Heves megyei aprónyomtatványok 21/G

Katonai pályák A Honvédelmi Minisztérium pályázatai azokhoz a 8. osztályos fiútanulók­hoz szólnak, akik vonzódnak a katonai életpálya (a tiszti, tiszthelyettesi, illetve zenész tiszthelyettesi hivatás) iránt. Érdeklődésük szerint az alábbi iskolatípusok közül választhatnak: Szakmunkásképzéssel egybekötött tiszthelyettesképző iskola Szakmunkásképzéssel egybekötött tiszthelyettesképző iskola Budapesten és Szabadszálláson működik. A kiképzési idő: 4 év. A pályázók a meg­jelölt helyen április hónapban felvételi vizsgán vesznek részt, ahol fel­mérik a katonai pályára, illetve a választott szakmára való alkalmassá­gukat. A felvételi bizottság döntéséről a pályázót (szülőjét, gondviselőjét) az il­letékes katonai parancsnokság május 31-ig írásban értesíti. Azok a tanulók, akik megfelelnek a felvételi követelményeknek — szü­lői (gyámhatósági) egyetértés és a szerződés megkötése után —, az is­kola növendékei lesznek. Gépjárműtechnikai szakon folytatott tanulmányaik során tiszthelyettes és autószerelő szakvizsgát tesznek, melynek alapján a Magyar Néphad­sereg hivatásos tiszthelyettesi állományába kerülhetnek. A képzés során a tanulók hivatásos gépjárművezetői jogosítványt is szerezhetnek. A szakács szakmunkásképzéssel egybekötött tiszthelyettes iskolákban a képzés időtartama alatt a növendékek szakács szakmunkásképzésben és ezzel párhuzamosan élelmezési szakos tiszthelyettes képzésben része­sülnek. A negyedik év végén szakmunkás, illetve tiszthelyettesi kibocsátó vizsgát tesznek, majd azt követően kezdik meg csapatszolgálatukat. A képzés során a tanulók térítésmentesen hivatásos gépjárművezetői jogo­sítványt is szerezhetnek. Az iskolán a növendékek teljes és ingyenes ellátásban (kollégiumi elhe­lyezés, étkezés, ruházat, tanszer, kulturális és sporteszközök), továbbá a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjban, a 4. évben tiszthelyet­tes iskolai hallgatói illetményben részesülnek. 61

Next

/
Thumbnails
Contents