Heves megyei aprónyomtatványok 20/L
1994. nagy változást hozott az egri zenei könyvtár életében. Ekkor költözhettünk - a Heves Megyei Önkormányzat segítségével - az eddiginél tágasabb, szebb környezetbe. A korábbi 35 m2 helyett most közel 100 m2-en rendezkedhettünk be. Végre a lemezek, CD lemezek, kazetták mellett a kották és a könyvek is helyet kaptak polcainkon. Ezek elhelyezésénél figyelembe vettük az olvasók igényeit, kiemelésekkel segítve a jobb tájékozó✓ dást. Állományvédelmi szempontból jelentős előrelépés volt a CD-k és a kazetták új tárolási módja, mely szemléletesen mutatja be állományunkat. Műszaki berendezéseink korszerűsödtek: 10 csatornáról 16 lehallgatóhelyre tudunk programot közvetíteni. Az új rendszerű lehallgatóhelyek kialakítása lehetőséget nyújt a jobb hangminőség elérésére, az olvasók jobb kiszolgálására. Hangfelvételeink között a klasszikus zene legismertebb művein kívül megtalálhatók a népzenei és a könnyűzenei felvételek is. Más zenei könyvtárak nyomán ezévtől vezettük be a CD lemezek kölcsönzését, mely igen népszerű. Egyelőre 380 db CD lemezűnk van, de a közeljövőben ennek intenzív gyarapítását tervezzük. Olvasótermünk alkalmas kisebb hangversenyek lebonyolítására, elsőként a hatvani Corelli-triót láttuk vendégül, akik a Zenei Világnap alkalmából barokk zeneszerzők műveiből kamaraestet tartottak. Szívesen helyet adunk tanulócsoportoknak rendhagyó órák megtartására, ennek eredményeként jó kapcsolat alakult ki a főiskola rajz tanszékével. A főiskolások zenehallgatással egybekötött, színvonalas előadásokat hallhattak.Városunk ének-zene tagozatos iskoláival, a zeneiskolával, a színházzal, az egri rádióval és televízióval is szorosan együttműködve dolgozunk. Munkánk eredményességét mutatja a beiratkozott olvasók magas száma is. 1994. november 1-én 1183 tagunk volt, s emellett még nagyon sokan napijeggyel látogatják könyvtárunkat.