Heves megyei aprónyomtatványok 30/2
ROLF HOCHHUTH: A HELYTARTÓ „Tulajdoniképpen nem is a pápáról és a hatmillió áldozatról van szó, hanem rólad és rólam, a magunk megismerésiéről és elsősorban a lelki isme retünkről. ’ ’ (Egy berlini egyetemi hallgató) Rolf Hochhuth, a „Der Stellvertreter” szerzője, ma 34 éves. . Egy nyugatnémet kiadó vállalat lektora. „1945-ben tizennégy éves voltam és a Harmadaik Birodalom összeomlása niaigy megrázkódtatást jelentett számomra. Később felelősnek tartottam magam azért, hogy tanulmányozzam a hitleri Németország szégyenletes történetiét. Üjra és újra felvetődött bennem a kérdés: én mit csináltam volna, ha felnőtt fejjel kell megélnem a kritikus fejleményeket? Lényegében ez bírt rá, hogy megvizsgáljam, vájjon a keresztényi szeretet eszméjének legmagasabb képviselője, a pápa, mit tett a tömeggyilkoisságokka.l kapcsolatban” — írja a diráma megírásának körülményeiről. Végkövetkeztetése súlyos vád: az aktív antifasiszták kivételével minden „törvényes hatóság” vagy bűntársként, vagy passzívan viselkedett. A Vatikán a legtragikusabb időpontban, • amikor a Gestapo Rómában éppen az olasz zsidókat tartóztatta le, azért döntött a passzív magatartás mellett, mert a pápa és a Kúria úgy vélte, hogy Hitler és keleti serege hasznos bástya lehet a kommunizmus európai térhódításával szemben. ... Az egyház semmit sem tud azzal a ténnyel szembesizeg ezni, amelyre Hochhuth emlékeztet, nevezetesen, hogy Krisztián dán király, bármily magányos volt is koppenhágai kastélyában., kijelentette: ha a nácik elrendelik, hogy a dán zsidók sárga csillagot viseljenek, ő is Dávid csillagot varrat az egyenruhájára, és úgy megy ki az utcára. Hitle? móghátrálit, és valamennyi megszállt ország között Dánia volt az, ahol a zsidók megmenekültek. A Helytartó nem kizárólag dokumentum darab, hanem minden sematizmustól mentes, magas színvonalú lélektani dráma;, tömör és csattanó dialógusokkal. Schillerre emlékeztet, az Egmontra és a párbeszédes előadásnak azokra a lehetőséged re, amelyekkel a film szolgál. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT HEVES MEGYEI TITKÁRSÁGA ÉS A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETE HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA MEGHÍVJA Egerben, 1965. május 17-én, 19.30 órakor, a zeneiskola nagytermében bemutatásra kerülő FELOLVASÓ SZÍNPADI ELŐADÁSÁRA Felolvasásra -ke/rül: ROLF HOCHHUTH: A HELYTARTÓ IC ö zrem ű k ö cinek: BÁNFFY GYÖRGY GELLEY KORNÉL GYÖRÉFY GYÖRGY HORKAY JÁNOS ÖZE LAJOS . a Nemzeti Színház művészei. B evez etőt mond: DR. OSVATII BÉLA, a Nemzeti Színház fodraimaturgja. Belépődíj: 15 Ft. Jegyek igényelhetők a TIT megyei titkárságán, Eger, Knézich Károly u. ». Telefon: 24-G3 Helyfoglalás érkezési sorrendben.