Heves megyei aprónyomtatványok 19/J

Agria Túrakerékpáros Egyesület Az egyesületünk két éve kezdte meg tevékenységét. Céljaink között szerepel egész rövid (30-40 krn-es ún. családi) és hosszú távú (néhány ezerkm-es) kerékpártúrák szervezése. Programjaink között volt eddig több magyarországi túra, valamint egy olaszországi és egy szlovákiai Tátra túra is, továbbá sikeresen szerepeltünk több terep kerékpáros versenyen is. Tervünk az, hogy 2002-es évtől kezdve túráinkat nyitottá teszzük, várjuk a kerékpározást szerető és a túrakerékpározás iránt érdeklődők jelentkezését is. Állatokat védjük egy üttKÁVE) Közhasznú Alapítv ány Az alapítvány 1995. októberében az Állatok Világnapján alakult, 1998- ban vált közhasznú szervezetté. Ötödik éve működtetjük az állatkórház területén lévő szűkös kis menhelyünket, ahonnan eddig már több mint 1300 kutyát sikerült gazdihozj uttatni. Terveink között szerepel: az önkormányzattal közösen egy tágas, szép kivitelű, kultúrált kutyatelep kialakítása. Oktató és ismeretterjesztő programjainkkal és műsorainkkal az állatkímélő magatartásra nevelést és szemlélet formálást szeretnénk megvalósítani. Jeles napunk október 4. az Állatok Világnapja. Tel: 36/419-145 „Az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért” Alapítványi Középiskola Az „Az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért” Alapítványi Középiskola alapvető céljának és feladatának tartja, hogy a valós képzési igényeknek megfelelően, nappali illetve felnőtt rendszerű oktatás keretén belül segítse Heves megye és Észak-kelet Magyaroroszág szakképzését, illetve rehabilitációs képzését átképzését, az igényes szakmai felkészítést. Szakképzéseink alapvetően öt csoportot céloznak: A nyolc általánossal rendelkező tanulók iskolarendszerű képzése 9-10 évfolyamon. Érettségizett, a 22. életévüket még nem betöltött fiatalok a 13. évfolyamról nappali rendszerű szakmai képzés keretében tanulhatnak tovább. A nyolc általánossal rendelkező, általános tan-kötelezettségnek eleget tett fiatalok all. évfolyamon OKJ-s szakmai képzésben részesülnek. A tankötelezettségi kort elért, de nyolc általánossal nem rendelkező, halmozottan hátrányos helyzetű (deviáns, mentális zavarokkal

Next

/
Thumbnails
Contents