Heves megyei aprónyomtatványok 21/SZ

MOZART: í-moll fantázia, ÍC.608.

Mozart kései kompozícióinak néhány darabját a legkülönbözőbb zenélőszerkezetek számára is írta (zenélő- ora, „Orgel—Walze” stb.). A kizárólag megrendelésre írott művek technikai követelményeit tehát nem az előadó, hanem a szericezet lehetőségei szabták meg. Ebbe a csoportba tartozó művek előadása kivételesen nehéz feladat elé állítja az előadót, az orgonistát. Az f-moll fantázia Mozart egyik legjelentősebb orgonaműve. A három részből álló mű első része a barokk nyitányokra emlékeztet, pontozott ritmusú bevezetőrész után kisebb fúgát hallunk. A középrész lassú lírai dallamát több variációban dolgozza fel Mozart. A harmadik — zárórész felidézi az első rész dallam- és harmóniavilágát, lényeges különbség azonban, hogy a tematikai feldolgozás itt bonyolultabb, dinamikusabb, a kisterjedelmű fúga itt tekintélyes kettős fúgává alakul. Virtuóz kadenciával ér véget a mű.

Mozart ún. templomi szonátái a szerző kamaramuzsikájának egyik legsajátosabb műfaja. Az orgona szólamát concerto-szerűen a zenekar vonós- és fúvóshangszerei kísérik, illetőleg szervesen illeszkednek a szóló- hangszer szólamaihoz. A templomi szonáták a salzburgi periódusban születtek, nemcsak Mozart állandóan alkalmazkodó zenei gyakarlatáról, hanem határtalan invenciójáról, alkotói fantáziájáról és minden zenei anyagot újjáteremtő zsenialitásáról vallanak.

MENDELSSOHN: B-dúr orgonaszonáta, Op. 65. No. 4. Mendelssohn életművének utolsó korszakában íródott hat orgonára komponált szonátája. (1844—45). Az Op. 65. számmal ellátott ciklus hamarosan népszerű lett az orgonaművészek és a nagyközönség körében. Nemcsak a korabeli kritika fogadta tetszéssel az orgonaszonátákat, hanem Robert Schumann, a német romantika nagymestere is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott az orgonaszonáták zenei szépségéről és értékéről, kiemelve a zenei formák szabatos, könnyed megfogalmazását, változatos harmóniavilágát és a műfaj technikai színvonalának jelentős gazdagítását. A B-dúr szonáta négytételes. Az I. tétel (Allegro con brio) lendületes muzsikája, dallamos motívumai remekbekészült szonátaformába rendeződnek. A lassú tétel (Andente religioso) áhítatos lírai mondanivalója egyike Mendelssohn legszebb vallomásainak. A III. tétel (Allegretto) tovább fokozza a zenei mondanivaló kifejezőerejét, egyszerű már-már népies hangvételű dallama szelíden ringatózik a 6/8-os ritmusban. Talán ez a tétel jelenti a csúcspontot a nagykoncepciójú szonátában. A zárótétel (Allegro maestoso e vivace) hősies pátosz- szál idézi a barokk mesterek grandiózus orgonamuzsikájának hangulatát, amelyet Mendelssohn gondosan árnyalt harmóniai megoldásokkal emel a romantikus hangvétel hímnikus erejéig.

3