Heves megyei aprónyomtatványok 20/M

Mélyen tisztelt LAKÓTÁRSAIM, VÁLASZTÓPOLGÁRAIM! Mielőtt bármilyen a jövőre vonatkozó gondolatomat megosz­tanám ÖNÖKKEL arról, hogyan és miben kívánom e „szőkébb közösséget”, a 12-es kerületet képviselni a helyhatósági ügyek intézésében - néhány szóban szeretnék KÖSZÖNETÉT MON­DANI azoknak, akiknek az előzetes bizalma alapján felkerülhet­I tem a szavazó listára, akiknek köszönhetem azt, hogy az elmúlt és eljövendő napokban azon gondolkodhatom, hogy mi is a teendő. Valójában szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy szaba- ! dabban vagy inkább mondanám szabadon és mindenképpen i feszültségmentesebben éljünk mindennapjainkban az OR­SZÁGBAN, VÁROSUNKBAN és itt a Ml környezetünkben is. Tehát a jövőre vonatkozó gondolataimból már jeleztem, hogy részese szeretnék lenni egy SZABAD, FESZÜLTSÉGMENTE- SEBB környezet és közösség kialakításának. Ennek egyik esz­I köze, úgy dolgozzunk, hogy megszűnjön a „KISEMBEREK” KISZOLGÁLTATOTTSÁGA. SEGÍTENI akarom a kis nyugdíjjal rendelkezők, a GYERMEKES CSALÁDOK, az IDŐSEK minden­napjainak könnyebbé tételét azzal, hogy ügyes-bajos dolgaikban eljárok, képviselem érdekeiket s nap mint nap teszek is minde­zért!! Életem, munkám során mindig EMBERKÖZPONTÚ GON­DOLKODÁSMÓD határozta meg tevékenységemet. A továb­biakban is ezt tartom helyesnek és kívánatosnak!!! El kell érnünk azt, hogy a hivatalokban az úgynevezett „ügy­félt” a szó szoros értelmében Ne „FÉLNEK"tekintsék, az EM­BERT igenis TISZTELJÉK, ügyével gondosan, megnyugtatóan és GYORSAN foglalkozzanak! v, UNIVERSAL NYOMDA. EGER

Next

/
Thumbnails
Contents