Heves megyei aprónyomtatványok 23/G
Féléves nagyon inspiráló időszak után alig egy hét leforgása alatt megírtam a zenét. Nagyszerű érzés volt. Akadt olyan dallam ami együtt jutott eszembe a szöveggel („ÉRINTSD MEG A LELKEM”), vagy említhetem a Sanctus tételt, amelynél az általam feldolgozásra szánt erdélyi halottkísérő motívuma, csak nagyon kis módosítást igényelt ahhoz, hogy méltó legyen a Szent vagy Szent vagy szavak sólyának hordozásához. A zene dramaturgiája hamarabb kialakult bennem, de éreztem, hogy a létező mise-szöveghez, a kor érzéseit kifejező szöveg-kiegészítéseket kellene írni, mintha a szertartás fohászkodással párosulna. Bátyámat ekkor kerestem meg. Akkor már hosszú évek óta nem dolgoztunk együtt, és úgy éreztem, hogy nemes jel lenne, ha mint szövegíró csatlakozna a munkához. Nagyon sok segítőnk akadt a verbális megvalósításban: Müller Péter, Hollós László és feleségem, Péreli Zsuzsa nevét említeném, akik olykor csak egy két verssorral, de volt amikor egész versszakokkal járultak hozzá a Magyar Miséhez. Előfordult, hogy ifj. Csoóri Sanyi változtatott egy két szón. Végül is egy Jancsó film — melyben testvéremmel szerepeltünk - forgatási szüneteiben a Káli medence csodálatos környezetében öntöttük végleges formába a verseket. Nagyon felbátorított az a szeretet, amiben ez az időszak telt. llgy döntöttem, hogy ebben a műben együtt énekelnek majd a különböző zenei műfajt képviselő hangok. A sokféleség harmóniába önthetőségét, vagy az összetartozást tartottam-e fontosabbnak, már nem tudom. Tán mindkettőt. De azt tudom, hogy a mű azóta sok közös élményt adott a megszólaltatoknak, és a hallgatóknak egyaránt. Mély nyomot hagytak bennem azok az ködös októberi éjszakák, amikor Vácott a ferences templomban, a kórus hangfelvételei zajlottak. Ez volt az első alkalom, mikor egy megszentelt helyen az én muzsikám csendült fel. Az akkor nyolcvanas éveiben járó Anzelm atya ferences rendi barát, a templom plébánosa, egyik hajnalban szigorúan rám szólt: — Gyere ide fiam - mondta - te írtad ezt a zenét? — Igen — válaszoltam kicsit félve — Áldjon meg az Isten — mondta, és segített elrakni a mikrofonokat. Tahi, 2000. február 16. Tolcsvay László
