Heves megyei aprónyomtatványok 19/H

A fentiekhez azt hiszem nem szükséges sok kommentár. Szocialista társadalmunk megadja a lehetőséget a művészek alkotómunkájához, és megadja a lehetőséget ahhoz is, hogy az egész társadalom részese lehessen a termelt szellemi kultúra javainak.

Kiállítássorozatunkkal tehát azt szerettük volna elérni, hogy egy-egy láncszemként mi is belekapcsolódhassunk abba a nagy folyamatba, melyben a művész és közönség kölcsönhatása megvalósul, a művészet valóban közkinccsé válik.

Hogy a mű és közönség egymásra találása a képzőművészet területén még gyakran nem történik meg, hogy még mindig van szakadás, távolság, fenntartás az alkotásokkal szemben, az többnyire csak kis részben, néhány egyedi esetben írható a művész formalizmusa, öncélúsága rovására.

Gyakoribb az a jelenség, melyet a vizuális látáskultúra fogyatékosságának, a képzőművészeti formanyelv alapelemei nem ismeretének, a befogadó- képesség csökkent mértékének nevezünk szakmai nyelven. Hasonlattal élve: olvasni mindenki megtanult. Egy könyv olvasása közben nem okoz nehézséget, ha kicsit el kell gondolkodnunk a mondatokban közölt szöveg mélyebb értelmén, nem jelent különösebb fáradtságot követnünk a fantázia csa- pongását, ha az író a történetben helyet, időt váltogat, egyidőben történő eseményeket egymás után ír le, emlékeket idéz fel, vagy a jövőbe pillant, filozofál, vagy gondolattársításokat, asszociációkat kelt.

Az olvasás folyamata, az irodalom élvezete az embertől figyelmet, szellemi erőfeszítést kiván — s ezt, mivel már megszoktuk, természetesnek tartjuk. Ugyanakkor ezt a szellemi erőfeszítést, ezt a aktivitást megtagadjuk a művészet egy másik ágától — a képzőművészettől. Sőt sokszor a képzőművészet olyan alapelemeivel sem vagyunk tisztában, mely az olvasás példájánál maradva olyan, mintha nem ismernénk a betűket.

Hozzá kell tennünk azonban, hogy a közelmúltig a közművelődés perifériájára szorult a képzőművészeti nevelés, és mi, ennek a területnek munkáiéi