Heves megyei aprónyomtatványok 21/T

Cserépfalu legszélső házait elhagyva hamarosan a Dél-Bükk talán legszebb és legérdekesebb völgyébe, a Hórvölgybe jutunk. Mindjárt a völgy elején jelzés mutatja a Subalyuk-barlang bejáratához vezető rövid kaptatót. A barlang híres leletei a Würm-kori kultúrrétegben talált kőeszközök, neander típusú koponyamaradványok, s a gazdag pleisztocén flóra-fauna.

A völgy peremén emelkedő Perpác (348 m) oldalán már szép sajmeggyes karsztbokorerdő (Ceraso mahalebe- to-Quercetum pubescentis) kísér bennünket egészen az Odorvárig. A legelterjedtebb ún. klimazonális növénytársulás a cseres-tölgyes (Quercetum petreae-cerris), de gyakoriak a melegkedvelő tölgyesek (Corno-Quercetum pubescentis-petreae) és a hársas törmeléklejtő erdők (Mercuriali-Tilietum) is. A hűvösebb oldalakon gyertyános tölgyesek (Querco—Carpinetum), szubmontán bükkösök (Melico-Fagetum subnudum), helyenként szurdokerdők (Phyllitidi-Aceretum) díszlenek, a déli letöréseken kialakult sziklagyepek és sziklafüves lejtők ellentéteként.

A völgyben, a bükkzsérci leágazástól kb. két és fél km-re Oszlán van a Bükki Nemzeti Park Dél-bükki kutatóbázisa. Ugyanitt található egy felújított, régi erdészlakásból kialakított tájház. Ebben egy helytörténeti kiállítás található.

A völgy bővelkedik florisztikai ritkaságokban. A mészkősziklákon a sokféle közönséges páfrányfaj között feltűnnek a Jávorka pikkelypáfrány (Ceterach jávorka- eanum) felül fényes, sötétzöld, alul sűrűn molyhos levelei. A sekély talajú sziklás erdők mogyorócserjés szegélyén már áprilisban sárgállnak a kúszó indájú Waldstein-pimpó (Waldsteinia geoides) apró virágai. Az itteni szurdokerdők jellemző növénye a nadragulyához hasonló virágú Scopoli-füve (Scopolia carniolica). Az utolsó jégkorszak utáni melegebb klímájú fázis tanúja az ernyős virágzatú sulytár (Laser trilobumjésaz Északi-Középhegységben csupán a Bükkben előforduló pilisi bükköny (Vicia sparsiflora).

A gyertyános tölgyesek szegélyének érdekes cserjéje a főleg balkáni elterjedésű hólyagfa (Staphyela pin- nata).

Az Odorvár tövében van egyik legalacsonyabban fekvő termőhelye a halványlila virágú kárpáti sisakvirágnak (Aconitum moldavicum). A patakot kísérő ligeterdei aljnövényzet feltűnő ritkasága a Keleti-kárpátok patakvölgyeinek hangulatát idéző, élénksárga fészkű Telekivirág (Telekia speciosa). A kutatóház mögött elindulva, jó félórás gyaloglás árán elérhetjük a Dél-Bükk egyik legszebb, legvirágosabb sztyepprétjét, az úgynevezett Derda-kaszálókat. Útközben több helyről is szép kilátás nyílik a szemben lévő oldalra, amelynek legmagasabb pontja a 661 m magas Odor-hegy. Ennek Dél—keleti sziklás oldalgerincén láthatjuk az Odorvár majdnem földdel egyenlővé vált romjait, amely a történelem előtti idők földvárától a középkori rablólovagvárig meglehetősen változatos pályát futott be, míg az enyészet sorsára jutott.

Az Odorvár a Dél-Bükk legszebb kilátópontja. Bámulatos, hogy ilyen szűk területen mennyire ellentétes jellegű növénytársulások torlódtak itt össze. A déli kitett- ségű meleg sziklák gyepét a deres csenkesz (Festuca pallens) alkotja. E fajgazdag sziklagyepek karsztbokor- erdőkkel váltakoznak, melyekben göcsörtös törzsű, öreg sajmeggyeket (Cerasus mahaleb) láthatunk. A gerinc sziklás peremén a gyöngyvessző cserjése (Spireaetum mediae) a társulásalkotó. Az északias fekvésű, hűvösebb sziklákon a magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica) a gyepalkotó. Gyepei — az itt csak töredékes kifejlődésű — berkenyés sziklaerdővel (Tilio-Sorbetum) váltakoznak.

A völgy alján hegyi gólyahírben (Caltha palustris var. laeta) és mentafélékben gazdag patak menti társulás helyezkedik el.

A Hór-völgy állatvilága is rendkívül gazdag. Talán itt fordul elő egy helyütt a legtöbb a Dél-Bükkre jellemző

melegigényes szubmediterrán és pontomediterrán jellegű fajokból. A völgy hűvösebb, szurdokjellegű, árnyas részein viszont már megjelennek a hegység montán övezetére jellemző magasabb középhegységi, sőt egyes kárpáti fajok is.

Számos lepkefaj kötődik — hernyójának tápnövénye révén — a molyhos tölgyes bokorerdőhöz. Legnevezetesebb közülük a budai hegyekből leírt, ám onnan már kipusztult magyar téli araszoló (Erannis ankeraria), amelynek a Bükk hegység délnyugati részén sajátos, endemikus alfaja alakult ki.

Szintén maradvány jellegű, helyhez kötött előfordulású faj a szűznemzéssel szaporodó fürésziábú szöcske (Saga pedo).

Tápnövénye, a hólyagfa körül láthatjuk röpködni az Algedonia luctualis moiylepkefélét. Az egész országban egyedül itt fordul elő. A völgy másik nevezetességét a Kis-réten (majd feljebb a Bükk-fennsíkon) találhatjuk. Ez az apró lepke a Bükk hegység neves kutatójának, az egri Reskovits Miklósnak a nevét viseli (Reskovitsia alborivu- laris). A modern erdőművelés miatt egyre ritkábban találkozhatunk a hatalmas hőscincérrel (Cerambyx cerdo).

Az Odorvár déli lejtőjén tömegével fordul elő a zebracsiga (Zebrina detrita). A hűvösebb sziklák lakói a hosszúkás, keskeny házú orsócsigák, közülük pl. a ritka Ruthencia filograna; Cochlodina orthostona; C cereta is előfordul a Hór-völgyében.

A Flór-völgy gerincesfaunája szintén gazdagnak mondható. A cserjés-bokros helyeken aránylag gyakori a nagytermetű zöldgyík (Lacerta viridis). Az Odorvár árnyas sziklái tövében, különösen párás, csapadékos időben láthatjuk a foltos szalamandrát (Salamandra salamandra). Flasznos, védett, állat! Lárváit kora tavasszal és nyáron forrásokba, ill. patakokba rakja. A völgy mikroklimatikus hidegzug jellegét mutatja a gyepi béka (Rana temporaria) itteni előfordulása.