Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
Molnár Ferenc: Színház (három rövid darab egy este) vígjáték Előjáték Lear királyhoz Marsall Az Ibolya „Budapesten születtem 1878-ban; joghallgató lettem Genfben 1896-ban; írtam egy novellát 1900-ban s egy regényt 1902-ben. Drámaíró lettem idehaza 1908-ban; színműíró lettem külföldön 1908-ban; haditudósító lettem 1916- ban; újra színműíró lettem 1918-ban. Hajam hófehér lett 1925-ben. Szeretnék újra jogász lenni Genfben." (Molnár Ferenc) „A trilógia nyitódarabja az Előjáték Lear királyhoz, első pillantásra alig több mulatságos anekdotánál. A féltékeny férj - mellesleg megjegyezve irodalomtörténeti tanár és Shakespeare nagy tisztelője - közvetlenül a Lear király előadása előtt tör be a színpadra, a főszerepet játszó, csábító színészhez, aki már kimaszkírozva, teljes királyi díszben toppan eléje. És most megkezdődik kettőjük végtelen komikus vitája. A férj részéről a leghétköznapibb próza, a színész részéről a shakes- peare-i szerep emelkedett költői nyelvén, villámló és mennydörgő frazeológiával. A megcsalt férjet elkápráztatja a festett arc, a ragasztott szakáll, a színes ruhák pompája, s a színész egész szédítő és lesújtó látszatvalósága. A színház varázslata győz a valóság fölött. A Színház második darabja a Marsall, bár sardou-i gonddal színpadra határolt, eleven élettől elvonatkoztatott, stilizált játék - tele van realitással. Főképp, ami a figurákat illeti. A szerelmében megalázott színész, hősi erőfeszítéssel alakítja „védekező” szerepét, hogy elkerülje a nevetségesség gyilkosabb telitalálatát, az „eleiéért” rizikó nélkül harcoló, hidegen számító és kegyetlenül cselekvő báró, aki már nem elég fiatal ahhoz, hogy meg tudjon halni s a két férfi közt ide-oda ingadozó asszony, ha mesterségesen sűrített levegőben él is: pszichológiával átlelkesített és a valóság illúzióját kelti. A Színház harmadik egyfel- vonásosa Az Ibolya, ez a bohózatba sikló színpadi kroki. Az Ibolya kerekter szerep, noha hősnőjének nincs karaktere. A kis vidéki színésznő, akinek amerre csak szerződik, szerte az országban, mindig a szín- igazgatókkal van baja, és ennek folytán gyakran támadnak „összegyövetelei” színigazgatók feleségeivel - megjátssza a szerény Ibolyát: majd úgy vehetjük, hogy önmaga kreál önmagának egy szerepet. Színházi kor-keresztmetszetnek sokáig felhasználható lesz ez a kis egyfelvonásos, mely kései éveknek is elmeséli majd, és pedig hiteltetően, hogy milyen világ volt az, mikor a kis kóristánék is úgy vélték, hogy nevetségesen kisfizetésű állásuk csak akkor biztos, ha az igazgató úr „rajtuk tartja a szemét”.” (Kárpáti Aurél)
