Heves megyei aprónyomtatványok 23/I
KEVIN CLING: A 21-ES AUTÓBUSZ VONALÁN VI adimirN Hauser Március 2,7. szerda, 21 óra Gárdonyi Géza Színház Kevin Cling amerikai szerző mintegy másfél órában jeleníti meg azt az időt. amit a 21-es autóbusz végállomásán néhány felszállni vágyó utas várakozással tölt el. Az indulás előtti negyedórában egy egész sor sajátos figurát ismerhetünk meg. A szerző szerint “Félnótások? - azt már nem! Ugyanúgy megvan mind a, négy kerekük, mint maguknak vagy nekem. Az igaz, hogy néhányon kissé magasra, szállnak, de az nem számít. Azt viszont tényleg nem tudom, hogyan lehetséges, hogy ez az egész még nem ment az agyukra, ” A darab valamennyi szerepét egy színész játssza. Az pedig különös színészi képességre utak hogy Vladimír Hauser óriási bravúrral váltogatja szerepeit, jelmezeit és parókáit. Kevin Cl ing "21-es járata " 1985-ben elnyerte a Lousville-i monodráma versenyt. A brnói Húsa na provázku (Liba a Kötélen) színház akkor találkozott először e kivételesen sokoldalú monodrámával, amikor azt 1987-ben a szerző saját előadásában a brnói “Mai amerikai színház" című kiállítás keretében mutatták be. A “bársonyos forradalom" előtti időkben az immár legendává vált. különös alternatív módszerrel meghirdetett rendezvénysorozat a cseh-amerikai kulturális együttműködést kívánta megerősíteni. A darab csehországi bemutatójára csak tíz évvel később. 1997-ben került sor. Vladimír Hauser (a darab segédrendezője) figyelemkeltő alakítása azóta is komoly sikereket ér el hazájában. Monodrámájával legutóbb a szlovák fővárosban. Pozsonyba is vendégszerepeit. Fordította: Pavel Dominik Rendezte: Peter Scerhaufer