Heves megyei aprónyomtatványok 21/SZ

Művész ismertető ELLA ISTVÁN (org. karmester) 1947-ben Veresegyházán született. Zenei tanulmányait a Ma­gyar Rádió és Televízió Gyermekkórusában kezdte; majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola elvégzése után felvet­ték a Liszt F. Zeneművészeti Főiskolára. Az orgonaszakon Gergely Ferenc, a karvezetés tanszakon Vásárhelyi Zoltán és Maklárv József voltak a tanárai. 1971- ben mindkét szakon diplomát szerzett. Ugyanebben az év­ben részt vett a Prágai Nemzetközi Orogonaversenyen, ahol 4. díjat szerzett. 1971 őszétől a Művelődésügyi Minisztérium ösztöndíjával egy évig Weimarban, két évig Lipcsében foly­tatta tanulmányait orgonaszakon Johannes Ernst Köhlernél; a karmesterképző szakon Olaf Kochnál. 1972- ben a IV. Lipcsei Nemzetközi Bach-versenyen II. díjat nvert. 1974-ben Linzben I. díjat nvert. 1976 nyarán a brüggei nemzetközi orgonistaversenyen I. díjat nyert. Karmesterképző diplomát 1974-ben kapott. Diplomakoncertjén a Hallei Filharmonikus Zenekart dirigálta Wittenbergben. A Bach-verseny óta számos koncertmeghívásnak tett eleget, csak az NDK-ban kb. negyven hangversenyt adott. Koncer­tezett még Csehszlovákiában, Nyugat-Németországban és Svájcban. FELLEGI ÁDÁM (zongora) Fellegi Adám 1941-ben született Budapesten. Zongoraművészi diplomáját 1963-ban szerezte meg kitüntetéssel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Budapesten, ahol Hernádi Lajos nö­vendéke volt. 1966-ban rész vett a Paul Badura—Skoda, Alfréd Brendel és Jörg Demus által vezetett Fiatal Zongoraművészek Mesterkurzusán és I. díjat nvert Becsben, a Nemzetközi Kultu­rális Központban. Az 1966-os budapesti Liszt—Bartók Nemzetközi Zenei Versenyen a mai masvar művek legkiválóbb előadójának járó különdíjat nyerte el. 1974-ben Rio de Janeiróban elnyerte az Artúr Rubinstein díjat. Mint. a fiatal magyar zongoraművészek egyik kiváló képviselője, kitüntetett helyet vívott ki magának a nemzetközi zenei életben Európa és a tengerentúl különbö­ző országaiban adott nagyszámú koncertiei révén, jelentékeny szólista tevékenysége mellett, melynek során itt­hon és külföldön rendszerespn ad koncerteket szólóműsorral és zenekarok élén versenvművekkel egvaránt, számos felvéte­le is készült, a Magvar Rádióban és olyan neves külföldi rá­diótársaságoknál, mint nid. BBC, Westdeutscher Rundfunk. Cologne, Nederlandse Christelijke Rádió Vereinigung, Hilver­sum. Művészi egyéniségét a XX. sz.-i avantgárd zene iránti különös érdeklődés jellemzi. Itthoni és külföldi hangversenyein a klasszikus szerzők műveivel egv műsorban rendszeresen ját­szik e stíluskörbe tartozó műveket is. Számos hanglemeze készült a Hungarotonnál Schönberg, Berg. Bartók. Stravinskv műveiből és a kortárs magvar szer­zők alkotásaiból. Kiterjedt koncert turnéi során eljutott Auszt­riába. Csehszlovákiába, a? NDK-ba. az NSZK-ba, Olaszország­ba. Hollandiába, az USA-ba és a SZU-ba. KOROD!ANDRÁS Budapesten született, a zeneakadémián zeneszerzés, karmes­teri, zongora- és klarinétszakot végzett. Tanárai: Lajtha Lász­ló. Ferencsik Jánoc és Weiner Leó voltak. Diákkorában az Oneraház korrepetitornak szerződtette. 1963 óta az Oneraház °iső karmesteri állását tölti be. Opera­házi tevékenvséea menett r^s7t vesz az ország zenei életében, mint a szimfonikus és oratórikus muzsikus népszerűségnek örvendő előadóié. Gyakran szerepel külföldön: 1962-ben 4 hetes turnén vezényel­te a Tokiói Szimfonikus Zenekart, vendégszerepelt szimfonikus karmesteri minőségben Moszkvában. Berlinben. Lipcsében, Bukarestben, Varsóban. Belgrádban. Szófiában és még számos európai városban. Zenei tevékenysége elismeréseként számos kitüntetést kapott: 1952. Liszt-díj III. fokozat 1958. Liszt-díj I. fokozat 1960. Érdemes művész és 1970. Kossuth-díj 34

Next

/
Thumbnails
Contents