Népújság, 1953. június (45-52. szám)
1953-06-07 / 46. szám
VILÁG PROLETÁRJAI E G Y E SÜ L J ET E K! NÉP UJSA 6 AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA IX. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM. Ára 50 fillér 1953 JÚNIUS 7. A második pedagógusnap „A néptanítót — Tnondotta Lenin — nálunk olyan magasra kell állítani, amilyen magasan soha nem állt, nem. áll és nem is állhat a burzsoá társadalomban." E lenini gondolatok jegyében ünnepli ma országszerte dolgozó népünk gyermekei nevelőit, a kultúrf uradalom a falu és város úttörőit, pedagógusainkat. Lenin lángeszű tanítása nálunk is beteljesedett. A magyar pedagógust pártunk segítő keze, féltő gondoskodása magasra emelte. As élet egykori alágyürtje, a műit szánalmas figurája ma szocializmust építő társadalmunknak megbecsült tagja. A második pedagógusnap is bizonysága nevelőink megváltozott helyzetének, szerepének n*?y társadalmi megbecsülésének. Kifejezője egész népünk hálájának, szeretedének, elismerő értékelése annak az alkotó munkának, amelyet tanítóink, tanáraink az iskolában s az iskolán kívül egyaránt végeznek. Pedagógusaink népünk megbecsülését, áldozatkész, kemény munkával érdemelték ki. Nyolcesztendős fejlődésünk területén mindenütt találkozunk pedagógusaink munkájával. Elsősorban természetesen iskoláinkban végeznek fokozott lelkes munkát, a tanulmányi színvonal emelése, erkölcsi, politikai nevelés és a hiányzások megszüntetése terén. Az iskolai -munka mellett áll nevelőink többsége, az országépítés, a szocializmus építésének más területén is. Számottevő tévé' kenvséget fejtenek ki pártunk, tomegszervezeteink munkájában is. Gondoljunk az elmúlt választásra-. Az egész ország népével együtt pedagógusaink is lelkesen készültek erre a nagy bizonyságtételre, s az iskolai falain túl is mindenütt ott találtuk őket a választási munkában, mint jól felkészült népnevelőket. mint a választási kul- túrmunka lelkes részvevőit. Mindinkjább világossá válik nemcsak ai pedagógusok, de a város, község1, falu minden dolgozója számára, hogv a közoktatás ügye elválaszthatatlan a szocializmus építésének ügyétől. Művelt, öntudatos, szakképzett emberek nélkül nem tudnánk elérni újabb és újabb eredményeket, nem tudnánk felépíteni. a szocializmust. Ma v ér elmondhatjuk, hogv pedagógusaink átérz'k munkájuk nagy fontosságát és törekednek mindent megtenni azért, hogv az iskolából komoly tudással ke- rü’ienek ki fiatal iáink és helyt tudjanak álln; valamennyi munkaterületen. Ez pedagógusaink legnagyobb hozzá'árul ás a a 6zocial izmus építéséhez. Ma nálunk valójában igazi nevelő lehet a pedagógus, a szépség az igazi szeretet h:r- detője. a legszebb emberi tulajdonságok kifejlesztője leg- magasabbrendű erköcsiség formálója. Tudiák. látják, érzio ezt nevelőink Tudják, munkájukkal igazolják, sokszor el is mondják. hogy pedagógusnak lenni soha olyan szép nem volt míg, mint ma. Pártunk kormányzatunk minden támogatást megad ahhoz, hogy pedagógusaink tudásukat gyarapítsák és nyugodt körülmények között végezzék fele- lősségteljes munkájukat. Segíti és irányítja a pedagógusok munkáját ugyanakkor elismerésben e's kitüntetésben részesíti a munkában kitűnt pedagógusokat. A tegnapi nap során tüntette ki az Elnöki Tanács elnöke Gábor Katalin elvíársnőt a gyöngyösi Közgazdasági Technikum igazgatóját „Kiváló tanár” címmel és átadta részére a kitüntetéssel járó 3000-Ft pénzjutalmat. Megyénk pedagógusai büszkék erre a kitüntetésre Gábor Katalin e'.vtársnő munkáját példamutatóan végezte s vénzi. Nevelőtestületét biztos és határozott kézzel irányítja'. Az előtte áiló feladatokat következetesen hajtja végre. A megyei ünnepség keretében Papp József elvtárs a Megyei Tanács VB elnöke adta át a közoktatásügyi miniszter által adományozott ,,Közoktatás- ügy kiváló dolgozója’’ kitüntetéseket valamint ai vele j-ró pénzjutalmakat a megye 11 pedagógusa részére A kitüntetet: pedagógusok között van Körmendi Károly eivtárs a Megyei Tanács VB oktatási osztályának fizika szakfelügyelője, aki szorgalmas lelkiismeretes munkájával érdemelte ki a miniszter elismerését. Ezen az üi telvén adta át az egri pedagógusok részére » jutalmakat Nagy Sándor eivtárs a Városi Tanács VB elnöke. A ma, napon megyénk valamennyi városában és községében bensőséges keretek között tartják meg a szülők és tanulók a Ií. pedagógusnapot. A községek városok valamennyi dolgozója egyre inkább érzi, hogy összeforr élete, munkája a oc dagógus munkájával. Tudják, hogy gyermekeink jövőjéről van szó. Érzik, egyért dolgoznak mindnyájan, a még szebb, még boldogabb holnapért. A megye jó! dolgozó -- "gó- gusai között a munka jutalmaként ezen a napon mintegy 115.000 forint jutalmat os Jot- tak ki. Ez is pedagógusaik fokozott megbecsülésének komoly anyagi bizonyítéka. Pártunk és kormányzatunk féltő gondoskodása jut kifejezésre a pedagógusnap alkalmával. Kell, hogy ez a nap még fokozottabb munkára lelkesítse nevelőinket. Nagy és szép feladatok állnak a megye pedagógusai előtt. A tanév befejezése és a nyári munka mellett fokozott gonddal kell felkészülni az 1953'54-es tanév munkáira. Az ez évi tapasztalatokat fel kell használn, a jövő tanév még sikeresebb végzéséhez Vezérelje pedagógusaink munkáját az a tudat, hogy segíti munkánkat Rákosi eivtárs megbecsülése, figyelme, és dolgozó népünk bizalma, szereteteA II. pedagógusnapon egy szabad, szén jövőjében szilárdan bizakodó nép köszönti tanító'1, tanárait — még boldogabb iö- vőnk reménvségünk — ifjúságunk nevelőit. Zakár Zoltán okt. oszt vez. h. Egységesen kövei éljük a Rosenberg házaspár szabadonbocsátását A legnagyobb megdöbbenéssel értesültünk arról a gaztettről, hogy az Amerikai Egyesült Államokban két ártatlan embert — a Roscnberg-házaspárt — meg akarnak ölni. Nem engedhetjük, hogy ártatlan embereket — mint az beigazolódott — hamis vádak alapján az imperialista érdekek szolgálatában álló osztálybíróság kivégeztesse. Egységesen kérjük és követeljük, forduljon a legerélyesebben a Béketanács az illetékesek felé a Rosenberg-házas- pár megmentése érdekében az emberiség, a szabadság, az igazság és a béke érdekében. Keményen dolgozunk és erősítjük a béketábor erejét, mert meggyőződésünk, hogy az igazság győzni fog, mert győznie kell! Az Egri Dohánygyár dolgozói. A horti gépállomás cséplőgépei kijavítva, gazdag aratást bejáratva várják a A növényápolási munkák já és gyors elvégzésével - a gazdag teraiésért! F E L H IV Á S Gépállomások igazgatói, politikai helyettesei, brigád- vezetői, hozzátok szólunk! Ti vagytok a munkásosztály segítő kezei a dolgozó parasztság számára. Hatalmas és megtisztelő munka vár rátok, rajtatok az egész megye szeme. Minden gépetekkel a növényápolásra, minden erővel az aratásra, tarlóhántásra, cséplésre — ez legyen a jelszavatok. Segítsétek termelőszövetkezeteinket a növényápolás nagy csatájában a bő termésért folyó harcban. Tervetek túlteljesítésével, minőségi munkával üzemanyagcsökkentéssel köszöntsétek a békeharc vezérkarát, a Béke-Világtanács budapesti ülésszakát. Megyei pártbizottság Mikófalva megelőzte Balatont a párosversenyben Mikófalva és Balaton község dolgozó parasztsága páros- versenyre lépett egymással, hogy a gondos növényápolással már most lerakja az alapját az őszi betakarítás gazdag eredményeinek. Június 4-én a mikófalviak voltak az élen. A répát mind kiegyelték, kilenc hold hiányzott a kukorica és tíz hold a napraforgó kapálásából. A mezőgazdasági Versenyre hívta a gyöngyösi járást Visznek község dolgozó parasztsága Visznek község dolgozó parasztsága mindig az élenjárók közé tartozott. Most, amikor az egész ország dolgozó népe jó munkával készül a Béke-Világtanács budapesti ülésszakára ők sem akarnak lemaradni. A mezőgazdasági munkálatok, begyűjtés és az adófizetési terv sikeres teljesítése érdekében versenyre hívták a gyöngyösi járás valamennyi községét. A magasabb terméshozam érdekében vállalták, hogy a cukorrépa ötszöri kapálását június 30-ra elvégzik, s ezzel 160 mázsás terv helyett holdankint 200 mázsás termést érnek el. A napraforgó harmadik kapálását határidő előtt öt nappal befejezik, a 90 holdon alkalmazzák a pótbeporzást, s ezzel 9 mázsás átlagtermést érnek el. A burgonya töltögetését június 20-ig befejezik s a tervezett 50 mázsás holdankinti termést 90 mázsára emelik. A kukorica négyszeri kapálásával június 20-ig végeznek, 250 holdon alkalmazzák a pótbeporzást, s a termésátlagot 30 mázsára emelik holdankint. Az aratás, csénlés gyors elvégzése érdekében vállalták, hogy az őszibúza, rozs aratását az aratás megkezdésétől számított hét nauon belül, az őszi-, tavasziárpa valamint a zab aratását az aratás megkezdésétől számított négy napon belül befejezik. A tar!óhán*ást az aratással egyidejűleg végzik. A közös szérűkre a behordást hat napon beiül elvégzik, s népnevelők útján tudatosítják a közős szérűn való cséplésnél járó 10 százalékos kedvezményt. A másodnövényeket az aratással egyidő- ben egy-egy tábla learatása után öt napon belül elvégzik. A cséplést a szemveszteség csökkentése mellett augusztus 9-re befejezik. Az aratás és a csép- !ts időtartama alatt a gabonák tüze!leni védelme érdekében állandó tűzfigyelő szolgálatot tartanak. A dolgozó nép kenyér és húsellátása érdekében vállalták, hogy félévi begyűjtési tervüket június 30-ra tejből 110, tojásból 105 százalékra teljesítik, sertés és vágómarhabegyüjtési tervüket augusztusban 110, Szeptemberben 120 százalékra teljesítik. A kenyérgabona beadási .kötelezettségüknek augusztus 20-ig 103, takarmánybeadási tervüknek 105 százalékban tesznek eleget. A pénzügyi terv második negyedévi részét június 25-ig a harmadik negyedévit pedig szeptember 20-ig teljesítik. A vállalás sikeres teljesítése érdekében a községi tanács fokozott gondot fordít a népnevelő munkára. Kiszélesítik a versenyt a dolgozó parasztok között s azt öt naponként rendszeresen értékelik, s az eredményt tudatosítják a dolgozó parasztokkal. Megszervezik az utcák versenyét is, s az élenjáró utcában dicsőségtáblát helyeznek el. A vállalás teljesítése érdekében fokozottabban bevonják a tömegszervezeteket a munkába, keményen és következetesen harcolnak az ellenség minden megnyilvánulása ellen. A versenykihívást aláírta Tari János a községi tanács elnöke é- az állandó bizottsági elnökök. + Megyénk több más községe termelőszövetkezete is versenyvállalást tett, a növényápolás, az aratás, cséplés sikere érdekében. Az egri Iít-as számú" körzet dolgozó parasztsága az egész várost hívta ki versenyre, hogv a második kapálást június 10, a harmadik kapálást június 30-ra, az aratást nyolc napon, a tarlóhántást és másodvetést 10 napon, míg a hordást egymás segítségével nyolc napon belül végzik el. A nagyrédi Munka tszcs a gyöngyösi járás valamennyi önálló és III. típusú termelőszövetkezetét hívta ki egész éves versenyre, külön felajánlást tett a gyümölcs- és szőlőmunkálatokra. A hatvani Petőfi tszcs, a Béke-Világtanács ülésének tiszteletére a járások termelőszövetkezeteit hívta versenyre, s ígéretet tett többek között, hogy kukoricájukat négyszer, gyapotvetésüket hatszor kapálják, $ az aratásra külön is mozgósítják a családtagokat. Kerekharaszt befejezte a második kapálást Gyenge szellő ringatja a nagy búza- és rozstáblákat Kerekharaszt szövetkezeti község határában. A szépen fejlődő vetés azt mutatja, hogy a tszcs-k őszi munka ja meghozza gyümölcsét. Nagy harc volt itt az elmúlt ősszel a vetés, szántás idején. Ebben a harcban edződtek meg a tagok. ak:k a nagy esőzés ellenére is elvégezték a betakarítást Munkájukhoz komoly segítséget nyújtottak a termelőszövetkezet traktoristái. Szűcs Ferenc, a Béke-tszcs tagja például október 23-ra befejezte csoportjában a vetést. Követte őt Zeke István, az üj élet traktorosa, aki jó munkája eredményeképpen határidőre elvégezte a szántást, vetést. Az idejében végzett őszi munka eredménye, hogv most szép az egész határ, különösen a Béke tszcs földje, ahol egy- emberként dolgozik a csoport valamennyi tagia. Kévés István, ai csoport elnöke keményen és következetesen harcol a minisztertanács határozatának a végrehajtásáért. Ennek eredménye, hogy szépek a terméskilátások, s a tervezett 12-ről, 15 mázsára emelték fel az árpa terméshozamát Nincs lemaradás .a növény- ápolásban sem. hisz olyan ember áll a növénytermesztési brigád élén. mint a „Kiváló növénytermesztő” címmel kitüntetett Kocsis János. A brigádban egyénekre felbontva, családtagok bevonásával versenybe folyik a munka', s ennek köszönhető, hóm/ a cukorrépát háromszor kézi, kétszer lókapáz- ták, s négyzetes vetésű kukoricát is négyszer kapálták, kézzel, lókapával vegyesen. Burgonyánál elvégezték már az első töltögetést is, nincs lemaradás a napraforgó ápolásában sem. Amilyen termésre számítanak, mit akarnak elérni ezzel a jó munkával a Béke szövetkezet tagjai. Nyíltan hangoztatják, hogy a cukorrépánál ..em adják 23 mázsánál a ább kukoricából meg kereken 33 mázsát akarnak elérni. Az egyénileg dolgozó parasztok nem vakok, látják, hogyan dolgozik a Béke szövetkezet. A 43 versenyben álló egyén; gazda olyan munkát végzett, hogy büszke lehet rá az egész megve. Itt var. mindjárt a 15 holdas Sáfrány János a mezőgazdasági állandó bizottság tagjai, aki már befejezte a növényápolást. — legalábbis egyidőre — és azon felül háromnegyedévi beadás; kötelezettségét js rendezte. De nem ő az egyedüli, s hogy ez így van. azt bizonyítja az, hogy cukorrépa .ivételével mindenütt elvégezték már a kétszeri kapálását. Azért a cukorrépa kivételéve', mert azt már harmadszor kapálják a kerek- harasztiak. •állandó bizottság tagjai ki’S: élenjárnak a növényápolásban,, állandóan ellenőrzik a határt, s figyelmeztetik az elmaradókat. Mi a helyzet Balatonban? A dolgozó parasztok itt bizony hátrább állnak a munkával, kukoricából 33. burgonyából pedig 91 höld volt még kapál atlan. Hét hold répaterüieten még az egyeiést sem végezték el. Előnyös szerződési feltételek a földművesszövctke/eti részes aratóknak Kormányzatunk felelősségteljes megbízatásit adott a föld- • művesszövetkezeíeknek, amiko«r rájuk bízta, az állami tartalék- térül elek hasznosítását A sző* vetkezetek nagy többsége becsülettel tesz eleget ennek a megbízatásnak. s a tartalékterületek nagyobbik részét kishaszonbér- letben adta ki a dolgozó parasztoknak. a fennmaradó részt pe* dig saját maga vette művelés alá A jó munka eredményeképpen ma a szövetkezeti kezelésben lévő állami tartalékterületeken szépen fejlődnek a kapásnövények, jó termést ígér a búza és az árpa. Közeledik az aratás ideje, s ez komoly feladatot jelent a föld" művesszövetkezetek számára. Haladéktalanul biztosííaniok kell a munkaerőszükségietet; szerződést kell kötniök gépi munkára, a gépáll írásokkal. A dolgozó parasztság az őszhöz hasonlóan most is kedvező szerződéseket köthet n szövetkezetekkel. A talponálló gabonánál aratópáronként a termés 13 százalékát dőltgabonánál 15.5 százalékát fizeti ki a földmüvesszö- vetkezet. Kuszáit gabona esetében 17 százalékot fizet a szövetkezet, mindezen felül 15 forint élelmezési pótlék, valamint minden hold learatása után térítés ellenében fél kiló aratás« szalonna illeti meg a részes aratót. Vonják be a családtagokat is az egri Nagy József Eermeiosziivelkezetbe - meg eredményesebb lesz a munka Az egri Nagy József termelő c-opo t 28 tagja kéz a kézben látott neki a tavaszi mező- gazdasági munkák elvégzésének. Jó munkájukat az is bizonyítja, hogy a három termelőcsoport közül a Nagy József tszcs nyerte e! a Dohánygyár és a városi tanács vándorzászlaját. A csoport tagjai nem bízzák terméseredményüket a véletlenre, // holdon öntözéses konyhai- kertészetet létesítettek, amely előreláthatólag magas jövedelme: biztosít majd. Harmincezer nyári káposztapaiáníát ültettek ki, amely már bokrosodik, s a közeljövőben megkezdik az értékesítését is. A 28 hold szőlő is gazdag termést ígér. Az első kapálását már elvégezték és hét holdon befejezték a permetezést is. Nem tartozik azonban az utolsó feladatok közé a napraforgó, burgonya, a cukorrépa kapálása sem. Az első kapálást már elvégezték. A munkából kiveszik ré. szűkét az asszonyok, akik már eddig is maga® teljesítményeket értek el. Hegyi Istvánná 94, Ignácz Bernátné 74 munkaegységet dolgozott. A jól dolgozók segítik a gyengébben teljesítőket is. A kapálásnál, vagy az egyelésnél, ha valamelyik hamarabb kiért a sorral nem ülnek le és tétlenkednek, hanem segítik az elmaradókat. A csoport tagjai ebben az esztendőben már elindultak a fejlődés útján. A siker érdekében azonban fokozott gondot kell fordítaniuk a meglévő hiányos ságok megszüntetésére. Annákéi! enére, hogy a csoport kevés tagsággal rendelkezik, nem vonják be a családtagokat a munkába s nem tudják megvalósítani a munkaszervezetek klalaki- fását, az egyéni művelést. Ennek hiánya pedig komolyan érezteti hatását a termelésben. A kukorica kapálását még nem végezték el, ® annak ellenére, hogy a határidő már rég lejárt, a cukorrépát, sem egyelték ki, de hiányosságok vannak a> szőlőművelésnél is. Az idő sürget, nem lehet tétlenkedni. A szövetkezet vezetősége biztosítsa, hogy minden munkaképes családtag kint dolgozzon a földeken 4