Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
Gárdonyi Géza (1863 Agárd-1922 Eger) A család története 1848-ban kezdődik. Apja Ziegler Sándor, Kossuth fegyvergyárosa, Aradról a halálos ítélet elől szökik meg. Nyugtalan vándorló természet. Uradalmi gépész, magyar lányt vesz el feleségül, gyerekei már nem is beszélik a német nyelvet. A Gárdony melletti Agárdról születése után elköltöztek, így Szőlősgyörök és Sály gyermekkora színtere. Az egri tanítóképzőben készül a néptanítóságra. 1881-ben Karádon tanít, utána következő évben Devecseren, Sárváron, Dabronyban. Huszonkét évesen veszi feleségül a dabronyi pap tizenhat éves unokahugát. Feleségével egy hónapig él együtt, de csak 1907-ben válik el. Már Egerben is a szerkesztőségek vonzzák, de csak Győrben kezdi el hírlapírói pályáját. 1888-ban Szegedre költözik, majd rövid időre Aradra. Pestre Bródy Sándor hívja, 1891-től a Magyar Hírlap munkatársa. Bejáratos a Jókai-Feszty szalonba. 1897-ben anyjával Egerben telepedett le. A teljes elzárkózásra rendezkedett be, ámbár az irodalmi élettel nem szakította meg kapcsolatait. 1898-ban a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét. 1910-ben az MTA t. tagja. 1918- ban akarata ellenére beválasztották a Vörösmarty Akadémiába. 1920-ban tudta nélkül elnökévé választotta a M. írók Szövetsége. Gárdonyi Géza "kövek alatt nőtt fűnek" mondta önmagát, s életét valóban éppúgy jellemzi a rejtőzködés, mint ahogy művészi irányváltásait. Egyike ő a századvégszázadelő túlérzékeny, "kivonuló" alkotóinak - az ehhez a magatartáshoz-mentalitáshoz illő műveltség, "gátlástalanság", szereptudat és nagyvárosi-európai-polgári háttér nélkül. Jellegzetesen amatőr író és gondolkodó: mindent önmaga akar felfedezni, ezért élete szüntelen megfigyelés, kutatás, elmélkedés és önképzés. Az ifjúkori nyomor és a néptanítót érő megaláztatások emlékeit, házasságának kudarcát nem hagyja elenyészni túlérzékenysége: bizonytalanság és rögeszmés magabiztosság egyszerre és folyamatosan jellemzi írói életművét és életének szociális igazolását. Legkedvesebb regénye, A láthatatlan ember (1901) is úgy íródott egyes szám első személyben, "mintha gyónnék". A láthatatlan ember a szecessziós népiesség egyik fő műve, amely mellékmotívumok formájában mindazokat a szimbolikus témákat megérinti (halál, álom, művész, hatalom, magány, "barbárság" stb), amelyeket a kor ifjú modernjei generációs újdonságként voltak hajlamosak látni. Egri remetéskedésének kezdetétől népszerűsége töretlen, jóllehet életének és életművének más és más vonásai válnak alkalmanként a közfigyelem tárgyává: hol az ifjúság nevelőjeként, hol a hiteles parasztábrázolás kezdeményezőjeként vagy a századelő lélektani regényének úttörőjeként emlegetik.
