Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

történelmi dráma Méliusz Juhász Péter időben rövid, de annál zsúfoltabb élete drámai konfliktusok láncolata. Ezért rejtélyes mind mostanáig előttem, hogy nem akadt író elődeim között senki, aki ebből a gazdag életanyagból színpadi drámát írt volna. Magam is előbb regényben közelítettem meg őt, bár már akkor éreztem, hogy indulatos, olykor szélsőségektől sem mentes, de emberi tartásban, hitében soha meg nem alkuvó alakja inkább drámába kívánkozna. Ezt a felismerésemet realizáltam később és írtam meg „Méliusz” című drámámat. Elöljáróban mit is mondhatnék róla? Nehéz pár mondatba sűríteni mind azt, amit eben a drámában ki akartam fejezni. De talán a lényeget ide írha­tom. Az pedig egyetlen szó: helytállás. Egy ember helytállása hitében, ma­gyarságában, emberi tartásában. Családban és a nagyobb közösségben egya­ránt. Nehéz és vészterhes időszakiján őrizni mindazt a lelki értéket, ami Isten által rábízatott. Olykor egyedül is ha kell, miként magányos fa a pusztában, de nem hajolva el semerre. Méliusz életdrámája kész van, a színpadi bemutatásra vár. Köszönöm a Gárdonyi Géza Színháznak és személy szerint Gáli Lászlónak, hogy felvállal­ta. Minden jövendő nézőmnek pedig azt kívánom, hogy drámám fogékony ta­lajra leljen bennük és váljék lelkűknek épülésére. Tóth-Máthé Miklós: Méliusz Tóth-Máthé Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents