Heves megyei aprónyomtatványok 19/H
Sík-domború lencséje egy forgatható tükör segítségével a város képét a helyiségbe vetíti. Elsőként 1776-ban a Hell mellett tanult Madarassy János (1741-1814) csillagász kezdhette meg észleléseit. Tudományos működésének első nyomaival a Hell által szerkesztett Ephemerides Astronomicae köteteiben találkozunk, megfigyelései főleg a Jupiter holdjaira és fogyatkozásaira összpontosultak. Legfőbb érdeme, hogy a Hell által kidolgozott módszer segítségével, máig érvényes pontossággal határozta meg a torony földrajzi szélességét (47° 53’ 53”). A rendszeres meteorológiai megfigyeléseket pedig 1781-ben kezdte el, ily módon Eger az ország egyik legrégebbi műszeres időjárási megfigyelésekkel rendelkező városa. 1776 tavaszán Eszterházy meghívására Hell Egerbe látogatott. Bécsből, bérelt lovas kocsival és egy műszereket szállító szekérrel Madarassyval indultak útnak. Május 18-án, a magukkal hozott műszerek segítségével kijelölték a dél vonal (Linea Meridionalis) pontos irányát a csillagvizsgáló nyugati termében. Hell kívánságára a délvonalat nem egyszerű falapokkal, hanem időtálló carrarai fehér márvánnyal és tárkányi kristályos mészkőlapokkal rakták ki. A köztudatban elterjedt az a feltételezés, hogy 1776-tól kezdődően a meridián segítségével jelezték a dél (napórai) időpontját. Ezek szerint amikor a déli falon 4