Hevesmegyei Népújság, 1953. január (1-9. szám)

1953-01-08 / 3. szám

2 HEVESMEGYEI NÉPÚJSÁG 1953 J'anuár 8 Az ünnepi taggyűlés fokozza a párt egységét ÉPÖLŐ KOMMUNIZMUS - ÉPÜLŐ SZOCIALIZMUS A kolhozparasztok szakoktatása elősegíti a mezőgazdaság eredményeit Az úi párttagsági könyvet osztó taggyűlés napja ünnep va­lamennyi kommunista számára. Olyan ünnep ez párttagjaink életében, amely méginkább fo­kozza a párt egységét, a Párt: tagok harckészségét és öntuda­tát. Olyan ünnep ez, nieiv még­inkább megerősíti minden párt­tag kapcsolatát Rákosi elvtárs pártjával, azzal a párttal, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja példája nyomán évtize­dek során egy percig sem szűnt meg harcolni a dolgozók fej - emelkedéséért, szebb, boldogabb életéért. Január 3-án 15 alapszervezét- ben tartották meg í a párttagság seregszemléjét, a tagkönyv kiosztó taggyűlést Ünnepélye sek voltak ezek a taggyűlések; szépen dekorált, tiszta, világos helyiségben ünneplőbe öltözőn párttagok vették át a párthoz- tartozás ékes bizonyítékát, az'új tagsági könyvet, s tettek Ígéretet fokozottabb, jobb munkára. A gyöngyösi III. körzet alapszer­vezetének taggyűlésén Kovács Ki ára elvtársnő meghatottan köszönte meg üi tagsági köny­vét: „Megfogadom elvtársak, hogy nagyon megbecsülöm ezt a kis könyvecskét, s minden erőmmel dolgozni fogok, hogy nvndig méltó legyek rá." A be- kölce; Dj Élet termelőcsoport taggyűlésén Dorkó g. Imréné Ígéretet tett: „Azzal hálálom meg a párttagsági könyvet. A bekölcei Uj Élet tszcs párt­tagsága szombaton este tartotta ünnepélyes taggyűlését, melyen az új tagsági könyveiket osz­tották ki. A beszámolóban Kormos sz. Imréné beszélt a párt, a párt­tagság nagy jelentőségéről, a párttagsági könyv megbecsü­léséről, s a kommunistáik feli-- a da tálról. ;,A párttagság nem­csak azt jelenti, hogy havonta tagdíjat fizessünk — mondotta — hanem azt iSi. hogy élen keli iárni a ' kötelességtudásban, a fegyelem bpifo bçym JfA éberségben, a hapaszerefeiben, a haza megvédéseken. Őrizzük meg becsülettel az új tagsági könyvet ne1 úgy* ’mint Dorkó p. Gyula, vagy Dórkó Margit, ak:k elhagyták tagsági köny­vüket. Gondoljunk arra, hogy Holló József kulák, aki befér­kőzött a csoportba és a pártba is be alkart férkőzni, hogy ott romboljon, mit adna egy tag­sági könyvért. Becsületes rmuni­Az Egri Lakatosárugyár kom­munistái a kultúrteremben gyűl­tek össze ünnepi taggyűlésre. A terem falain a kommunista és páirtonkivüli sztahanovisták fényképei, az elnyert vándor­zászlók tanúskodtak az 1952-es év termelési sikereiről. Majorosi elvtárs, a pártszer­vezet titkára beszédében rámu­tatott, hogy a párttagsági könyv a párthoz való tartozás bizonyí­téka. A gyár kommunistái tud­ják mivel tartoznak a pártnak, szeretett Rákosi elvtársunknak. Az elmúlt évi tervet 107.9 szá­zalékra teljesítették, Olyanok áll­nak a harc élvonalában, mint Bóta Vera sztahanovista ifjú­munkás. aki 149 százalékos át­lagteljesítményével már szep­temberi lemén dolgozik. — Ju­hász János áprilisi, Jánoska Bé- láné és Bajza László, akik feb­ruári, Hajdú Imre és Baranyai Lajos, akik márciusi tervükön dolgoznak. Az eredmények mellett azon­ban hiányosságok is tapasztal­hatók. A tervsze'ííségben csak 98.1 százalékot ért el a gyár, — a kommunistáknak most az a f ladatuk, hogy az 1953-as terv- évben 100 százalékos tervszerű­séggel teljesítsék napi terveiket. Ezután az SZKP új szerveze­ti szabályzatáról, nagy példaké­pünk dicső harcairól Emlékezett hogy rendszeresen résztveszek a politikai oktatáson." Egves helyeken azonban hiá­nyosságok tapasztalhatók. Eh­hez hozzájárul, hogy a járási, illetve városi pártbizottságok és ezek aktívái nem adnak elég segítséget az előkészítéshez, nem fordítanak elég gondot az ellenőrzésre. Ezért egves alap­szervezetek elhanyagol jáu a megfejelő előkészítést, a párt- csoportbizalmiak nem látogat­nak meg minden párttagot, nem beszélnek a párttagság, a tag­sági könyvesére jelentőségéről, s ezért marad el több párttag a taggvűlésről. Másutt nem teszik eléggé ünnepélyessé a taggyű­lést és nem megfelelő a beszá­moló sem. Voltak olyan tag­gyűlések, melyen más napiren­det is tárgyaltak — kül- és bel­politika. fegyelmi ügyek, veze- tőségválaszt^. Mivel nemi megfelelő a beszá­moló, nem eléggé a pártéi et pro­blémáival foglaikozik, a tagság sem elég aktív, s ha hozzá is szólnak, általános dolgokról be­szélnek. Előfordult az is, hogv az egységes pártvezetőségek több alapszervezetet vontak ösz- sze — ígv osztották ki a tag­sági könvvet. A jövőben a járási pártbizott­ságoknak és az aktíváknak- több segítséget kel! adniok az alap­szervezeteknek, mind a titkári beszámoló elkészítéséhez, mind a taggyűlés előkészítéséhez. A kávai, a párt iránti szeretettel mutassuk meg, hogy méltók va­gyunk az új párttagsági könyv­re. A hozzászól áisokbart többen el­mondották mit jelent nekik a párt, mit jelent a megváltozott boldog élet. „A múltban nem voltam ember — maradja Dorkó b. János. — Most amikor meg­öregedtem. érzem, mit jelent szabad, boldog embernek len* ni. A jövőben is meg kell ezért küzdenünk, hogy emberi jogun­kat megvédjük. Nem szabad a gyeplőt kiengedni a kezűinkből.’' í,Nincs nagyobb öröm és di­csőség, mint tagjának íentmi an­nak a pártnak, melynek min­dent köszönhetünk” — errőil be­szélt Zsólyom Bertalan, Buzsik Berta anné, Zsólyom Bertalan- vif ..ügy vigyázzunk az új tag­sági könyvre, miint a szemünk fényére” — hívta'fel a tagság fi­gyelmét Dorkó Bertalanná, Dorkó d. Sándor. meg, majd rószletesien foglalko­zott az üzem kommunistái előtt álló feladatokkal. A beszámolóhoz mintegy 15-en szóltak hozzá, valamennyi felszólaló szavaiból kicsendült a mély felelősségtudat. A gyár kommunistái Ígéretet tettek az A hatvani Dózsa tsz az elmúlt évben szép eredményeket ért e! a termelés terén. Javult a tag­ságnak a közös tulajdonihoz, a munkához való viszonya is. A további fejlődés egyik útja, a tegnap még egyénileg dolgozó tagság nevelése. S erre nagy mértékben hivatott a tsz-ben a páf toktatás. Ezen a területen azonban ko­moly hiányosságok vannak, s ez elsősorban a pártszervezet mun­kájában keresendő. Rövid három hónap alatt három párttitkár volt a pártszervezet élén. A je­lenlegi titkár, Csomós elvtárs nagy lendülettel fogott az is­kola tnegszerveí^s-éhez, de nem mozgósította a tagságot s így a kezdeti lendület csak szalma­láng volt. Csomós elvtárs sem vesz részt példamutatóan az ok­tatásban, neki is „elvették" ked­vét a tanulástól. A másik nagy hiba, hogy a gazdaságvezetők lebecsülik a pártoktatást. Kovács Istvánná, a pártcsoportbizalmiak látogassa­nak meg minden hozzájuk tar­tozó párttagot, beszéljenek a párttagság, a tagsági könyv je­lentőségéről, készítsék elő a párttagokat, hogv felkészülten vehessenek részt a taggyűlése­ken. A titkár eivtársak fordítsa­nak nagyobb gondot a beszá­moló elkészítésére, s csak egyet­len napirenddel: a párttagság, az úi tagsági könyv jelentőségé­vel foglalkozzanak. Ugyanakkor értékeljék, hogv a pártszerveze­tükhöz tartozó kommunisták ho­gyan tettek eleget a Szervezeti Szabályzatban vállalt kötelezett­ségüknek. párttagokhoz méltóan állták-e meg a helyüket a ter­melésben. a tanulásban, a párt és kormányhatározatok végre hajtásában. Az alapszervezet vezetősége úgv szervezze meg a tagkönyv- kiosztást, hogv az pontosan, zökkenőmentesen történjen. Gondoskodjanak arról, hogv el­lenőrizve legyen: eleget tett-e a Szervező Bizottság határozatá­nak, rendezte-e tagdíját, átvan-e jelentve az a párttag, aki úi tag­sági könyvét megkapta? Méginkább fokoznj kell a po­litikai felvilágosító munkát a párttagság között, méginhább el kell mélyíteni minden eerves párttagban: mit jelent annak a pártnak a tagjának lenni, amelv elért eredményeinknek, további fejlődésünknek lendítője, mo­torja. Egymás után meghatódva vették ált új tagsági könyvüket a tagok és ígéretet tettek, hogy komm umisit a példamutatással végzik a jövőben munkájukat. Dorkó g. Imréné fogadalmat tett; hogy a politikai iskolákon miind“n alkalommal résztveez, g a munkában is- élenjár, öz­vegy Kormos József né élesük! ó hangon mondotta: 1945-ben is az volt a legnagyobb örömöm, mikor a tagsági könyvet meg­kaptam, s most is ígérem, hogy mindent megteszek: a •pártért.'’ Idős Bóta István 63 éves tszcs-tag sírva köszönte meg azt a megbecsülést, melyben pártunk részesíti. A tagsági könyv kiosztása után ígéretet tettek a kommu­nisták: azzal hálálják meg új tagsági könyvüket, hogy a leg­sürgősebben befejezik a még hátralévő 28 hold búza veté­sét. ünnepi taggyűlésen, hogy az ed­diginél jobb. szervezettebb mun­kával, személyes példamutatás­sal harcolnak ötéves tervünk si­keréért. A taggyűlés táviratban köszöntötte népünk nagy taní­tóját, Rákosi Mátyás elvtársat. tsz elnöke nem vesz részt példa­mutatóan a politikai iskolákon, elfoglaltságára hivatkozik,smár akkor is ideges, ha a politika szót hallja. A tsz vezetői panasz­kodnak, hogy baj van a csoport tagok munkafegyelmével. Nem értik, hogy akkor javulna a rminkategyelem is, ha politikai, lag is» nevelnék a csoporttá go­kat. Az a káros vélemény is úrrá lett a tsz-ben hogy az őszi be­takarítást munkák miatt nem tudnak politikai iskolára járni. A XIX. kongresszus anyagá­nak tanulmányozása a tsz-ben dolgozók részére is nélkülözhe­tetlen tapasztalatokat, útmutatá­sokat ad, s ennek elmulasztása pótolhatatlan veszteséget je’ént Ezt magyarázzák meg a tagság­nak. De elsősorban a pártszer­vezet. és a tsz-vezetőknek kell példamutatásukká! mozgósítani a tagságot a politikai iskola rendszeres látogatására és a jó felkészülésre. Pogonyi Lajos levelező Túlteljesítette évi tervét az Egri Dohánygyár Sikerrel zártuk az 1952-es évei — tervünket 103 százalékban tel­jesítettük. Az eredmény elérésé­ben a pártszervezet jó irányí­tása mellett, komoly segítséget adott a dolgozók lelkes verse­nye. Szép eredményeket értünk el a Rőder-mozga lomban is. Zagyva Béláné Ifidolgozónk a múlt év elején még csak 98 százalékot ért el. Nagy Mar­git segítségével ma már 128 százalékos állagteljesítménnyel dolgozik. Jó munkát végzett Nagy István : bábkészítő, Csató Káímáirané csongorfomónő, aki év elejei 128 százalékos átla­gát a tervév végére 141 száza lékra emelte. LICSKA PÊTERNÉ levelező Vándorzászlót Kapott a Vasnagykereskedelmi Vállalat A Hevesmegyei Vas- és Mű- S'zema gykereskédelmi V álla! at dolgozói jó munkát végeztek a harmaidik negyedévben. Jó munkájukat bizonyítja, hogy megkapták -a belkereskedelmi minisztérium szakszervezetének vámdorzászlaját. A vándorzászlót ünnepélyes keretek között adták át a vas­utasok egri kultúrházában. Az ünnepségen megjelent a bel­kereskedelmi minisztérium meg bízottja: Szántó Györgyné elv- társnő, aki a zászjóáitadásmál hangsúlyozta, hogy a jövőben még jobban vigyázzanak a mi­nőségre és úgy dolgozzanak, hogy még több árumennyiség­gel emeljék a dolgozók élet­színvonalát. Braun Sándor elîvtâ^; a vát- lalat igazgatója — amikor át vette a zászlót a budapesti RAVIL Vállalat vezetőjétől — dolgozó társai nevében kijeién tette —, olyain jó munkát vé­geznek, hogy az ország nagy­kereskedelmi vállalatai között folyó versenyben hosszú időn keresztül megtarthassák a ván­dorzászlót. A belkereskedelmi miniszté­rium jó munkájukért küjön di­cséretben részesítette az egész Vállalatot. A vállalat kilenc legjobb dolgozója 200-tól 1000 forintig terjedő pénzjutalomban, többen pedig könyvjutalomban részesültek. Lemaradt a baromfibegyüjtésben a gyöngyösi járás Dolgozó parasztságunk a be­adási kötelezettség teljesítésévé! becsülettel kivette a részét öt­éves tervünk építéséből. Most az új esztendőben sem csökken a lendület, úi erővel látnak mun­kához, hogv maradéktalanul ele­get tegyenek 1953. évi kötele­zettségüknek. A evöngyösi já­rásban az elmúlt esztendőben mintegy 300 dolgozó paraszt versenyzett a beadási terv tel­jesítéséért — vállalt kötelezett­ségüket 97 százalékra teljesítet­ték. Több. mint 150 dolgozó pa­raszt már az 1953 negyed —, illetve félévi tojás- és baromfi­beadását is téliesítetté. A járá­sok toiásbegyüjtési versenyében a pétervásári és az egri járás van az élen. A baromfibeadás- ban a heves' és a hatvani járás szerezte meg az első, illetve a második helvet. Lemaradt a baromfibegvüitési versenyben a gyöngyösi járás, a tojásbegyüj tési versenvben pedig a füzes­abonyi járás. Kormányzatunk lehetővé feszi, hogv azok a dolgozó parasztok, akik igazoltan, hibájukon kívül nem tudták teljesíteni naprafor­góbeadási kötelezettségüket, hátralékukat tokmag^al is telje­síthetik. > Ugyancsak lehetőség nyílik' dolgozó parasztságunknak arra is. hogy az, aki szénabeadás kö­telezettségét nem teljesítette és igazolni tudia. hogv nincs be­adásra alkalmas szénája, he­lvette takarmányszalmával, ha az sincs, alomszalmával is telje­sítheti a beadást. Takarmány- szol maként tavaszi árpa-, vagy zabszalmát, alomszalmaként bú­za , rozs- és őszi árpa szalmát le­het beadni. A tökmag, a takarmány- és az alomszalma eddig nem számí­tott be a beadási kötelezettség­be. Kormányzatunk azonban ez­zel a rendelkezésével is hozzá kívánja segíteni a faiu dolgo­zóit ahhoz, hogv maradéktala­nul teljesítsék beadási kötele­zettségüket. A Szovjetunió ötödik ötéves tervének irányelvei célul tűzik ki a szocialista mezőgazdaság további nagyszabású fejleszté­sét. A mező gazdaságra háruló feladatok sikeres teljesítése ér­dekében a kobozok, szovhozok és gépállomások dolgozói ál­landóan gyarapítják szaktudá­sukat és elsajátítják íz élenjáró tudomány és gyakorlat vívmá­nyait. A hároméves agro- és zoo- technlkai tanio yamokon a kol­hozparasztok két éve folyó tö­meges oktatása máris jelentő­sen elősegítette a mezőgazd.ság fejlődését. Ott, ahol jól működ­nek az agro- és zootechnikai tanfolyamok, széles körben al­kalmazzák az új és bevált nö­vénytermelési és állattenyész­tési módszereket. Az idei okta­tási évben számos kolhozparaszt a mezőgazdaság elsőosztályú mestereként kerül majd ki a tan­folyamokról. A vjazamsizki kerületben 6S0 A vietnami néphadsereg főpa­rancsnoksága által kibocsátott közlemény szerint a vietnami néphadsereg, a december közepé­vel végétért, nem egészen két hónap harcaiban, csaknem 14.000 ellenséges katonát semmisített meg. A zsákmányo't géppuskákkal és puskákkal öt ezredet lehet felfegyverezni. A néphadsereg kobozparaszt tanult az idén, ezekből 350 az első tanév anyagával, 200 a második és 100 a harmadik év f nyáriéval foglalkozik. Az előadók nagy segítséget nyújtanak hallgatóik­nak termelési feladataik teljesí­téséhez es rendszeresen beszá­moltatják őket munkájukról. A kerületi szovjet mezőgazdasági osztályának pi opa gantra cso­portja állandóan ellenőrzi az előadások menetét és módszer­tani segítséget nyújt mind az előadóknak, mind a tanulókn k. A kolhozparasztok tömeges oktatása országos fontosságú ügy. Éppen ezért a párt és a kormány a legképzettebb elő­adókat bocsátja a tanfolyamok rendelkezésére. Az idei oktatási évben különösen jó eredménye két érnek «1 a vjazamszki ke­rületi „Cservonnoje Rozskovo1' és a „Zavet Lenina” kolhozok­ban tartott tanfolyamok, ahol az előadások szervezetten, Igen magas színvonalon folynak. alakulatai által Északnyugat- Vieínamban leguióbb felszabadí­tott terület 28.500 négyzetkilo­méter kiterjedésű. A partizán­támaszpontok Eszak-Vietnam sík­ságain és az ellenség által meg­szállva tartott más középső tar­tományokban nemcsak hogy visszanyerték eredeti területei­ket de ki is terjesztették azo­kat. Mutassuk meg, hogy méltók vagyunk az iíj párttagsági könyvre Lelkes taggyűlésen vették át tagkönyvüket a Lakatosárugyár kommunistái A XIX. kongresszus anyagának tanulmányozása segítené a hatvani Dózsa tsz munkáját is A kommunisták ideológiai fejlődése a legjobb segítség c termelőszövetkezeteknek Malenkov elvtárs a XIX. pártkongresszuson elmondott beszédében rámutatott a pártta­gok és tagjelöltek ideológiai ■fejlődésének fontosságára. A csehországi Mnichovo Hradis- tei járás példája alátámasztja Malenkov elvtárs szavait. Ebben a járásban a termelő­szövetkezeti mozgalom hosszú időn át igen lassan fejlődött csak. A kommunisták nem is­merték eléggé a falusi osztály­harc elméletét, ezért aztán nem léptek fel kellő súllyal a kutak- mesterkedések ellen. A Mnichovo HradiStéi járási bizottság Háttá, hogy az ideo­lógia terén nagy hiányosságok vannak és ezért a múlt évben va'amennyi községi pártiunk- cioctáriusit és a párttagok több­ségét bevonta a pártoktatásba. Ez évben már a tagok 80 szá­zaléka részesül idleoíógiai kép­zésben. A járási pártvezetőség „A kulák — a falu piócája” cím­mel előadást dolgozott ki, ame­lyet a kommunisták, a termelő­szövetkezeti tagok és vala­mennyi dolgozó paraszt előtt KÜLPOLITIKAI SZEMLE Churchill Amerikában Churchill angol miniszter- elnök a hét közepén sietve az Egyesült Államokba utazott, hogy megtárgyalja Eisenho- werrel — még annak hatalom­ra juta sa előtt — azokat a kér­déseket, amelyek az angol kor­mányt leginkább foglalkoztat­ják, s amelyeknek megoldását leginkább szeretnék. Churchill mindenekelőtt a brit birodalom erősen megtépá­zott tekintélyét szeretné helyre­állítani. Churchill útjával kap­csolatban az angol burzsoá sajtó Is tele van Amerika elleni pana­szokkal. A jobboldali „Sunday Express" szerint jó, hogy a miniszterelnök elutaz'k, hiszen „az angol-amerikai barátság ál­landó foltozásra szorul.” A lap keserűen emlékeztet például az amerikaiak középkeleti tevé­kenységére és megállapítja: az amerikai külügyminisztérium itt mindig hajlandó engedményeket tenni — Anglia bőrére. A to­vábbiakban arról ír a lap. hogy­ha kap is Anglia némi „támoga­tást” az Egyesült Államoktól — ehhez tűszúrások és meg tázta- tasok is vannak mellékelve. Helyreállítani Ang'ia tekinté­lyét — ennek a kérdésnek meg­oldása nem sok jóval kecsegtet a tárgyalások során. Churchill nem mulasztja el az alkalmat, hogy ki ne térjen a Honolulub a — Anglia részvé­tele nélkül és háta mögött — Két hónap alatt 28.300 négyzetkilométernyi területet szabadított fel a vietnami néphadsereg ismertettek. Bechov községben a jó agitációs munka az összes kis- és középparasiztot *neg- nyerte a termelőszövetkezet számára. Járásszerte mutatkoznak a pártoktatás eredményei. A do­gozó parasztok egyre nagyobb számban lépnek a közös gazdál­kodás útjára. Néhány hónap alatt 62 új termelőszövetkezet alakult, jelenleg a járás 90 községéből 85-ben működnek már termelőszövetkezetek. A pártoktatás éberségre ne­ve® a párttagokat. Knezmost- ban nemrég leleplezték a 26 hektár földön gazdálkodó Hart­man és a 18 hektár földön gaz dálkodó Sejska kulákoí. akik rágalmazták a termelőszövetke­zeti mozgalmat és szabóit á f áik beadási kötelezettségüket. Ma egyre több eset fordul elő, amikor maguk a parasztok lep- lezik le a kuiákokat. A Mnichoivo Hradístei járás példája élő bizonyíték arra, hogy a kommunisták ideológiai fejlő­dése hatalmas segítség a ter- melőszöve .kezetek számára. kötött csendesóceáni egyez­ményre, ame'y — mint ismere­tes — az Egyesült Ál'amok és a brit ,,nemzetiközösséghez'1 tar­tozó Uj-Zéland és Ausztrália között jött létre. A csendes- óceáni katonai egyezmény kér­dése olyan fájó pont, amely fe­lett az angol kormány nem tud könnyen napirendre térni. Chur- chfll most megpróbálja bizo­nyítani, hogy Anglia erős. En­nek „igazolására” a legutóbbi legi-fiadgyakorlat és atomkiser­let „ütőkártyáját” viszi magá­val aktatáskájában. A béke kérdése messze kívül marad majd a tárgyalások kere­tein, amelyeken — a tervek sze­rint — a Távol- és Közép-Ke­let stratégiai kérdéseit, az at­lanti szervezet jelen’egi helyze­tét, Anglia gazdasági nehéz ségeit — némi „segély” céljá­ból — vitatják meg. A béke ellőni Írre azonban minden bizonnyal szerepel majd e két fő háborús gyújtogató ta­nácskozásainak napirendjén. Ha másban nem is, ebben a kérdés­ben bizonyosan megegyeznek. Azonban e megegyezés papír- foszlányaival szemben szika- szilárd; n áll a népek egységes békefrontja, amelynek munká­jában egyre tevékenyebben vesz részt az angol és amerikai nép is. A népek tudják, hogy a béke legyőzi a háborút!

Next

/
Thumbnails
Contents