Heves megyei aprónyomtatványok 21/N
S váby Lajos a képzőművészeti Főiskolán 1954 és 1960 között végezte tanulmányait Pór Bertalan és Kmetty János vezetésével. 1963-ban Derko- vits-ösztöndíjat kapott, tíz esztendő elteltével Mun- kácsy-díjjal értékelték munkásságát. Több egyéni kiállítást rendezett műveiből Budapesten és vidéki városainkban, a Műcsarnok három ízben mutatta be legújabb alkotásait. 1975-től a Képzőművészeti Főiskola festőtanára. F estészetét a nyilvánosság előtt történt első komolyabb bemutatkozásától kezdve szélsőséges viták kísérik. Éppolyan erős szenvedélyeket mozgat meg képeinek elfogadása, védelme, mint ahogy elutasításuk is. A Sváby-művek így vagy úgy, de mindenképpen felkavarják az érzelmeket, heves reakcióra ösztönöznek. Ennek okait elsősorban a megszokottól, konvencionálistól való eltérésben kereshetjük. Sváby művi világa nem lezárt, statikus, nem nyugodt harmóniát sugalló. Nem ringat emelkedett régiókba, fenn- költ eszmények csúcsaira. Nem pihentet, nem szórakoztat, hanem gondolkodásra, aktivitásra ingerel. A tájképeken, portrékon, emberalakokon megszokott természeti szép, kiegyensúlyozottság, klasszikus szimmetria nem jellemző ezekre a képekre. Sváby a konvencionális szépet, a harmonikusát, az „illendőt" elcseréli igazra, valódira. A művek egyik legjellemzőbb sajátossága a mozgás, a színek, formák, festékpászmák elevensége. Képzeletét nem a világ jelenségeinek viszonylagos nyugalma foglalkoztatja, hanem ellenkezőleg a mozgó, sőt állapotváltoztató pillanatok. Ezek közül is az ember érzelmeinek, pszichológiai állapotainak, társas szituációinak jellegzetes momentumai izgatják. Sváby művészete ebben az értelemben abszolút emberközpontú. A táj, a tárgyak, a környezet csak annyiban érdeklik, amennyiben a legmegfelelőbb körülményként szolgálhatnak közlendője képi megjelenítéséhez; az általa megélt, látott, felfogott emberi pillanatok, szituációk festői eszközökkel történő megjelenítéséhez. S váby érzelmi-tudati élményeinek közlésére, a képben megjeleníteni kívánt bonyolult érzések, állapotok kifejezéséhez a lehető legtalálóbb módot választotta. Emberi alakokkal, figurákkal, ezek gesztusaival, mimikájával, mozgásával „lejátssza" előttünk azt, ami a képet benne elindította. Ábrázolt, „leképezett" arc-, kéz-, mozdulat-jelzésrendszerével utal a belső állapotra, érzelmekre benső reakciókra. Valójában azokat a közismert, tehát közvetítő szerepre alkalmas jelzéseket használja, amelyekkel naponta találkozunk társadalmi létünk során. Amelyeknek egy része ösztönös, más részük kölcsönös megállapodás alapján jött létre. így jelentésük, értelmezésük is egyszerű, Sváby közlési szándékára közvetlenül utal. Csakhogy az ily módon feltárulkozó, nyilvánvalóvá váló benső pillanatokat nem mindenki vallja be mások előtt. Sváby képein olyan emberi „gyengék" mutatkoznak meg, olyan ügyetlenségek, gyávaságok, félelmek, amelyeket nem illik mutogatni, amelyekről nem szoktak társaságban beszélni. Ezek a lelki-illetlenségek okozzák jórészt azt a heves tiltakozást, amelyet sokan éreznek akkor, amikor Sváby művein szembetalálkoznak takargatott gondolataikkal. Sváby magáról és mindannyiunkról szól. Az érzelmek, gondolatok őszintesége, az ezeket kifejező gesztusok, mozdulatok igazsága mellé zárkózik a kép kompozíciójának nyitottsága, a valóság jelenségeiből, folyamatosságából való kiszakítottságának hangsúlyozása. A mű tartamában folyamatot, változó pillanatot, szituációt ragad meg, következésképp maga a kép négyszöge, a keret sem zárhatja le ezt a belső mozgást; érzékeltetni szükséges a dolgok folyamatának képen kívüli létét, a kép-pillanat előtti és utáni folytonosságát is. Nyilvánvalóan zavarja a lezárt, befejezett kompozíciókhoz szokott szemet Sváby mozgó, szándékoltan kivágott valóság-részlete, amely nem igyekszik a teljesség illúzióját kelteni, sőt nyíltan vállalja az egészből, a folyamatosságból való erőszakolt kiszakítottságot. A művek közléstartama szorosan kapcsolódik az erős, eleven színekhez, a festék felhordásának módozataihoz, az ecset mozgásához, a festék plaszti- citásához. A faktúra maga is bizonyos érzéklet forrása, amely Sváby művészetében szorosan összefügg a benső inspiráció kifejezésének erejével. A csörgő, sűrű vagy lazúrosán felrakott festék, lágyan egymásba
