Heves megyei aprónyomtatványok 21/Q

két bátorította, a mellőzötteket kifogyhatatlan humorával megvigasztalta. A művészeti fórumok központi figurájává vált, holott tulajdonképpen semmilyen méltóságot nem viselt, nem voltak funkciói, befolyásos támogatói, árp érző szíve, megcsúfolhatatlan jóindulata a legméltóságosabb rangnál is hitelesebb tekintélyt szerzett neki a művészek és a közönség körében egyaránt. Mondhatnák a kritikus szelleműek, hogy mindez csupán életrajzi adat, s kérdezhetnék, mit igazolnak képei a széles körű népszerűségből, személyének varázsából. Harman Lipót mennyiségileg, minőségileg hatalmas életművet hagyott örökül, festmények, rajzok szinte megszámlálhatatlan sokasága kísérte művészi útját. Ma már nem is rekonstruálható, mi mindent alkotott, még statisztikai felmérése se lehetséges annak, ami kezei közül kikerült. Rengeteg alkotása van magántulajdonban, múzeumban, itthon és külföldön. Vázlatainak, tanulmányainak se szeri, se száma. Szakadatlan munkálkodás eseménye ez a nagy kiterjedésű oeuvre, a szenvedélyes szorgalom, vagy inkább a szorgalmas szenvedély terméke.

Közéleti elfoglaltsága, az a peripatetikus pedagógiai ténykedés, mellyel a közízlést és az utánpótlást alakította, nem vont el semmi energiát művészi munkásságától, mert mindenre volt ideje, hiszen folyton azt csinálta, amiben kedvét lelte. Kitűnő portretistaként tartja számon a szakirodalom, különösen a művésztársakról készült képei remekek. Virágcsendéletei a természet pompájával nyűgözik le a nézőt, tájai változatos és érzékeny festőiségről tanúskodnak. Páratlanul érdekesek figurális kompozíciói, melyek a mitológiai jelenetektől az életképfestészet számos válfajáig sok fokozatot átívelnek. S mindehhez csatlakoznak még a rajzok ezrei, feljegyzések, emlékeztetők, ötletek, karikatúrák, önálló igényű lapok, melyek egy szüntelenül figyelő, fantáziáIgató, reprodukáló, elmélkedő, mérlegelő, rendszerező tehetség teljesítményei, s amelyek a már említett naplófolyam kiegészítőiként Herman Lipót soha semmit ki nem hagyó, nyugtalan, pihenést nem ismerő szellemének legközvetlenebb megnyilatkozásai. Rónai Mihály András sommázata szerint: ,,azok a rubensi nők, azok a gáláns csalitok, azok a víg zöldek, és pirosak, azok a félreismerhetetlen Herman Lipótok, azok a súlyosan biblikusak és azok a vásott profánok, melyek úgy veselik magukon, tessék vagy ne tessék, a mester egyéni jegyeit, ahogy kell, vagyis ahogy más nem festhette volna". Festészetében, rajzaiban is karakteresen egyéni volt, úgy mint egész életvitelében, szokásaiban, szíves készségében, pesties bohómiájában. Művészete és jelleme egybevágott, képeiből is jószándék árad, őszinte szándék gondolatainak, érzelmeinek zavartalan kifejezésére, nemes szándék a műélvező megnyerésére, arra, hogy a képek nézőiben felkeltse az önművelés vágyát, mindenkivel megízleltesse a kulturálódás mámorító gyönyörét. Ezt vonzó eszközökkel, bonyodalmak nélkül tette, egyszerűen, meghitten szólt híveihez, sohase eredetieskedett, hogy eredeti legyen. Az újkori piktúra egyetemes hangján adta elő mondanivalóit, az impresszionizmussal felfrissített kolorit segített neki képeit elevenné, biztatóvá, vidámmá varázsolni. Mostanában az ilyen természetelvű művészetet hagyományosnak nevezik, (mintha bizony a divatos abszurditásnak nem lennének avuló előzményei), s valóban Herman Lipót búvárkodó érdeklődése a művészettörténet valahány értéke iránt szervessé tette kapcsolódását a múlt ma is élő vívmányaihoz. Kétségtelen, hogy palettáján uralkodó lett a pleinair sok árnyalata, a fény tünékeny mozgása, s ez nem mond ellent annak, hogy a klasszikus francia festészet iskolája, Lorrain, Wattoau színjátéka, játékos költőisége épp oly termékenyen hatott rá, mint a későbbiek, Ingres, Renoir érzékien átszellemült testisége, emberábrázoló szakszerűsége, festői szellemessége. Igenis, az elődök példa- mutatását, stílusuk hatékonyságát tudatosan felhasználta a maga előadásmódjának kialakításakor,