Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

„... Hát a győző Aéciusz mit csinál?

Annak is egyszerre sürgőssé válik az elmenetel. A borzalmas munka után, amikor az élők is halálra fáradtak, nem engedi a katonáit lefeküdni, otthagyja a sebesülteket is, a zsákmányt is a csatatéren, nem kell neki Atilla pénzes ládája, nem kell a sok gyönyörű hun paripa; még arról a dicsőségéről is lemond, hogy a világ rettegett hősét láncra verve vigye magával, s vasketrecben mutogassa Róma piacán. Elpárolog reggelre, mint a kámfor.

Ez a győző!

Atillát azonban, aki „kudarcot vallott", ott találja a korán ébredő nyári nap a katalauni síkon, sőt ott találja másnap is és harmadnap is. Népe bizonyára összeszedi a tömérdek kincset, ami a halottakon van: gyűrűket, láncokat,

drágaköves sisakokat, vérteket, kardokat, drága harci köntösöket, sőt tán a jótalpú római sarukból is visznek haza egy szekérrel. A sebesülteket is kétségtelenül fölszedik, és akit nem nyomott nehéz seb, azt szekérre rakják, kötéssel látják el.

Sőt most már az se lehetetlen, hogy a csatatéren heverő rossz nyergekből máglyát raknak, s elégetik rajta az elesett főurakat.

A vértől megáradt patakot is tisztelettel kénytelen vagyok alacsonyabb vízállásra szorítani. A vér részint beivódik a földbe, pláne ahol lópatkó szaggatta föl, részint pedig megalszik öt perc alatt.

Legfeljebb azt hiszem el, hogy százhatvanötezer halott maradt a mérföldekre terjedő csatatéren, ámbár némi kíváncsisággal keresem azt az angolt, aki megolvasta őket.

De hát, íme, Atilla is fölszedelőzködik,

és útnak indul.

Honnan a pokolból terem elő megint az az ádáz Aéciusz, hogy egyszer csak ott van Atilla serege mögött, és kíséri, mint a szigorú apáca a növendéket, kíséri heteken s talán hónapokon át. Atilla pedig, az oroszláncsorda főoroszlánja, engedi, hogy az ellenséges hadsereg a háta mögött járjon, belekapdosson a hadba, vagy pedig debreceni karikással csördítsen azon hunok nyaka közé, akik az útról letértek.

És most jön a főkérdés:

A csata Riolacci szerint szeptember 14- én volt. Hogyan van az, hogy az erejevesztett Atilla csak éppen hogy megabrakoltat, s rögtön megindul a világ legnagyobb birodalma ellen, „tél derekán" - írja Thierry.

Nincs ágyúja se, de azért megszállja Akvileját, amely Thierry szerint akkor „egész Itáliának legnagyobb és legerősebb városa", és odább egy lappal: „Akvileját akkor bevehetetlennek tartották."

Csak a legyőzött Atilla nem tartja bevehetetlennek. Elveszteget ott három vagy négy hosszú hónapot, s ezalatt a győztes Aéciusz- nincs sehol. Elnyelte a föld talán? Vagy ha a föld el nem nyelte, hol van a serege? Hiszen négy hónap alatt csak nem öregedtek meg talán annyira, hogy betették volna valamennyiöket a honvédmenházba?

Erre a tudós történelem azt mondja, hogy: De igenis megvan ő, és megvan a serege is, csakhogy Rómában vannak.

Már most előre égnek borzad a hajunk: várjuk, hogyan robban ki Róma