Heves megyei aprónyomtatványok 17/L

OKT.l 7.19.30 APROPO A Tünet Együttes 10 éves. A társulni vezetője 44. Ebből az alkalomból született ez a két darabból álló este. „Őszinte, hiteles és sallangmentes, akár egy romlatlan gyerekarc, amibe ha belenézünk, magunkról is többet tud­hatunk meg. A szövegek, a színpadi létezés olyan egyszerű és könnyed, mintha nem is színházban lennénk, hanem egy baráti társaságban, úgy éjfél után, amikor hirtelen minden­kinek őszinteségi rohama támad. (...) Semmi megjáfszás, semmi disszonancia, semmi fals hong. Jó hallgatni és jó nézni, ahogy a tünetesek tudnak és mernek önmaguk lenni." (Králl Csaba, Élet és Irodalom) „A beszédközpontúsága dacéra elmés, játékos, eredeti est újból azt igazolta, hogy a függetlenek válságával dereka­san birkózó Tünet Együttes a legszerethetőbb honi tánc- társulat. Őszinteségük, (öniróniájuk, mély emberségük vigasztaló, méltóságteljes protestálásnak hot egy barbár, hiszterizált országban." (Horeczky Krisztina, Népszabadság) Alkotók-előadók: furulyás Dóra, Gáz István, Szabó Réka, Szász Dániel Fény: Szirtes Attila Speciális technológia: Korai Zsolt Külön köszönet: Barna Balázs, Nathaniel Barrat! Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Trafó Kortárs Művészetek Háza, MU Színház http://tunetegyuttes.hu http://Facebeok.com/thesymptoms — két darab egy este „(...) az odaadó Szobó metamorfózisai ámulatba ej- tők.” (Horeczky Krisztina, Népszabadság) Kedves akarok lenni. És szeretném, ha eljönnétek. Jó volna, ha kíváncsi lennék rátok. Ha tudnék figyelni. Nincsenek fontos dolgaim. Tiszte a fejem, nem zúg a fülem. Nincs késő. Nem sietek sehova. Körül tudok nézni. Könnyű vagyok és laza. Ruha és erős. Ahogy beszívom a levegőt, hosszú és keskeny leszek. Nem kiabálok. Nem basz föl az ideg. Jól alszom. Nem fáj semmim. Nem viszem haza a laptopomat. Van ked­vem szeretkezni. Gyalog járok. Meg tudom csinálni. Alkotó-elá'adá: Szabó Réka Fény: Szirtes Attila Hang és közreműködő': Furulyás Dóra Jelmez: Szűcs Edit Maszk: Haraszti Janka Smink: Károlyi Balázs Nem emlékszem, hogy így neveltek volna Ardai Petra workshopja alapján Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár. Élettöredékek 7 évestől 77 éves korig. A BBC 7 Up című dokumentumfdm-sorozatában egy hét éves gyermekekből álló csoport sorsa követhető nyomon. A „gyermekek” jelenleg mór 56 évesek. Az időt töredékesen dokumentáló, hét évente ismétlődő bepillantás révén teljesen egyedi, ugyanakkor sokban hasonló életutak bontakoznak ki. Ez volt a kiindulópontja annak a workshopnak, amelyet Ardai Petra, a holland Space Színház alapító tagja tartott 2012 őszén a Tünet Együttesnek. Valós és fiktív emlékei­ket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az ebből született darab költői, szívszorító, humoros, egyszerre személyes és mindenkire jellemző. Ez mind én leszek egykor Szabó Réka a számos külföldi fesztivált megjárt A lila hangyász (1999) és a Lomtalanítás (2006) című szólókat követően harmadik alkalommal jelentkezik régen várt egyszemélyes produkcióval, személyes leltárral. Fotó: Mészáros Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents