Heves megyei aprónyomtatványok 17/M

Dialóg - klasszikus

eljátsszam a Bartók-zongoraversenyeket, ahogyan ő lemezre vette a műveket. Lehet, hogy egyes Kocsissal közös koncertek jól sikerülnek, és az ember élvezi a közös produkciót, lehet, hogy olykor valóban sok minden megszólal, de egy lemezfelvétel nem erről szól. Attól tartok, hogy stúdiókörülmények között megint előjönnének azok a dolgok, amiktől nem érzem jól magam. Abban persze biztos vagyok, hogy ő az, aki a zenekari anyagot a zenekarával a legtökéletesebben képes megvalósítani. Egyszerűen ő tudja a világon a legjobban a darabokat, ez nyugodtan kijelenthető. És az 1. és 2. zongoraverseny előadásakor egyedül vele volt az az érzésem, hogy teljesen a helyén van minden, hogy hasonló koncepcióban gondolkozunk a zenéről. Meg egyáltalán: hallja és tudja a darabokat, ami egyáltalán nem általános. Rengeteg rossz tapasztalatom van a Bartók-zongoraversenyeket illetően. Nehéz darabok, és ha valaki nem tudja tökéletesen a zenei anyagot, konkrétan hangról hangra, ha valaki nem tudja, miként épül fel a forma, mi a fontos, és mi a kevésbé fontos, akkor nem működik az interpretáció. Van persze karmester, aki tudja a darabot, és jól el- vezényli technikailag, de ez kevés.

■ Edittel mi alapján választotok darabot a közös hangversenyekre? Feltételezem, hogy az évek során kimerítettétek a négykezes irodalmat.

Valóban, elég nagy részét eljátszottuk annak, amit érdemes. A tavalyi Beethoven- Schubert sorozat keretében például Beethoven összes fellelhető négykezes darabját műsorra tűztük, ami bizonyos értelemben kényszerhelyzet volt, mert annyira azért nem jó darabok, még az op. 6-os D-dúr szonáta sem igazán. Kitűnő momentumok persze vannak bennük, és visszanézve végül is nem bánom, hogy eljátszottuk mindet. Ami a koncertek műsorainak összeállítását illeti: általában közösen szoktunk választani, ami soha nem okoz gondot, mivel az ízlésünk is nagyon hasonlóan alakul, most például egyre inkább vonzódunk a francia zenéhez.

■ Nehezebb-e a négykezes műfaja, mint a zongorás kamarazene bármely más ága, például a hegedű-zongora duó?

Igen, sokkal nehezebb. A hegedű-zongora duó eleve megoldhatatlan feladat elé állítja az előadókat, annyira különbözik egymástól a két hangszer.

■ A hegedű-zongora duó megoldhatatlan, a négykezes pedig nehezebb?

Igen. A hegedű és a zongora különbsége miatt az ember egészen másként játszik a két hangszeren, hangzásban soha nem lehet tökéletesen összeolvadni, amit az ember hamar felismer, beletörődik, és attól kezdve a saját szólamával foglalkozik. Természetesen zeneileg - időben, frazírozásban - együtt kell lenni, de hacsak a szerző nem értett ugyanolyan szinten mindkét hangszerhez, nagyon nehéz a műfaj. Ami a négykezest illeti, itt több nehézség is felmerül. Először is van a nehézségeknek egy fizikai része: a két zongorista egymás mellett ül egyetlen klaviatúránál, az ember nem fér el, folyton figyelnie kell arra, hogy ne zavarja a másikat, és nem egyszerű megoldani a pedálozást sem. Edittel egyébként rengeteg apróságot megváltoztatunk a kottában, no nem a hangokat, hanem hogy melyik szólamot éppen ki játssza: olykor átveszünk a másiktól, vagy kicseréljük a szólamokat. Zenei nehézséget jelent, hogy irtózatosan fontos tökéletesen együtt lenni a másikkal, mert itt, egyetlen hangszerről lévén szó, minden apró eltérést azonnal hallani. A két embernek ráadásul teljesen másképp kell a két kezét, illetve a két kéz arányait kontrollálnia. Általánosságban elmondható, hogy aki felül ül, annak a jobb kezével erősebben, a bal kezével a szokásosnál gyengébben kell játszania, aki viszont alul, annak a jobb kezével nagyon-nagyon kell

spórolnia, mert a zongorának az a fekvése a leghangosabb. A négy kéz hangzásegyensúlyát pedig folyamatosan figyelni kell.

■ Mi a véleményed a historikus előadói gyakorlatról?

Nagyon fontosnak tartom, hogy bizonyos stílusokban az ember próbálja megközelíteni azt, ami tudható egy adott korszak előadási kérdéseiről, az ékesítésektől a karakterválasztáson át a játékmódig - bár óhatatlanul felmerül az emberben, hogy mennyi tudható valójában és biztosan a régi korok zenéléséről. Ebben egyébként nagy elmaradásom van: Mozarttal és Haydnnal kapcsolatban is többet kellene a historikus előadási kérdésekkel törődnöm, lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. A hangszerválasztást illetően viszont már messze nem vagyok annyira biztos a dologban. Mert egy kiválóan beszabályozott és jól működő modern zongorának alkalmasnak kell lennie a Bach utáni repertoár előadására. Összességében azt mondhatom, hogy bár a historikus előadói gyakorlat mindenképpen segít megérteni egy adott kor zenéjét, a zene végső soron mégiscsak élő dolog. És ha máig fennmaradtak ezek a művek, az azt jelenti, hogy nem az autentikus hangszerválasztáson múlik a lényeg. Bach darabjai például szinte bármilyen hangszeren megszólalhatnak, de Cage-et is idézhetném, aki Satie Socrate-jának zenei anyagát olyan szépnek találta, hogy átírta zongorára, mert úgy gondolta, így is működőképes. És igaza volt: a lényeg nem a hangszerben, hanem a zenében rejlik.