Heves megyei aprónyomtatványok 25/D

MIT ÉR AZ EMBER, HA SZÍNÉSZ- SZÍNÉSZ A TÁRSADALOMBAN ­>0 0 000 0 S>. GO W® Ö 5 Q 6 OOOOOO O'OOOBCOO OOQ OOP OOP Of A színészeket — és így a szín­házat is — kedvelő közönség izga- ottan és érdeklődéssel olvassa az •vente megismétlődő hírt: X. Y-t Cossuth-díijal, Jászai Mari díjjal öntették ki. Megelégedéssel, eset- eg csodálkozással — tudomásul leszi és napirendre tér fölötte, eszébe sem jut, hogy pár évvel azelőtt még csak néhány igen ki­váltságosnak jutott ekkora meg- >ecsülés. Ez a rövidke írás azt /izsgálja, hogy a történelem folya- nán, a különböző korokban és különböző országokban mennyire oecsülték, milyen értéke volt a színészeknek... A régi Görögországban aránylag kitűnő volt a színész helyzete. A színház istentisz­teleti jellegű volt. A színésze­ket megbecsülték, bár a rossz színészre súlyos büntetést szabtak ki, sőt néha halálos ítéletet is. Ha a színész rosszul idézett, vagy skandált egy verssort, gyalázat és gúnyoló­dás szállott íeléje. Sokkal rosszabb volt a hely­zet a rómaiaknál. Bár itt is a nagyok egyik-másik védence hatalmas és gazdag volt, elő­kelő emberek keresték kegyét és előkelő hölgyek a vonzal­mát, magát a színészi rendet megvetették, a színészekkel embertelenül bántak. Egy tör­vény például úgy rendelkezett: mindenki, aki nyilvános szín­padon a nép mulattatására szolgál, veszítse el polgári be­csületét, éppen úgy, mint a gyalázatosán elbocsátott kato­na, a kerítő, a nyilvános tol­vaj. csaló és rágalmazó. A szí­nésznőt, aki Rómában először szerepelt, egyenlőnek tartották a tábori ringyóval, a színészt a bordélyház gazdájával. Rossz játékért, illetlen, vagy erkölcs­telen életmódért megkorbácso­lást, vagy megvesszőzést rótt ki a hatóság a színészre. A kö­zönség pedig füttyel, dörömbö- léssel kikergette a színházból, kővel megdobálta, esetleg meg is korbácsolta. Színésszel vagy színész, színésznő fiával a se- nátoroknak még unokái, déd­unokái sem köthettek érvényes házasságot, éppoly kevéssé szí­nésznőkkel, vagy színészcsa­ládtól származó lányokkal. A férj, aki saját házában * egy színészt házasságtörésen ért fe­leségével, büntetlenül megöl­hette, éppen úgy, mint hason­ló esetben rabszolgáját. Hogy mennyire becsülték a színésze­ket, az abból is kiderül, hogy számos előadás után követel­ték: a színésznő vegye le jel­mezét és mutassa meg magát meztelenül a közönségnek. Természetesen, mint már em­lítettem, voltak kiváltságos egyének, akiket a város meg­ajándékozott, augursággal tün­tettek ki, stb. Nagyobb értékű ajándékokat is adhattak szí­nészeknek, ezt bizonyítja M. Aurelius rendelete, mely sze­rint a színésznek adott aján­dék nem lehetett értékesebb 10 aranynál. Hogy egyes szí­nészek milyen keresettségnek örvendtek, azt elárulja egy senatusi rendelet, mely a sena- toroknak megtiltja, hogy a histriokat házukban fölkeres­sék, vagy ezek társaságában mutatkozzanak. Természetes tehát, hogy ez­zel a művészettel, amely a becstelenség foltját viselte, rendszerint csak rabszolgák vagy olyan országok szabad fiai foglalkoztak, ahol nem ismerték a római előítéleteket. (Folytatása köv.) 17

Next

/
Thumbnails
Contents