Heves megyei aprónyomtatványok 17/F

Emelt fővel, Magyarország! Sokak számára nehéz megérteni, hogyan beszélhetünk sikeres országról, amikor a polgárok jelentős része vesztesnek érzi magát. Negyven év elnyomás után a csőd szélén álló hazánkat csak saját erőnkből állíthattuk talpra. Ez nagy áldozatot követelt, de ez az áldozat nem volt hiábavaló. Ma joggal lehet büszke magára minden magyar polgár, hiszen közös erővel kihúztuk a gazdaságot a csődből. Magyarország elindult a fejlődés útján. Lendületben az ország Kivívtuk a világ elismerését: hazánk az első körben lehet tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak. Ennél is fontosabb, hogy az ország sikerei egyre inkább érezhetők lesznek mindennapi életünkben. Az SZDSZ kormányzati részvétele garantálta a gazdasági fordulatot. A tartós gazdasági növekedés eredményeként mindannyiunk számára elkezdődhet a tisztes, fokozatos gyarapodás. Még sok a tennivaló, de jó úton járunk Van mit folytatni. Elősegíteni az életszínvonal fokozatos emelését. Biztosítani az oktatás, az infrastruktúra további fejlődését. Van mit javítani. Az egészségügy beteg állapotán. A biztonságérzetünkön. Az adósújtotta polgárok, kisvállalkozók helyzetén. Az SZDSZ kormányzati részvétele garantálja, hogy továbbra is a jó irányban haladjunk. Hogy egyenlő esélyeink legyenek a világ gazdasági és szellemi piacán. És akkor nem álom, hanem elérhető cél lesz, hogy az egyre sikeresebb Magyarországon minden ember megbecsült polgárnak érezhesse magát. Heves megye 1. választókerület Eger-Felsőtárkány- Noszvaj Dr. Horuai Csaba országgyűlési képviselőjelölt Me a tenniv| i | * ' ....

Next

/
Thumbnails
Contents