Heves megyei aprónyomtatványok 20/M
DE. SZABÓ IVÁN A Budapesti Műegyetemen szereztem okleveles mérnöki diplomát, a Közgazdaságtudományi Egyetemen okleveles ipari közgazdász-mérnöki diplomát, majd közgazdaságtudományi doktorátust. Nős vagyok, két leánygyermek édesapja. 1988-ban léptem be a Magyar Demokrata Fórumba, melynek 1990. óta folyamatosan elnökségi tagja vagyok. 1995. óta ügyvezető elnökként tevékenykedem. 1990-ben Ferencváros egyéni képviselőjeként választottak meg országgyűlési képviselőnek, majd az 1994-es választásokon a budapesti listáról jutottam be. Az Antall-Boross kormány idején az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, 1992-ben ipari és kereskedelmi miniszter, 1993-94- ben pedig pénzügyminiszter voltam. 1990 után alakult "Körök" közül a Kereszténydemokrata Kör tagja. A 3-as értékkészlet megbonthatatlan egységben kezelésének elkötelezettje vagyok. Célom az MDF-et modem, európai kereszténydemokrata laikus párttá tenni. Alapvető feladatnak tartom nemzetközi kapcsolatok erősítését az EDU, az EUCD pártjaival és a határon túli magyar szervezetekkel. Véleményem szerint továbbra is törekedni kell a mérsékelt középjobb szövetség létrehozására a FIDESZ-szel és a KDNP-vel. 1997. I. félévében végleges döntésre kell jutni e kérdésben. Cél, hogy közös jelöltek állításával abszolút többséget éljünk el. Az MDF-en belül - átmeneti jelleggel - az együttműködő kisgazdák számára működési lehetőséget kell biztosítani. A párton belüli információáramlás javítása érdekében a Flír-lapot minden szervezet által előfizetendő belső "hivatalos" lappá kell tenni, rendszeresen megyei, regionális és esetenként országos "elnökök találkozóját" kell szervezni és sűríteni kell az elnöki, elnökségi, valamint képviselői látogatásokat. Megválasztásom esetén a párt egészének PR javításával a pártot nem választók közel 50%-os körében az MDF megjelenítésével, megszólításával, szavazótáborba vonásával foglalkoznék. Elsődleges célom az MDF párt és képviselőcsoportok (parlamenti és önkormányzatiak) szorosabb együttműködése, összehangolt cselekvése. Véleményem szerint nagyon jól együtt lehetne dolgozni Józsa Fábiánnal, Szabó Józseffel, Tóth Tihamérral, Flerényi Károllyal, Scherer Zsolttal, Pajna Zoltánnal és Kempf Károllyal.