Heves megyei aprónyomtatványok 19/I
> 2010. 03. 27. Sárkánykor Berecz Andrással A felnőttek mesekörének vendége volt Berecz András. Egy nagyszerű mesemondó és egy jó ember mesélt nekünk a mesékről, a mesemondásról S hogy mindez nem csak erről szólt, hanem erkölcsi rendről, emberi tartásról, egymásra figyelésről, becsületről és tisztességről - az a népmesék valódi helyét és rangját is mutatja. Tette ezt Berecz András ügy, hogy a jelenlévők lélekben megerősödve, kivirágozva, hosszú időre feltöltekeztek derűvel és nyugalommal. 2010. 03. 29. Homo l.abilis - Centauri fotói - Kiállítás megnyitó CENTAURI, a Kék angyal és a Pátosz a káoszban kötetek szerzőjének fotókiállítása nyílt meg március 29-én, az EKMK Forrás Galériájában. Hajts Krisztián fotós, Molnár István Géza fotóművész és Luzsi Margó, a gyermekkönyvtár vezetőjének gondolatai indították útra a megnyitó vendégeit a tárlat megtekintésében. 2010. 03. 30. Kalauz - Az Arany Ovi óvodásaival Az Aranyoviból ismét ellátogattak kis barátaink a könyvtárba. Hoztak napsugarat, derűt, nevetést, vittek varázsvesszőt, kisze-banyát, játékot, verset és könyveket. A kettő között pedig jól érezték magukat - velünk felnőttekkel együtt rí 21 >