Heves megyei aprónyomtatványok 21/Z

településen átfolyó patakot is. Arról is ír, hogy Gyöngyös az ország közepén van, ezt a régi felfogást mára már elfelejtették. Püspökiről is szól, de tévesen, mert azt az egri érsek birtokaként említi. Ekkor még csak püspökség volt Egerben, az érseki rangot az egyházmegye csak 1804-ben kapta meg. A püspöki katolikus templomot újként említi, a valóság az, hogy az Árpád-korban épített templom a török hódoltság idején nagyon tönkrement és gróf Eszterházy Károly egri püspök mint a falu földesura 1767-68-ban mai formájában átépíttette. Szól a fogadóról is (Angyal csárda, Angelika, a Pesti úton) ezt 1757-ben gróf Barkóczy Ferenc egri püspök építtette. Ki is volt Korabinszky? - ismerjük meg életútját. Korabinszky János Mátyás könyvkereskedő és térkép- készítő 1740. február 23-án Eperjesen (Sáros megye) született. Elemi és középiskolai tanulmányait itt végzi, közben szülei meghaltak, árva lett. 1756-ban Pozsonyba ment, tanulmányait az Ágostoni Evangélikus Líceumban folytatta, mivel értett a zenéhez, a templomi zenekarban kapott munkát. Élete igen hányatott volt. 1759-1769- között a pozsonyi Ág.Evangélikus Iskolánál tanár. Lakásán leányintézetet alapított, a szaktárgyakon kívül magyar és francia nyelvet is tanított, ez azért jelentős, mert hazánkban a XVIII. században a városokban majdnem mindenütt németül beszéltek. 7 évi fennállás után leányiskolája irigység és ellen­szenv miatt megbukott. Ezután Németországba ment nagybáty­jához, a Rintelni egyetemen tanult (teológia, bölcselet, mate­matika), közben nevelősködött. 1771-ben hazatért Pozsonyba, időközben vagyona elveszett, újból nevelő, könyvkereskedő, a Pressburgi Zeitung munkatársa. Újból Németországba megy, ahol iskolákat, nevelőket, gyárakat, munkástelepeket, de szegé­nyeket, árvaházakat is látogatott. Ezután hazatér Pozsonyba, itt Weber könyvnyomdász társa lesz, de megint elveszti vagyonát és ezután még polgári jogaitól- 26 -

Next

/
Thumbnails
Contents