Heves megyei aprónyomtatványok 17/F

Tisztelt Választópolgár! Választókörzetünk a városnak a Minarettől az Árnyékszaláig nyúló része igen összetett, mind területileg, mind problémáit illetően. Sajnos a közös jellemző az utak, járdák rossz állapota. Ezek közül a kisebb javítások mellett a Dajka Gábor, a Vitkovics, a Vécsey Sándor és a Jankovics utcák felújítását már sikerült megvalósítani, még az idei évben elindul a Darvas és az Árnyékszala utca város felőli részének rendbetétele. Több mint egy évtized után elkezdődhet a Görög- Mária utcák bekapcsolása a szennyvízhálózatba, és azt követően az utak rekonstrukciója. Kevésbé látványos, de fontos és sok pénzt felemésztő, folyamatosan zajló munka a lakóingatlanokat veszélyeztető partfalak megerősítése. Minden évben sikerült körzetünk nehezen megőrzött általános iskolájának, a Rákóczinak felszereltségét javítani, épületét rendbe tenni. Bár az elmúlt két esztendőben a körzet gondjainak megoldására csaknem akkora összeget fordítottunk, mint a többi lakókörzetben összesen, a problémák száma és súlyossága miatt mégsem volt elegendő arra, hogy körzetünk lakói úgy érezzék, jó helyzetbe kerültek. Van még teendőnk bőven. Közös munkánk folytatásához kérem további bizalmukat és támogatásukat. Dr. Horuczi Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents