Népújság, 1953. április (27-34. szám)

1953-04-02 / 27. szám

2 1953 âprîîis 2. NÉPÚJSÁG Emeljék tovább pártszervezeteink a népnevelő munka színvonalát KÉT NAP választ el bennün­ket legnagyobb nemzeti ünne­pünk, felszabadulásunk nyolca­dik évfordulójától. Nvole eszten­deje, hogy a Szovjet Hadsereg hazánkban is végetvetett a fa­siszták és nyilas csatlósaik ural­mának és megnyitotta népünk lelőtt a haladás, a demokrácia útját a szocializmus felé. A nvole esztendő alatt népünk és Jiazánk hatalmas változáson ment keresztül. Hazánk agrár- íállamból ipari országgá vált, új gvárak, erőmüvek, városok szü­lettek, mezőgazdaságunkat kor­szerű gépekkel láttuk el, egész hazánk erősödésével, fejlődésé­vel együtt vált szebbé dolgo­zóink élete — az elmúlt nvole év alatt nagyot nőtt népünk. Mindezeket az eredményeket a tömegek nevelésével és támoga­tásával, a dolgozók segítségével, áz ellenség elleni állandó harc­ban értük el. Hazánk erősödéséhez, népünk leilődéséhez nagv és szép mun­kával járultak hozzá népneve­lőink, akik nap mint nap felke­resik dolgozótársaikat és az igazság szavát hirdetve magya­rázzák meg, hogy hazánkban minden — fgv megyénkben is. de minden egves kis faluban — népünk felemelkedését, a szocia­lizmus építését igazolja. A Gyöngyösi Váltó- és Kltérőgvár, az egri Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat, a gvöngvösoroszi éreelőkészítő, az egri Mangán­ércbánya, a kisköréi öntözöcsa- torna, a gépállomások, a mun­kásházak, az orvosi rendelők és napköziotthonok, a villany, amely már csaknem minden köz­ségben kigvútt, vagy a gyerme­ke'* szülő anyáknak juttatott 400 forint értékű ingyenes babake­lengye mind-mind megannyi biz­tosítékai annak, hogv államunk á dolgozók életének szebbététc- íére forditin a gyárak, a bányák, p földék kincsét. ELMONDJAK azonban azt is népnevelőink, hogv nem pihen­hetünk meg eddigi eredményein­kén, hisz hatalmas terveink van­nak. Nem is szabad elfeledni egy pillanatra sem: sikereinket pár­tunk vezetésevet, n dolgozó tö- friegek között végzett felvilágo­sító munkával értük el és to­vábbi sikereink, hatalmas ter­veink megvalósításának forrása a fövöben is a harcos szellemű, a párt politikája mellett követ­kezetesen harcoló tömegfelvilá­gosító munka. A feladatok meg­valósításáért folytatott harcban ezután i* népnevelőinknek, pár­tunk zászlóvivőinek kell élen­járni. Március 22-én seregszemlét tartottak népnevelőink — pár- iunk felmérte harcosainak erejét. Az agitáciös nap pártbizottsá­gaink. pártszervezeteink, népne­velőink vizsgáia volt. Minden alapszervezetből sokkal több népnevelő kereste fel e napon a dolgozókat, mint máskor, hogy segítséget adjon munkájukhoz, megismerje problémájukat. Az agitációs nap tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ahol megértet­ték a tömegfelvilágosító munka jelentőségét, ott a pártszervezet törődik a népnevelőkkel, ott a legjobb népnevelők szállnak harcba a párt hívó szavára. Olvan népnevelők, akiket füt a haza iránti szeretet, az új ha­zába. a jövőbe bízó emberek új hazafisága, fűti őket népünk külső és betso ellenségét iránt érzett gyűlölet is. Az agitációs napon népnevelőink zöme ló munkát végzett. Több község­ben, mint Viszneken, Boconádon beszéltek a népnevelők a meg­változott életről és a szabad ha­zával szembeni kötelezettség tel­jesítéséről. Boconádon is el­mondották, hogy mit kapott a község, mi bizonyítja a boconádi dolgozók megváltozott életét. Gyöngvösorosziban Ludányi Já­nos a népneveiőértekezlefen vál­lalta. hogy egész évi tejbeadását teljesíti — és már másnap tél­iesítetté is — öt nappal határidő előtt végzi el a kukorica vetését, ígv mutat példát dolgozótársai­nak. Ugyanakkor versenyre hívta Nagy András népnevelőt. AZ AGITACIÔS nap feltárta azokat a hiányosságokat is, me­lyek a ió tőm égi el világosító munkát, pártunk tömegkapcsóla- tát, erősödését gátolják. Ecséden és Apcón a pártszervezet nem mozgósította a népnevelőket — vasárnap egyetlen népnevelő sem kereste fel a dolgozókat. Hevesen csak 41 népnevelő volt kint, de ezeket sem készítette fel megfelelően a pártszervezet, nem ismerték azokat az ered­ményeket sem, melyeket közsé­gük a felszabadulás óta elért, így nem is beszélhettek róla. Nem vonták itt be a fiatalokat a munkába. A DISZ ifjú gárdis ták ugyanúgy, mint Tarnaszent- miklóson, itt sem dolgoztak, Példát vehetnek a hevesi és tarnaszentmiklósi fiatalok a he- vesvezekényi fiataloktól, akik csak vasárnap több mint 60 dol­gozó parasztnál végeztek felvi­lágosító munkát. Találkozhatunk olyan esettel is, hogy opportunista módon, bűnös nemtörődömséggel keze­lik a népnevelőket. Poroszlón minden tanácsalkalmazottaf ki­neveztek népnevelőnek, a bese- nvőtelki állami gazdaságban pe­dig minden párttag népnevelő. Verpeléten 42 népnevelő közül Csak 6 dolgozó paraszt, a többi KTSZ-nél, földművesszövetke­zetnél, vagy tanácsnál dolgozik. Benkocs János elvtárs, a tisza- nánai községi pártszervezet tit­kára 120 népnevelőt, „mozgósí­tott" a vasárnapi munkára és „szervezőképességéi" igazolja, hont/ ebből csak 15—20 látogatta meg a dolgozó parasztokat. Mégi* Benkocs elvtárs délután három órakor úgv atudta ebéd- utáni álmát, mint aki nagyon ió munkát végzett. EGYES titkár elvtársak ha­nyag munkájának eredménye, hogy található még megyénk­ben sok olvan népnevelő, aki nem végez jó munkát, aki alkal­matlan arra, hogv dolgozóinkat nevelje. Nem mutatnak ncldát a munkában, de nem tudnak vá­laszt adni a hozzájuk intézett kérdésekre, hiányzik felvilágo­sító munkájukból a meggyőző­erő. Az ilvén népnevelőknél ta­pasztalható, hogy nem. beszélnek az ellenségről, vagy ha szólnak Is róluk, általában frázisként emlegetik a békénkre törő impe Hallatákat, ahelyett, hogy sze­mélv szerint lelepleznék a falu ellenségét, a kulákőt, ,a deklasz- száltat, a reakciós papot, nem leplezik le, hogyan tőrnek ezek Vessék ki soraikból a káli kommunisták a befurakodott ellenséget Ká1 község kulákjai majd $0 .000 tojással adósai államunk­nak. — egyszerű számadat ez t— de mi van mögötte? Miért ülnek olvan nyugodtan párnái­kon a káli kulákok, miért nem mozgatják még fülük-botját sem. hogy teljesítsék a főrvénv által előírt kötelezettségüket? Súlyos bűnök és mulasztások húzódnak meg a .,30.000 tojás” mögött. A káli kommunisták, a község felelős vezetői megfeledkeztek az éberségről és látott szá jjal néz­ték az ellenség garázdálkodását. Nem véletlen ez! Az éberség el- tompulásának, a belenyugvás­nak, az opportunizmusnak mes­tersége? fen vész* ői. dajkáló! ott húzódnak meg a kommunisták soraiban. Kulákok, népünk ellen­ségei, piros tagsági könvvve! kezükben alattomosan rombol­ják a párt egységét, fékezik öt­éves tervünk építését. Mindenki ismeri a faluban Raj Mihály „középparasztot”, a helvi pártszervezet tagját, k:nek a fia I? tagjelölt. Ki ez a Raj Mihály? Lenge János hatlioldas, Juhász János 15 holdas dolgozó parasztok, de akárkit megkérde­zünk. mindenki, kereken meg­mondja: ktipéc. aki mindenkor mások becsapásából élt. aki maid 30 hold földje mellett sor­ra járt a a körn néző községeket és lótól kezdve disznóig min­dent vett és eladott. Ez a kulák, aki gondosan szétiralgatta föld­jeit, harsogó szóval hirdeti, hogy 5 csak 12 holdat „müvei” •— szorgalmas, jó ember a falu­ban, de utolsó gazember, amint kiteszi ai lábát. A januári taggyűlésen szó esett Raj Mihály viselt dolgairól. A pártszervezet vizsgálatot is folytatott, de ennak ellenére házról házra cipelték a kulákot és fiát: termelőszövetkezetet ala­kítani. Nem éfrv dolgozó paraszt megmondta, hogy olyan termelő- szövetkezetbe nem hallandó be­lépni, ahol kttpec az úr. Ennek ellenére Raj Atihály fiával együtt azt hireszteíi, hogv „nem lehet a községben termelőszövet­kezetet alakítani". Nem Raj Mihály az egyetlen, aki beffrkőzött a párt Soraiba. Ficsor József szobafestőnek, aki 1945 óta párttag, a közelmúltban államosították az egyik házát. A felesége feketézésből és népi rendszerünk szidásából él. Az ősszel három zsák lisztet akart becserélni a földművesszövetke­zet boltjában, mert mint mon­dotta, „kicsit állott volt már”. Mégis ki hangoskodik legjobban, ki szervezi a sorbanáliást? — nem más, mint Ficsor Józseíné. A falu kulákjai, a klérus, a de- klasszált elemek látják, hogv a káli kommunisták a legelemibb éberségről is megfeledkeztek és csukott szemmel járják a vilá­got. S ezt ki is használják! Kést fognak a tanácselnökre, szabotálják a tójásbeadást, a földbérlőszövetkezet egyik lová­nak elvágják az inát, erdőt gyúj­togatnak és Halmos Mihály káli esperes, ki maga is résztvesz a kitelepítettek névnapi ünnepsé­gein, arcátlan szemtelenséggel fenyegeti .meg azokat a szószék­ről, akik nem hajlandók a könyv­tárnak csúfolt fasiszta szenny­tárából olvasnivalót vinni. A községi tanács, községi pártszervezet, bár nyilvánvaló Raj Mihály aljas kulákmivol'a. bá. nyilvánvaló, hogv Ficsor Józsefnek semmi keresnivalója nincs a pártban, mégsem tett ez- idáig semmit. Sőt, a felsőbb szervek egyenes utasítása elle­nére eltűrték, hegy' még ma is romboljon a földművesszövétke- zétben Patkó Lajosné főköny­velő, volt leventéfőóktatá féle­ségé. Furcsa elméleteket gyártanak a községben. Azért ha- k a kulák kizárásával, kevés a óoIotző paraszt a párttagságban és 7,nem akarják rontani a szociális összetételt”. A tanács elnöké, Tóth János ke­reken kiielentette, hogv „nem akarok bűnbak tenni" — g a napnál is világosabb tényt, Raj .Mihály „ügyét” elküldte a járás­ra „kivizsgálás” véget. — Olcsó vá'ári fogás ez. nem más. mint a felelősség alól való kibújás, megalkuvás: a községi tanács elnöke úgvlátszik jó Lú akar lenni a kulákok előtt. Az ellenség garázdálkodásá­ért, azért, bogy a káli kulákók- maik. deklasszált elmeiknek ilyen „nagyra nyílt a szeme”, fele­lősség terheli a járási pór'hizott- ságot is. A bizottság már több­jében vizsgáigatta ezt az figvef, de csak fi legutóbbi napokban foglalt ksményebben állást. Sürgősen teremtsenek rendet Kálban. Ra'j Mihályt és tár­sait pedig vesse ki a párttagság soraiból — de tanuljon i? ebből az esetből. Ne fe'edie el egyet­len kommunista Kaiban sem. hogv pillanatnyi megalkuvás nélkül kel! harcolni az ellenség­gel. éberén kell figyelni minden ténykedését, mert ahol alszanak a kommunisták, nagvonis „ébe­ren” vhn az ellenség, a kulák, a falu mindén rendű és rangú gazemberé. falun, városon egyaránt népünk életére. Az agitáció? vasárnap tapasz­talatai megkövetelik, hogv első­sorban az alapszervezetek titká­rai foglalkozzanak alaposabban a népnevelő kollektívával, törőd­niük kell nevelésükkel, fejlődé­sükkel, meg kell érteniök a nép- ncvelömunka jelentőségét. Gon­doskodjanak arról, hogy a leg­jobb dolgozók legyenek a nép­nevelők, rendszeresen tartsák meg a népneve tőértckrzl'eteket és ezeken ió módszerekkel, jó érvekkel lássák el őket. Olvan népnevelőket bízzon meg a párt- szervezet felvilágosító munká­val, akik nem hátrálnak meg a nehézségek előtt, hanem bátran feltárják azokat és megmagya­rázzák minden egves dolgozó­nak, vannak nehézségeink, de megoldása, dolgozóinkon, egész népünkön, valamennyiünkön áll. Olyan népnevelőkul,leklívát ikeü minden alapszervezetnek meg­teremtenie, amelyben megtalál­ható a dolgozó paraszt, az értel­miség, a fiatal, a nő egyaránt, akik személyes példájukon ke­resztül bizonyítják be. hogyan kríl helytállni a munkában, az ellenség leleplezésében, megvál­tozott életünkért. Ne szégveljék elmondani népnevelőink mult- bani keserves nehéz életüket. .Mutassák meg a múltnak min­den rothadtságát, szennyesét, ugyanakkor ne hallgassák el eredményeinket, hanem a nap minden órájában juttassák eszükbe dolgozóinknak: ezt kap­tuk ,a felszabadulástól, a terv­től és hogv még szebb legyen életünk, még jobb munkát kell végeznünk. VAN .MIRŐL beszélni népne­velőinknek, nincs olyan községe, nincs olvan városa és nincs olvan dolgozóia megyénknek, mely az elmúlt nvole év alatt ne fejlődött volna hatalmas mér­tékben. Mondják el népneve­lőink, hogv a megváltozott, megbecsült. új életet akkor há­lálják még dolgozóink pártunk­nak, dolgozó népünknek, ha helytállnak a termelésben, ha példát mutatnak áz ellenség le­leplezésében, a békeharcban. mm IMCADÍKÖS PAJTASOK! Júniusban már búcsút mond­tak iskolátoknak, hogy kilépje­tek az életbe, vagy a, középis­kolákban folytassátok a tanu­lást. Az egri tanítóképző intézet ifjúsági nevében szólok hozzá­tok. Gyertek hozzánk tovább­tanulni* Tudom, nehéz a vá­lasztás, hiszen minden szakma egyformán szép. De van-e szebb dolog annál, mint az új emberek kovácsának lenni. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy ai fiuk idegenkednek a tanítóképzőtől. Vájjon miért, falán mert nehéz a munka? Igen nehéz, de csak annak, aki visszariad a nehézségeiktől, aki nem szereti az ifjúságot ném sz.ereti a gyermekeket. A pedagógusra' igen szép feladat hárul: a kommunista ember ne­velésének megtisztelő feladata. A tanári testület az ifjúság, DlSZ-szervézetünk szeretettel fogad titeket, kormányupk nemcsak a tanulási lehetőséget adja meg részetekre, hanem gondoskodik az iskolák korsze­rű felszereléséről .is. Iskolánk­ban világos tantermek, jól fel­szerelt előadótermek teszik le­hetővé a korszerű oktatást. Szertáraink az ország leg­gazdagabb szertárai közé tar­toznak- A természettudományi ismeretek elsajátításához mik­roszkópok, műszerek, preparált állatok és kőzelgyüjteménv áll rendelkezésetekre. A tanulók tudását mélyítik a pedagógiai biológiai, magyar-történelmi és kisszertáfkésziíö szakkörök. Ha szabad időtök van, nyitva ál! előttetek az intézet kultúrott­hon»: szórakozhatsz, olvas­hatsz. A sportkörön kiváló sportolóvá fejlesztheted magad, ha zenéhez van kedved, be­léphetsz az iskola zenekarába. Minden nyitva áll előttetek, hogy felkészüljetek a jövőre és négy év eltelte után, mint gya­korló tanítójelölt, talán éppen abba az iskolába mehetsz visz- sza-, ahol te is tanultál. Kun András IV. tanítóképzős A szovjet társadalom legyőzhetetlen ereje A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége amnesztia- rendeletet bocsátott ki. A ren­delet nagy állami fontosságú, felbecsülhetetlen jelentőségű dokumentuma a szovjet rend­szer hatalmas életerejének, szocialista államhatalma to­vábbi növekedésének. „Az országban megerősödött a törvénytisztelet és a szo­cialista jogrend, jelentős mér­tékben csökkent a bűnözések száma, annak eredményekép­pen, hogy megszilárdult a szov­jet társadalmi és államrend, emelkedett a lakosság jóléte és kulturális színvonala, megnö­vekedett az állampolgárok ön­tudata, az állampolgárok sok­kal becsületesebben teljesítik társadalmi kötelességeikét. A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége úgy vein hogy ilyen körülmények között nem szükséges tovább letartóz­tatásban tartani azokat, akik olyan bűncselekményeket követ­tek el, amelyek az állam szá­mára nem jelentenek nagy ve­szélyt és akik a munkához való becsületes viszonyukkal bebizonyították, hogy vissza­térhetnék a becsületes, dolgos élethez és a társadalom hasz­nos tagjai lehetnek“ — hang­zik a nagyjelentőségű rendelet bevezető része. A továbbiakban az anínesztia rendelet pontjai világosan visszatükrözik, hogy a szovjet állampolgárok öntu­data milyen magas fokra emel­kedett, hogy a szovjet emberek milliói, a társadalom túlnyomó, többsége szentül tiszteletben tartja a szovjet állam törvé­nyét. A szocialista rend, a kom­munizmus építésének nagy­szerű ügye vonta maga utárt\ hogy a szovjet országban je­lentős mértékben csökkent a bűnözések száma, tette lehető­vé. hogy azok az állampolgá­rok, akik annakidején büncse-. lekményt követlek el az állam­mal, a társadalommal szemben4 viszatérjenek a becsületes mun­kához, a társadalom számára hasznos tevékenységhez. A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének törvény* erejű rendeletét mélységes ha-, zafias büszkeséggel fogadta a szovjet nép. ugyanakkor a ml megyénk dolgozói is bizalom­mal adóznak annak az erőnek, mely lehetővé telte e rendelet lêlrehozàsâ'. Büszkék vagyunk hatalmas barátunk, a szovjet nép nagyszerű erejére, s még keményebb elszántsággal har­colunk a mi megyénkben is aj szocialista társadalmi rend fel-, építéséért. Â kommunizmus építésének újabb, győzelme Győzelmesen, tántoríthatatlan lendülettel építi a szovjet néjj a kommunizmust. A kommunizmus építésének újabb, felbecsülhet tétlen jelentőségű eseménye a Szovjetunió Minisztertanácsának és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának határom zata az élelmiszerek és iparcikkek álam) kiskereskedelmi árának újabb leszállításról. Sztálin elvtárs „A szocializmus közgazdaság! problémái a Szovjetunióban" — című zseniális művében megjelölte az utat a kommunizmus felé. A nép anyagi jólétének maximális kielégítéséről szóló tanítás így válik eleven valósággá, így lendíti újabb győzelemre a nagy szovjet népet. Amíg a nyugati államok*, ban éhínség, munkanélküliség teszi egyre kilátástalanabbá az életeta amíg a MarshalLsegé'y béklyóiban nyögő francia-, olasz-, belgí bányász, kispáraszt még a legszükségesebbet sem tudja megvásá­rolni, addig a Szovjetunióban, a tiszttől a kerékpárig, a cipőtől 9 háztartási cikkekig minden kiskereskedelmi árunak öt, tíz, sőt ötven százalékkal csökken az ára. Az árcsökkenés tovább emeli a szovjet nép anyagi és kulturális jólétét, új győzelmet jelent az egész béketábor, minden békeszerctő ember számára. Mi, hevesmegyei do'gőzök is erőt merítünk ötéves tervünk építésében a szovjet nép nagyszerű sikereiből, még keményebbcnl harcolunk hazánk felvirágoztatásáért, tervünk sikeréért, a békéért* KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK A belgrádi hóhér vendégségben Angiié űréinél ■ Tito, a jugoszláv fasiszta ban- davèaér. a belgrádi amerikai- angol kémközpant főnöke a múlt héten Londonban járt. Odauta­zott, hogv beszámoljon a Balká­non kifejtett háborúra uszító te­vékenységéről, s átvegye az újabb rendelkezéseket és utasí­tásokat. Churcni.l rendőri; biztonsági rendszabályokkal szigetelte el Titót az .angol közvélemény e!öi. A Földközi-tengeren a La- Manche-csatornán és a Theimért egészen a Westminsterig, zz angol hadiflotta egységei őriz­ték Churchill yendégéí. Lon­donba érkéztekor pedig tüstént rendőri páncélautók, acélsisákos motorkerékpáros rendőrök, rá­diós rendőrautók, egyenruhás és polgáriruhás rendőrök, sőt rend­ű-kutyák oltalma alá került. A lapók közlése szerint a titkos- rendőrség még a esa-tornar.yflá- «ftkât is megvizsgálta, azokon az utakon, amelyeken Tito végig­vonult. A rendőrség durván le­kergette a londoniakat a Them- s-e-hidákról, amikor a közrefogott motorosnaszád a folyón tova- vibe a belgrádi diktátort, Londonban Churchill togadta Titót, s Tito „régi barátjaként“ üdvözölte Cluirchillt, A New York Héráid Tribüné úgv érre. sült, hogy „Tito ugvarcsak há­lálkodott, amiért mister Chtif- ebill segítségével... Jugoszlá­viában hatalomra jutott“. A látogatás oicsó bohózatra emlékeztetett: a belgrádi véres­kezű paprikajancsi reggel fen- gernagyi uniformisban, ebéd után aranysujiásös marsall- egyenruhában, este pedig hiva­talos diplomatafrakkban lépett föl. s ez a komédia igen sokba került az angol népnek. Chm-. chill igyekezett becsapni az angol közvéleményt, s úgy viselkedett, mintha valami „ma­gasrangú személyt” fogadna’, nem pedig egy piszkos gyilkost és kémet; a vendégül látott ka. médiás nagyzási hóbortjára spekulálva, római hadijátékkal, kedveskedett Utónak. Azok a hosszú órák, amelyen I két Tito Churchillel és kőrnye* 7 été ve! töltőit, bebizonyították, hogy itt annak az agresszív ka­tonai paktumnak küiőnb5z9 szempontjai* vitatták meg, ame* Ivet Tito, Görögország és Tö­rökország zsarnokaival kötött;’ bebizonyították, hogy Tito Ion* doni látogatása szorosan össze*** 1 ííigg az angol háborús gyújtó** * gatók terveivel. A Sunday Times című reakciós lap március 15-én, a Tito-féla * látogatás kommentálása során célzott rá, hogy esetleg elérke­zett a népi demokra'.ikus Albá­nia elleni újabb provokációk ideje, s talán megkísérelhető az albán néptömegek által annyira gyűlölt régi rend visszaállítása, A múlt hónapban Albánia te*> rületén elfogott nyolc kém be.' Usmerte, hogy az angol titkos-* szolgálat küldte őket a? ország* ba. s Eszak-Nyugat-Angliábart végeztek kéffi iskolát. Mint ki-* derült, ez. a kénrskola Mao Clean villájának tőszomszédsá-' gábnn van, Mac Clean pedig Churchill és Tito összekötője, az angol kémszolgálat balkáni, „szakértője”. Az angol nén ellenséges hall* gatással fogadta Titót, mert Jti* goszlávia népeinek árulóját, á balkáni háborús provokátort iát ta meg benne, aki azért ment Londonba, hogv Churchillel is­mét összeesküdjék a béke ellen, Jugoszlávia és az egész világ; nénei erre a Tito-Churchill ősz* szeesküvésre azzal válaszolnak, hogv megke;:őzött éberséggel, megtízszerezett energiával küz­denek a béke fenntartásáért. ♦4 *♦♦♦♦♦♦♦♦♦« Éljen győzelmeink szervezője, szocializmust építő népünk élcsapata, a Magyar Dolgozók Pártja! á

Next

/
Thumbnails
Contents