Heves megyei aprónyomtatványok 20/I

1948-ban államosították a részvénytársaságot és különválasztották a nyomdát és a kiadót. A nyomdai kapacitás bővítése érdekében 1952-ben a Révai Nyomdához csatolták az igen jónevű Hungária Hírlapnyomdát, majd 1955-ban a Kliségyárat. Napjainkban közel négyszázan dolgozunk itt, zömmel fiatalok, és próbáljuk napról-napra kemény küzdelemmel elsajátítani, megtartani és tovább adni egy ősi szakma mesterfogásait. Az Egri Gyáregység beleolvadósával ez a létszám megkétszereződött, de ez már egy más történet! Az Egri Gyáregységet, Egri Nyomda Rt. néven 1893-ban alapították. Fő profilja az újság, a vegyesnyomtatványok, később a jegygyártás volt. Ez utóbbit 1908-ban a londoni világkiállításon nagydíjjal tüntették ki. Ebben nagy szerepe volt König Ferencnek, aki 1894-től 1936-ig az Rt. vezetője volt. 1949. dec. 28-án államosították nyomdánkat, 1952. április 1-től Heves megyei Nyomda Vállalat néven működött, a budapesti Révai Nyomdához való csatolásáig. Jelenlegi épületét 1975. dec. 28-án avatták fel, majd 1977. évi átszervezés után 1978. július 1-ével beindult a fejlesztés, amely ma is tart. Az írott szó — mint a tájékoztatás legfontosabb eszköze,— iránti igény, a tudományos-technikai ismeretek robbanásszerű fejlődésével hihetetlenül megnőtt. Az igényeknek megfelelően a nyomdaipar ma talán az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. Az elektronika eredményei, a számítógépek alkalmazása alapvető változást hoztak a nyomdaiparban. A nemrég befejezett rekonstrukció során a Révai Nyomda valamennyi üzemrészében sikerült, az ismereteink szerinti legkorszerűbb termelőberendezéseket üzembehelyezni. Nyomdásznak lenni hivatást jelent! Lehet szeretni ezt a munkát, és lehet gyűlölni, csak egy dolgot nem lehet: közömbösnek lenni iránta. Szerettük volna felkelteni az érdeklődést egy olyan szakma iránt, amely nélkül életünk elképzelhetetlen lenne, amely ezernyi szállal kötődik hétköznapjainkhoz, és amelyről mégis igen keveset hallani. És végül szerettük volna bemutatni munkahelyünket a Révai Nyomdát, amely szeretettel hív és vár minden érdeklődőt) Brenner Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents