Heves megyei aprónyomtatványok 20/M

SZABÓ JÓZSEF Nős, két gyermekes, negyvenkét éves, faluról származó, győri férfi vagyok. Egyetemi diplomáim közül kettő műszaki, egy közgazdasági ismereteket adott. Ezeket az ismereteket egy ipari nagyvállalat vezetésében hasznosítom. Értek németül, de nyelvek ismeretében még behoznivalóim vannak. Alapító tagja vagyok a Magyar Demokrata Fórumnak, a helyi szervezetben elnökségi, elnöki tiszteket töltöttem be. Működtem megyei elnökként és regionális jelöléssel kerültem az Országos Elnökségbe. Mint országos elnökségi tag fö feladatom az MDF szakértői hátterének újjászervezése volt. A közélet alakítását, a nemzeti elkötelezettség, a keresztény felelősségtudat, a nemzeti szabadelvüség eszméi által vezérelve az egyén szabadságának elvén felépülő európai, keresztény erkölcsi rendnek megfelelően tudom elképzelni. Flogy ebben sikeresek legyünk, egy önbizalmát, belső egyensúlyát visszanyert, szervezett és a praktikus feladatmegoldásra alkalmas MDF-re van szükség. Csak az elvégzett munka eredményében bízhatunk és itt számítani kell a meglévő és leendő tagjaink munkájára. A tagság akkor válik cselekvővé, ha sokkal több feladatot, lényegi információt kap, amihez informatívabbá kell tenni a Hír-lapot és kihasználni (majd bőviteni) a meglévő számítógépes információs rendszereket. Ugyanakkor a nagy létszámú országos rendezvényekre is szükség van legalább évi két alkalommal. Egy cselekvő MDF értékes szövetséges lehet, integráló erő a mérsékelt jobbközép erők számára. Olyan jövőért, olyan országért, amelyet Antall József is megfogalmazott, szívesen dolgozom, elsősorban ott, ahol talán hasznos lehetek egy működő struktúra kialakításában és a szakértői háttér további szervezésében. Minden olyan lélekben fiatal politikussal, tagtárssal szívesen dolgozom együtt, aki kész a cselekvésre, képes az eredményes munkára és legalább annyira fontos neki a nemzet és a haza boldogulása, mint a saját boldogulása.

Next

/
Thumbnails
Contents