Heves megyei aprónyomtatványok 21/N
REPRODUKCIÓK: 1. oldal: Munkásszállón 4. oldal: Fénylő partok 2. oldal: Kenyér és újság 5. oldal: Árvíz után Műterme ablakából a belváros forgatagára látni; lámpák villogására, tömegek kígyózására, villamosok áramszedőire. Zavaros, megfoghatatlan látvány ez, noha az irányok világosak. A sínek a külvárosba tartanak egészen a körgátig, ahonnan már kitágul a szemhatár. A kétkezi emberek és a vízenjárók puritánabb, konokabb világa az, ahonnan hitet és inspirációt merít a művész. Közülük való, róluk beszél, egyszersmind önmagáról. Volt idő, amikor a nagy törvények, a nagy életigazságok foglalkoztatták. A család, a munka, a szerelem, ember és természet kapcsolata. Többnyire egy-egy statikus mozdulatra, egy-egy jelzésszerűen előadott környezetre bízta ekkor festői közlendőjét, mert a lényeg érdekelte. A horizontális és a vertikális elemek ritmusa, a tárgyak és a figurák szerkezete. Festői szenvedélyét mértanias formákba, vaskos kontúrokba, fojtott tüzű színekbe sűrítette, noha a tömbszerű, monumentális térképzés szinte szétfeszítette vásznait. Erőtől duzzadó fatörzshöz kapcsolta az ölelkező emberpárt, vagy a magányos, szimbolikus figurákat, s az évszakok körforgásába ágyazta sommás mondandóit. Az alapozás, a festői szárnypróbálgatás időszaka volt ez: a művészi pálya embert, tehetséget próbáló stádiuma. Ezután fokozatosan megszabadult a szakmai gátlásoktól. Továbbra sem mondott le a szerkezetes, nagyvonalú formaképzésről, de levegősebb, líraibb hangulatú műveket alkotott. A kontúrok szerepét az érzékeny adagolású világosabb fényhatásokkal helyettesítette, s festői tematikája is átalakult. Hétköznapibb témákat, életszerűbb szituációkat formált, amelyekben a részletek is tartalommal telítődtek. Az utóbbi években egyre inkább a színeké lett a főszerep. Jóllehet az ódon kötélgyár, a munkapad, vagy az öreg munkás megformálásában még ott munkál a szer készt ettség mozzanata, ám a tájélményeknél elrejtőzik, áttételesebbé válik a kompozíció. Átengedi magát a művész az élmények és az alakító eszközök expresszív varázsának, majd határozottabb, konkrétabb témákat vizsgáztat. Újra és újra felbukkan a halász figurája, vagy a jellegzetes barokk torony, közben műhelytanulmányokon, csendéleteken bővíti formai kelléktárát. Hol van már a tapogatódzó, törvényeket kutató fiatal művész visszafogottsága? Ez már a tapasztalt, nyitott szellemű, magára találó alkotó szabadabb útkeresése. Nem hisz a festői nagyotmondás lehetőségében. Belvizes tájakat, magukba roskadó munkásfigurákat fest: a részletek igazságára apellál. A nádas szövevényében tojás érlelődik, a vizenyős tájékra pedig daruk és esősorok kerülnek. A gép, a technika, a fémes csillogás polgárjogot nyer a külvárosi vagy a pusztai környezetben, s itt már a részletek hitelessége történelmi, művészi igazmondássá válik. Tartalmas, terebélyesedő és mélyülő művészi világ ez, amelyben a természetelvű alapállás lírai expresszioniz- mussal telítődik. Csak sejteni lehet még az érlelődés, a formai-tartalmi összegezés tendenciáit, ám eddigi teljesítménye is jelentős, lefegyverző. A kortárs alföldi piktura szegényebb lenne nélküle. Szuromi Pál Zombori László 1937-ben született Szegeden. A Művészeti Alap és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. Rendszeresen kiállít a dél magyarországi tárlatokon, a Hatvani Galéria „Magyar tájak" című országos biennáléin. Önálló tárlatai: 1968. Szeged, Hódmezővásárhely, 1971. Csongrád, 1972. Szeged, 1974. Budapest, 1977. Miskolc, 1979. Fehér- gyarmat. Külföldön kollektív kiállításokon vett részt a Szovjetunióban, az NDK-ban, Lengyelországban és Jugoszláviában. 1970— 71-ben pannót festett a szegedi tanácsháza falára. A Szegedi Nyári Tárlat díját három alkalommal kapta meg: 1968-ban, 1970-ben, 1974-ben. Egy évvel később Szeged város Alkotói-díjával jutalmazták, 1977-ben pedig a Délalföldi Tárlaton megkapta a Koszta-érmet.....
