Heves megyei aprónyomtatványok 24/ZZA
A magyar úttörőmozgalom kialakulásának kezdete 1919-re nyúlik vissza. Hazánk felszabadulása után, 1945-ben megalakult az új demokratikus gyermekmozgalom. A haladást, újratörekvést magába foglaló ÚTTÖRŐ nevet kapta. Az úttörő legfőbb kötelességeit az 1848-as forradalom 12 követelésének emlékeként 12 pont tartalmazza. Kosztonlésünk a lelkesítő csatakiáltás ELŐRE szó lett. Az úttörőmozgalom felszabadulás utáni megalakulásának időpontja: 1946. június 2. Az úttörőmozgalom a népi hatalom szilárdulásával együtt erősödött. 1946. decemberében megjelent a PAJTÁS újság, mely jó segítője volt a szervezkedő úttörőcsapatoknak, segítette az úttörők táborozását. A csillebérci ÚTTÖRŐ NAGYTÁBOR-t, az ÚTTÖRŐ KÖZTÁRSASAGOT Zamercev vezérezredes, Budapest városparancsnoka adta át az úttörőknek 1946-ban. Az ötvenes években az úttörőszervezet taglétszáma csaknem egymillióra emelkedett. 1957. március 21-én megalakult a KISZ, ettől a naptól kezdve az úttörőszervezet a KISZ irányításá- \al végzi munkáját. Megélénkült a KISZ és úttörő- csapatok kapcsolata, sikerrel végzik a KISZ utánpótlásának nevelését. Az úttörők mindenütt ott vannak, mindenben részt vesznek, amiben a felnőtteknek segíteni kell. Az apró hétköznapi tettek, élmények sok ifjúsági írónak adtak ötletet egy-egy művük megírásához. Ezekből az írásokból állítottuk össze bibliográfiánkat, melyet szeretettel nyújtunk át a HEVES MEGYEI GYERMEKKÖNYVTÁR olvasóinak.