatása, a szóbeli agitáció fokozása. Di­csérjék meg a munkájukat be­csületesen végző műszakiakat is, de bírálják meg azokat, akik vállalásuk teljesítésére nem ér­zik kellően felelősségüket. A bizalmiak a verseny-kiskönyvek rendszeres vezetésével, csoport­jukkal tartott rendszeres napi megbeszélésével, a lemaradók támogatásával segíthetik ezt a munkát. Kérjék a szakszervezeti bizal­muk a pártcsoporíbizalmi elv- társak segítségét a politikai munka megjavításához. Külö­nösen fontos most ez, amikor bányászaink túlnyomó többsége keményen harcol a Béke-Világ- tanács ülésére tett felajánlásaik teljesítésére. Meg keit értetni minden dolgozóval, mi a sze­repe a békeharcban, hogy a világbéke megszilárdításához egyéni és üzemi tervének telje­sítésével járulhat legjobban hoz­zá. Növeljük az éberséget, fokoz­zuk a harcot az ellenséggel szemben. Az osztályellenség tisztában van azzal, hogy a műszaki vezetők, a fizikai dol­gozók a békeverseny időszaká­ban soha nem látott eredmé­nyek eléréséért, a féléves terv maradéktalan teljesítéséért har­colnak. Azt is tudja az ellen­ség, hogy ezt a harcot úgy tudja fékezni, ha üzemzavaro­kat, anyaghiányt idéz elő, la­zítja a munkafegyelmet. Ezen a téren sikerült az ellenségnek bizonyos eredményeket elérni, — Petőfi-áltárón, Egeresein' bá­nyaüzemnél naponta tíz-tizenöt igazolatlan mulasztás történik, s ezt nemcsak az üzemvezetés, hanem a szakszervezet, sőt még a pártszervezet is tétlenül nézi. Nem könnyű feladat a hátra­lévő tíz napban elérni a sikert, a győzelmet. Az szük­séges, hogy a műszaki, a szak- szervezeti vezetők végérvénye­sen sutbadobják az „objektív” okokra való hivatkozást, hogy élére álljanak a termelésnek, hogy lelkesen, lendületesen har­coljanak a második negyedéves terv túlteljesítéséért. Ezzel kö­szöntik legméltóbban a Béke­világtanács ülését, ezzel szol­gálhatják legjobban az emberi­ség legkedvesebb vágyát: a tar­tás békét. Kriston Béla, Bányász Szakszervezet területi titkára JOBB MUNKÁVAL A BÉKÉÉRT Termelő csoportok növényápolási versenye A kedvező időjárás lehetővé teszi, hogy behozzuk a növény- ápolás terén mutatkozó lemara­dást, a Béke-Világtanács ülése is újabb lendületet ad ehhez a munkához. Megyénk termelőcso­portjai közül 105 csatlakozott a Béke-Világtanács ülésének tisz­teletére tett felajánláshoz a nö­vényápolási munkák idő előtti elvégzéséhez. Termelőcsoport­jaink jelentős eredményeket ér­tek el a békeversenyben. A hal- majugrai Kossuth, a gyöngyös­patai Kossuth tszcs befejezte a napraforgó és kukorica kétszeri kapálását, elvégezte a cukorré­pa második kapálását és a bur­gonya töltögetését is. Jó példát mutatnak a szénakasza ásban is: mindkét csoport elvégezte már ezt a munkát. Nem mondható el, hogy jó munkát végzett az encs- pusztai Rákosi, atkári Petőfi és a- karácsondi Dózsa, amelyek még a kukorica első kapálását sem végezték el. Ugyanakkor szénájuk is lábon áll. A hatvani járásban a herédi Micsurin tszcs még az esőzések előtt kétszer megkapálta kuko­ricáját, ugyancsak elvégezte a napraforgó és a cukorrépa két­szeri kapálását. Úgy érték el ezt az eredményt, hogy felosz­tották egyénekre a területet, minden családtag kivette részét a munkából. Felkészült a ter­melőcsoport az aratásra, ütem­tervet készítettek és beosztották az aratópárokat. Gondoskodtak az állatok téli takarmányszük­ségletéről, 260 köbméter silót készítettek Lemaradás mutatkozik a bol­dog:' Béke tszcs-nél, ahol nem tartották fontosnak a; terület fel­osztását, azzal indokolták, hogy a 30 holdas kertészet miatt ez lehetetlen. A tiszanánai Vörös Csillag 30 hold cukorrépája nincs kiegyelve, 80 hold kukori­cát még egyszer sem kapálták meg, igen gyenge a munka szer­vezése is, pedig- 30 női munka­erőt lehetne még bevonni a nö­vényápolásba, ha a vezetőség szívén viselné a magasabb ter­mésátlagok eléréséért folytatott harcot. Heves megyében is megkezdődött az aratás Megyénk dolgozó parasztsá­ga nagy szorgalommal készül az idei betakarításra. Már az egész megyében megkezdték az előkészületeket, hogy a bő ter­mést időben, szemveszteség nélkül arathassák le. A közsé­gekben, állami gazdaságokban, termelőszövetkezeti csoportok­ban mindenütt naponta figye­lik, mikor érkezik el a legmeg­felelőbb idő, mikor kezdhetik meg az aratást. A várvavárt nap elérkezett. A poroszlói állami gazdaság­ban csütörtökön megkezdték a 100 hold osziárpa aratását. Tíz holdat vágtak le kézierővel, a tábla sarkait, hogy a sarkok Icaratása után megkezdhesse munkáját a kombájn. Ügy szá­mítanak, ha az idő engedi, hét­főre mind a 100 hold árpát le­aratják a kombájn segítségé­vel. Folyik az osziárpa aratása a kápolnai Május 1 termelő­szövetkezeti csoportban is. Kimagasló eredmények születtek a Béke-héten az egri Lakatosárugyárban Megkezte munkáját a kvarcitőrlő a mátrai ásványbányában A Mátrai Ásványbánya Vál­lalat dolgozói lázas izgalommal készültek a Béke-Világtanács budapesti ülésére. Megfogad­ták, hogy az ülés tiszteletére határidő előtt megindítják a kvarcitőrlő termelését. A Mát­rai Ásványbánya Vállalat dol­gozói valóraváltották adott szavukat, mert július 1 helyett már június 15-én el­küldték az első próba vagon kvarcitörleményt. Dolgozóink lelkesen harcol­tak azért, hogy adott szavukat valóra tudják váltani. Tudjak, mit jelent az, ha két héttel előbb kapnak őrleményt ha­zánk gyárai, amelyek szintén vállvetve harcolnak tervük tel­jesítéséért, Tudják azt, csak ügy lesznek a békéért folyta­tott harc igazi katonái, ha a termelés frontján megállják helyüket és valóraváltják adott szavukat. Dolgozóink nem elégednek meg az eddig elért eredmé­nyeikkel, hanem vállvetve küzdenek tovább a tervük tel­jesítéséért, hogy ezzel is hozzá­járuljanak a népek közös ügyéhez, a világbékéhez. Kovács István levelező. Csatlakoztak az andrásiiitliak Cél hívásához a lieies-verceljtusztai állami gazdaság dolgozói A heves-vercelpuszíai állami gazdaság dolgozói, megbeszél­ték az andráshidiak versenyfel­hívását. Elhatározták, hogy csatlakoznak ehhez a nagyje­lentőségű kezdeményezéshez. Úttörők az aratásért Rohamosan érik a búza, nemsokára itt az aratás. Fia­talok, öregek egyaránt lelke­sen készülnek a bő aratásra. Mindenki hozzá akar járulni a bő. termés betakarításához, a legifjabbtól a legöregebb emberig. Még a kis áttörök is felajánlották segítségüket s megígérték, harcolnak a szemveszteség elleti s részt- vesznek a kalászgyüjtésben. „A nyáron minden héten két napot táborozunk, ott lesznek velünk a nevelek, élelmet viszünk ki magunk­kal, magunk főzünk. A tá­borozás idején kalászt gyuj- teni megyünk, a csapatgyü- lésen már vállalták a rajok és örsök, ki mennyi kalászt fog gyűjteni — írja levelé­ben Fiamar Mária, bekölcei úttörő. Az áttörök nyári táborozá­sának örömeihez hozzátarto­zik majd a nemes verseny, ki fog több halászt gyűjteni, ki ment meg több magot a hazának. Vállalták többek között, hegy 400 hold helyett, 750 holdon végeznek kombájnnal aratást, s ezzel 30.315 forintot takaríta­nak meg. A traktoros növény termelőbrigád tagjai tervtűltel- jesítési vállalásaikkal kereken 50 ezer. a traktoros-brigád gép­csoportja 12.500, a vontató- üzem 12.800 forintos megtaka­rításra tett ígéretei. A szarvas­marhatenyésztés farintenyész- brigádja azzal, hogy 18 új törzskönyvezett tenyészállatot nevel, 23.400 forint értékesítési többletet biztosit a gazdaság számára. Értékes felajánlásokat tettek a sertéstenyésztők, a mű­helyek is — a gazdaság össze­sen több mint 185 ezer forint megtakarítására lett ígéretet. Négy esztendővel ezelőtt államosították az egri Lakatos- árugyárat. Az üzem dolgozói az ünnep tiszteletére második negyedévi tervüket június 19- re teljesítették és 78.000 forint értékű tömegcikket adtak ter­ven felül népgazdaságunknak. A dolgozók ígéretet tettek, hogy a negyedév végére 320.000 forintra emelik a ter­ven felüli gyártmányok érté­két. A Lakatosárugyár első ne- negyedévi tervét nem teljesí­tette, adóssággal jött át a második negyedévre. Most minden dolgozót az a gondolat vezérel, hogy ' mielőbb letör- lessze adósságát népi álla­munkkal szemben. A Béke- Világtanács budapesti ülés­szakára tartott „békehét“ ha­talmas lendületet adott a munkaversenynek. Nap mint nap hősi tettek születtek. A 60 éves Szekeres József, aki mint­egy 40 év óta dolgozik az üzemben, 178, Balog Imre 198, Harcos Rudolfné 175 százalé­kos eredményt ért el. Az üzem­részek között a gépműhely dolgozói vezetnek 140 százalé­kos átlagteljesítménnyel. Az üzem DISZ-szervezete motorja, lendítője volt a béke­hétnek. Áz ifik napi teljesítmé­nyüket átlagosan 113 százalék­ra emelték. Közülük is kiválik Mirkóczki Gyula 184, Melczer Erzsébet 165, Jankovics Anna 160 százalékos eredményével. Nyitrai Tibor és Bodnár Gyula DISZ-tagok párosversenyre hívták Porubszky Lászlót és Pócsi Gyulát a drótnyoleas hegesztésében. A versenyt óránként értékelték, s a DISZ- pár 190 százalékos teljesít­ménnyel lett első Porubszkyék előtt, akik 129 százalékot értek el. Káló József ÜB-elnök, Óragrafikonos módszerrel dolgozik Győri Mihály horti traktorista Lapunk legutóbbi számában közöltük, hogy a hevesi gép­állomás két kiváló traktoris­tája Tuza András és Stupek Benedek párosversenyre léptek egymással az évi terv túltelje­sítésére. Győri Mihály a horti gépállomás sztahanovista trak­toristája csatlakozott ehhez a versenyhez, s Tuza Andrást hívta ki egész éves vetélke­désre. Vállalta többek között, hogy két műszakos munkával 710 hold helyett, 1700 normál­holdat végez. 55 vagont csépel el. ugyanakkor 20 százalékos anyagmegtakarítást ér el. Az őszi vetés ideje alatt 300 hol­don végez keresztsoros vetést. Végezetül hangoztatja verseny­kihívásában, hogy vállalása tejesítésére alkamazza az óragrafikonos módszert. Minden gépet a növényápolásra Napok, talán csak órák vá­lasztanak el bennünket az ara­tás teljes megkezdésétől. Égető minden perc, minden eszközt fel kell használni a növény- ápolás ■ meggyorsítására. Meg­engedhetetlen az a nemtörő­dömség, amely még mindig tapasztalható gépállomásain­kon. A 12 gépállomás közül nincs egyetlen egy sem. amely június 18-ig még csak meg is közelítené tervelőirányzatát. Jóformán egyetlen négyszögölt se munkált meg a füzes­abonyi és hevesi, kereken három holdat a boconádi gép­állomás. A dolgozó parasztok, termelőszövetkezetek várják a gépeket, a cukorrépa egyelésé- nek már rég lejárt a határ­ideje — de a gépállomásokon szanaszét, kihasználatlanul he­vernek a sorművelő gépek, a kultivátorok, összekapcsolt ló- kapák. Nem lehet már ki­fogás az időjárás sem! A gép­állomások megyei igazgató­sága ne riadjon vissza a leg­keményebb felelósségrevonás- tól sem, ha a tétlenkedés, a megalkuvás felszámolásáról van szó. fí*0SCS0WSí08C*aS0í*CJ % Kedves békeharcosok Öröm töltötte el szívemet, mikor meghal­lottam. hogy hazánk fővárosában összeül a Béke-Világtanácsa, hogy még jobban meg­erősítsék a világ dolgozóinak óhaját, a bé­két. Egy pillanatra gondoljunk arra, mii is jeleni számunkra a béke. Ha rágondolok a múltra, eszembe jut hogyan zsákmányo’tak ki a földesurak. a kapitalista gyárosok kora­reggeltől késő estig, s milyen embertelen, kilátástalan életünk volt. Még most is ősz- szeborzongok. Fz ma már a múlté. A fel- szabadulás után a dolgozók megbecsült tag­jai lettek a társadalomnak. Az iskolák meg­nyíltak a dolgozók előtt, s mint vezető mun­káskáderek. mi is részivehetünk szocialista hazánk építésében, irányításában, mivel ma ennek az országnak mi vagyunk a gazdái S míg Ti. a Béke-Világtanács tagjai, az egész világ békeharcosai megerősítitek a dolgozók óhaját, a békéi, én addig munka­helyemen úgy fogok dolgozni, hogy akik a háborút óhajtják, reszkessenek, érezzék, hogy míg háborús terveiket szövik, addig a világ dolgozói összefogva a béke megvédésének út­ján hctladnak. A béketábor ereje hatalmas, rös, mivel a dolgozók milliói békére vágy­nál,melyet hazánk felszabadítója, a nagy Szovjetunió és pártunk vezet s ezért: ügyünk gaz, a béke győzni fog. Barta Károly Bélapátfalvi Cementgyár dolgozója I í

Next

/
Thumbnails
Contents