Heves megyei aprónyomtatványok 17/F

Tisztelt Hölgyem, Uram! Kedves Felsővárosiak! A városrész önkormányzati képviselőiként ezúton is köszönjük a bizalmát, aminek révén Dr. Nagy Imre az országgyűlési választások első fordulójában elnyerte a választópolgárok 48,3%-ának bizalmát. Ebben a sikerben nem kis része van a felsővárosi lakosoknak. Az a tény, hogy több mint 18.600 egri őt látná szívesen a parlamentben, igazolja, hogy az itt lakók érdekeit szem előtt tartó, jó kapcsolatteremtő, dinamikus polgármester. Vezetése alatt lendületes fejlődésnek indult a város, azon belül a mi városrészünk is. Ennek legszemléletesebb példája, hogy az utóbbi években már nem úgy kezdődnek az apróhirdetések: ’’kivéve csebokszári”. Mindez jelentős részben köszönhető polgármesterünknek, dr. Nagy Imrének, aki mindig szívén viselte a városrész sorsát. Most arra kéijük, erősítse meg a nyugodt többség döntését: jöjjön el újra április 21-en, és szavazatával támogassa a második fordulóban is dr. Nagy Imre országgyűlési képviselővé választását. Ily módon az eddigieknél is eredményesebben tudja érvényesíteni Eger város érdekeit: megvalósulhat az M3-as bekötő út, sor kerülhet a kórház felújítására, újabb több száz. munkahely létesülhet városunkban. Tisztelettel: A Felsöváros szocialista önkormányzati képviselői: Merczel József Török Zsolt Dr. Törőcsik Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents