Heves megyei aprónyomtatványok 19/N
Emléktábla - Gedenktafel - Memorial plaque gazdáknál helyeztek el, 1945 februárjában a lovarda épületével a Gyöngyösi Nemzeti Bizottság védetté és állami tulajdonná nyilvánította. 1948-1952 között ismét jelentős lótenyésztő központ volt. 1952/1953-ban a mellékszárnyakat különféle céllal átépítették. Bár a helyi tanács nem törődött az épület tatarozásával, egyre- másra szerette volna idehelyezni különféle közintézményeit, azonban a műemléki hatóságok nem engedték meg egyik idetelepítését sem. 1950-1959 között csak az udvarát lehetett művelődési célra használni: 1950. augusztus 12-20. között itt rendezték a Mezőgazda- sági Kiállítást, Állatvásárt - Mátravidéki Gyümölcs- és Borhét Kultúrnapok sertés-, szarvasmarha- és lókiállítását, valamint a mezőgazdasági gépbemutatót. 1952. szeptember 20-22-ig a Járási Mezőgazdasági Kiállítás alatt, a Kultúr- és Sportnapok idején lovasversenyt és fogathajtó bemutatót tartott a méntelep. 1955. október 23-án itt rendezték meg a Gyöngyösi Őszi Vásárt, 1958. május 22-25-ig pedig a Mátrai Napok keretében a Magyar Lovasszövetség közreműködésével és a házigazda Gyöngyösi Állami Méntelep szervezésével az Országos Lovasbajnokság II. fordulójának egy részét. Nyaranként szabadtéri előadásokat, fúvószenekari hangversenyeket tartottak itt. Sokan emlékeznek még a Magyar Állami Népi Együttes és különféle színházak itteni sikeres vendégelőadásaira. Áz 1950-es, 1960-as években a méntelep, majd az állami gazdaság volt a Gyöngyösi Szüret rendezvényeinek egyik szervezője. Miután 1961-ben az illetékes minisztérium a Gyöngyösi Állami Méntelepet is felszámolta és az itteni állami gazdasághoz kapcsolta, 8