Heves megyei aprónyomtatványok 19/C
ÁLLATVILÁG A különböző faunahatások, a változatos geomorfológiai adottságok és a sokszínű vegetáció következtében fajgazdag állatvilág alakult ki: a Bükkben előforduló állatfajok számát ma minimálisan 22000 körülire becsüljük. Igen értékesek a csak a Bükkben élő endemikus fajok, mint például a Gebhardt vakfutrinka, illetve a szubendemikus lepkefajok, mint a bükki hegyiaraszoló vagy a bükki szerecsenboglárka. A nagy kiterjedésű zonális bükkösökben él az alhavasi jellegű havasi cincér. A bükkösök madárvilágának karakterfajai a sisegő füzike, az örvös légykapó, a fekete harkály, a kék galamb, az idősebb, természetközeli erdőkben pedig a fehérhátú fakopáncs. A hegység északi részén lévő szurdokvölgyekben sok ritka fajjal találkozhatunk. A csigák közül jellegzetes kelet-kárpáti endemikus faj a kék meztelencsiga, vagy a glaciális reliktum Vertigo alpestris, a lepkék közül a hegyi fehérlepke. A gerincesek közül jellegzetes szurdokerdei madárfaj a kis légykapó. A hegység páratlanul gazdag élővilágát az éghajlati sajátosságok, valamint az igen változatos domborzati viszonyok határozzák meg. Hazánkban a Bükk hegységben alakultak ki legszabályosabban a hegyi vegetációs zónák. A Bükk déli peremén az erdőssztyepp zóna klímazonális erdejét, a száraz löszpusztai tölgyeseket találjuk. A tengerszint feletti 250-400 m-es átlagos magasságban a cseres tölgyesek uralkodnak. 400-600 m tengerszint feletti magasságban, a nedvesebb klímájú völgyekben és az északi oldalakon gyertyános fö/gyese/r találhatók, a tavaszi időszakban gazdag lágyszárú szinttel. A hegység 600 méter feletti területeit középhegységi (szubmontán) bükkösök állománya borítja, 700 m felett pedig montán bükkösök uralkodnak. A hűvös, párás levegőjű mély völgyek extrazonális társulása a szurdokerdő. Dús lágyszárú szintjének jégkorszaki maradványfajai a havasi iszalag, a havasi ikravirág és a sárga ibolya. A délies fekvésű mészkősziklás hegyoldalakon a jégkorszak utáni mogyorókor emlékét idézi a hársas kőrises sziklaerdő, gyepszintjében a Vrabélyi-estikével, a mérges sással és a Waldstein-pimpóval. Alhavasi maradványfajokban gazdag a legmeredekebb sziklás oldalakon megtalálható hársas-berkenyés reliktumerdő. A Délkeleti-Bükk meleg, sekély talajú lejtőin szép bokorerdőkből, melegkedvelő tölgyesekből és sztyepprét- foltokból álló társulás-komplexumok találhatók. A fátlan vegetációtípusok közül jellemzőek a mészkő-dolomit sziklagyepek, vulkanikus kőzeteken a szilikát sziklagyepek. A montán régió fajgazdag hegyi rétjei erdőirtás révén jöttek létre, melyeket egykor kaszálóként hasznosítottak. A töbrökkel tarkított Nagy-mezőn és a Zsidó-réten számos ritka növényfajt találunk. A Bükk hegység flórája körülbelül 1300 növényfajbóláII, melyek közül 18 hazánkban csak innen ismert. Ilyen például a havasi ikravirág, a magas istác, a mirigyes fodorka, a szirti pereszlény, az északi sárkányfű, a tátrai hölgymái, az erdélyi lednek, a Wiemann-pimpó, a magyar nyúlfarkfű, a Hazslinszky-berkenye, a Teleki-virág, az éplevelű macskagyökér és a sárga ibolya. árok kinyílásával kapcsolatos bazaltból álló párnaláva-halmazok és az üledékbe nyomult magmás (gabbró, ércperidotit) kőzetek Szarvaskő környékén láthatók a felszínen. A kréta időszakban alakult ki a Bükk hegység gyűrt - átbuktatott redős-pikkelyes - rátolódásos (takaróredős) szerkezete. A kőzetek változatosságát a miocén kori vulkanizmus során keletkezett laza és összesült riolit-riodácit tufák, tutitok fokozzák, amelyek a Bükkalja felépítésében játszanak jelentős szerepet. A hegység mészkőterületein a karsztjelenségek gazdag együttesével találkozunk, különösen a Nagy-fennsík és a Kis-fennsík felszínén. Míg a töbrök feneke széles, lapos, NÖVÉNYVILÁG Az /977-ben megalakult Bükki Nemzeti Park hazánk sorrendben harmadik nemzeti parkja - ugyanakkor az első, amely hegyvidéki területet foglalt magába. A nemzeti park jelenlegi kiterjedése - az alapítást követő háromszori bővítés után - 43168,8 hektár. FÖLDTANI FELÉPÍTÉS. FELSZÍNFORMÁK A Bükk hegységet főleg tengeri üledékes kőzetek építik fel, amelyek a földtörténeti óidő karbon időszakától a középidő jura időszakának végéig képződtek. A több mint 150 millió év alatt lerakodott, szinte folyamatos tengeri üledéksort mészkő, valamint később palává préselődött agyag (agyagpala), radiolarit, dolomit és homokkő alkotja. A Bükk karakterét a triász időszaki fehér és világosszürke, helyenként rózsaszín mészkő határozza meg: ezek a térszínek hordozzák a hegységre oly jellemző karsztformakincs zömét. A triász és jura időszakokban a békés mészkőképződést jelentős kéregmozgásokkal együtt járó tenger alatti tűzhányó-tevékenység szakította meg. A mélytengeri tehát nagy felületen szivárog le a csapadék, addig a víznyelő rendszerint egyetlen nyíláson vezeti le a felszíni vizet. A víznyelőkben - mint pl. a Barátság-kerti-visszafolyóban vagy a Pénz-pataki-viznyelőbarlangban-elnyelődő, a töbrök alján mélybe szivárgó vizek a mészkő belsejében kisebb-nagyobb járat- és barlangrendszereket oldanak, de leginkább - a mélybe szállított szilárd hordalék fizikai koptató hatása révén - vésnek. A magyarországi barlangok negyede - több mint 1300 - található a Bükkben. Ezek közül 54 fokozottan védett, mint például az István-lápai-barlang, amely az ország legmélyebb (253 m), egyben a Bükk leghosszabb (6 km) barlangja.
