Heves megyei aprónyomtatványok 20/M
SzDSz Hatvani Szervezete HELYI PROGRAM-VÁZLAT Iúrsadalmunk a kényszerek és niányok miatt atomizálódott, szétesett társadalommá vált az utóbbi negyven évben. Benne az egyónok csuk abban különböztek, uogy kinek-lcinek mi hiányzott:a legjobban: a szabadság, az emberi közösség, a szeretet, az értelmes munka, a jólét, a biztonság, a nemzeti értékek óvása, a család együtt- muradása, a tulajdon, a föld, stb..... A városunkban meglévő hiányokról és kényszerekről is ki—ki bő lis - tát tud összeállítani. Ez a pártállami rendszer ránknagyoinányozott öröksége. A telior óriási, melyhez képest a bizalom és a remény talán túlzottan is kevés. Ebben a helyzetben bármiféle program csak annyit érhet, amennyi belőle megvalósítható, gazdaságilag is megalapozható, s legfőbb céljának talán az tűzhető ki, hogy a program a helyi civil társadalom kiépülését segitse. Társadalmi programunk: alapjai az egyének és kisközösségeik sokoldalú támogatása, kezdeményezéseiknek szabad ut biztosítása, a város közéletében a teljes nyitottság megvalósitása. G.a easági programunk :-a munkaiielytermető helyi válialkozások, kisgazdaságolc, ezek szövetségeinek támogatása, az alapjai indulásukhoz szükséges feltételek megteremtése;-piacelvü, költségcsökkentő önkormányzati gazdáI - kodás kialakítása;-az ellátási, fenntartási feladatokat nem veszélyeztető, forrásteremtő önkormányzati vállal - kozás beindítása;-a kommunális szolgáltatások fejlesztése. Humán programunk alapjai:- Elsődlegesnek tekintjük városunkban a megél Hűtési gondok csökkentéseét, a tartós és tömeges munkanélküliség elkerülését.- Az egészségügyi, olcatatási, művelődési, szociális intézményeineket legalább az átlagos magyar viszonyoknak megfelelő szinten kell tartani.- üöviteni kell a képzési lehetőségeket.- Enyhíteni kell az idősek szooiális és megélhetési gondjait.- Városi összefogással a vagyon és közbiitonságu kell teremteni.- A környezetszennyező forrásokat pontos felméréssel fel kell deriteni és azo$ megszüntetését kezdeményezni kell. Az önkormányzati döntésekben az emberi léptékű, esztétikus ópitett környezet*! kialakítását kell támogatni.- A meglévő sportolási lehetőségeket fenn kell tartani, mig az iskolai gyermeksportot erőteljesen kell fejleszteni. •/.