Heves megyei aprónyomtatványok 20/G

Kedves Látogatónk! Az egri vár a magyar történelem századainak tanúja: a XI. századtól püspöki lakóhely, a XIII. században kezdték a kővár kialakítását, a XVI. században a török elleni harc egyik fellegvára, a XVIII. század elején pedig Rákóczi főhadi­szállása volt. Ebben a környezetben, közel a várhoz élt és dolgozott egy ideig az „Egri csillagok" szerzője Gárdonyi Géza. A VÁRMOZI a kazamata bejárata felett de. 10 órá­tól du. 5 óráig egyórás folyamatos vetítési prog­rammal áll az érdeklődők rendelkezésére — hétfő kivételével — mindennap egységes 3,— Ft belépődíj ellenében. A VÁRMOZI programjában megismerkedhetnek a nézők Eger műemléki értékeivel, csodálatos temp­lomaival, a barokk remekművekkel. Széttekint­hetnek a filmek segítségével a Mátra és a Bükk természeti szépségei, történelmi emlékei között is. Azok a csoportok, akik az eredeti környezetben szeretnék megtekinteni vagy ismét látni a Gárdonyi Géza regényéből készült „Egri csillagok" című kétrészes színes magyar filmet, azok ezt megtehetik előre történő bejelentés alapján 10,— Ft-os egy­séges helyárért. MŰSOR Magyar tájak (Mátra) Az ország legnagyobb hegységének termé­szeti szépségeit, az erdő és a mező lakóinak ritkán látott életét, a flóra és a fauna harmonikus összhangját mutatja be a színes magyar film. Barangolás a kék úton (Bükk) A film a Bükk hegység természeti szépségeit, lakóit, településeinek fejlődő iparát mutatja be változatos, színes filmkockák segítségével. Egy nap a Bükkben A színes magyar film lírai vallomás a termé­szetről. Az ember és a természet kapcsola­táról. A természet nyújtotta csend és nyu­galom az emberre történő hatásáról. Eger A színes magyar film játékos keretbe foglalva vezeti el a nézőt a régi líceumba, majd a város legnevezetesebb épületeihez, szép barokk há­zaihoz s a régi rác templomhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents