Heves megyei aprónyomtatványok 17/C
A kiállítással felhívjuk a figyelmet a XXI. századi ember eredendő érzékelésének hiányára. A kiállítás összegző felvetés a termékeny és tartalmas élet lehetőségeinek újrafelfedezésére, olyan egyszerű, de kézzelfogható módon, mint a kezünk, az érzékeink mindennapi, tudatos használata, illetve az elkészült tárgyak, az átgondolt gondolatok visszahatásának örömteli érzete. A kiállításon bemutatott példák, tárgyak a teljesség igénye nélkül tárják elénk a világgal való kapcsolatunk teljes megélését, a magunkraismerést, a cselekvő jelenlétet saját életünkben. A kiállítás elindítója annak a folyamatnak, melyben előadások, gyakorlati tapasztalatok segítenek, e kapcsolat alakításában. Nem kézműves „mesterképzés", hanem egy gondolati, tapasztalati fölfedező út, a kézművességbe való beavatódás felé. ÉN és a VILÁG A VILÁG részekből áll - ÉN része vagyok a világnak. Kapcsolatunk a világgal az érzékszervek és szerek, (szerszámok, szerelékek) által történik. A kézbefogott játék is szerszám és a szerszám is játék, az eszközeinkkel kapcsolódunk a világhoz. Az eszközök felületén megjelenhet faragott, hímzett vagy írott kép. A szerszám maga is faragott kép. A sátor a kunyhó a suba az épület és a ruha, illetve a rajtuk megjelenő képek VILÁG-MÁS-ok (más=másolás=tükör). A világmáson megjelenik a nagyvilág képe, a kozmosz képe (a nap, a hold és a csillagok), azaz az idő teljességének jelképei. Minden tárgy akkor éled meg és teljes értékű életet akkor sugároz ha, rajta a szellemi világ a tárgy használatával kapcsolatos szimbólumai jelennek meg. A tárgyak mindig egymásra hatva, együtt szerepelve élnek, a múzeumokban a tárgyak szerep nélkül, önmagukba állnak. A múzeumok kolumbáriumok, meditációra alkalmatlanok, a tárgyak a tárlókban élettelen halmazt képeznek, egymást közömbösítik, zavarják. A kézművesség tárgyai személyesek, a tárgyak együtt élnek készítőikkel, használóikkal, e folyamatban bensőséges kapcsolatba kerül az ember, a szerszám és a készülő mű. A szerszám is alkotás, a szerszámmal alkotunk, a kéz és szerszám együtt alkot, tehát a kéz is szerszám. Minden tárgykészítő kultúra alapja kézműves kultúra, ha megszakad a tárgy és az élőlény kapcsolata a kultúra szétesik. A kép leszakad az eszközről, önálló keretbe kerül, aztán képernyőre. Ezután megszűnik az érzékelés, az érzet élmény, ekkor már csak közvetítőn keresztül látunk. A városi kultúra szétszakadt, szervetlenné, érzéketlenné vált, az egyházművészet fölszámolódon. A szakrális művészet a kézművességre épülő, archaikus gyökerű népművészetből építhető vissza. Egy tárgy értékét sosem a mérete és anyagi értéke határozta, határozza meg elsősorban, hanem a belefektetett emberi szellemi munka. Történelmi anekdotaként máig él pl. Zrínyi gróf és az adószedő története, mely szerint az adószedő az adót követelte, de a gróf nem tudott fizetni, felajánlotta hát kabátja egy gombját, melyet az adószedő gyorsan letépett és eltűnt vele, hisz az az egy gomb kétszer annyit ért, mint a gróf éves adója. A gomb egy minimális fémdarab, melyet egy mester heteken át aprólékos emberi munkával egy hagyományrend alapján, de saját képzetei, ügyessége, tudása szerint ütögetett, formált alakított örök értékké. Az EKMK-ban évtizedek óta nagy hangsúllyal szerepelnek különböző kézműves foglalkozások. Ezen összegző, és egyben egy új, „életre térítő" gondolatot elindító kiállításra az ad okot és lehetőséget, hogy a zománcműhelyben folyó munka új fordulóponthoz érkezett. A szeptemberben indult módszertani műhelyben az idejáró gyerekek„élő tárgyat" készítenek, János vitéz történetét jelenítik meg egy szekrényen. A szekrény maga épp akkora méretű, hogy a könyv beletehető. A könyv tartalmát megjelenítő szekrény így nemcsak egy használati tárgy, hanem kép is, képtartó is, ékszer is, szakrális tárggyá, szimbólummá lényegül. A munka szellemi irányítója, művészeti tanácsadója Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész. A művész összehasonlító ornamentikában végzett kutatásai, a kutatások eredményeinek verbális, képi, és tárgyi újraalkotása hitelesíti munkánkat és a ráépülő programsorozatot. A kiállítás anyagát az ő gyűjteményeiből állítottuk össze. A módszertani műhelyben a kézműves munkafolyamat során bizonyossá vált a tűzzománc centrális szerepe. A modern ember gondolkodásának megfogalmazásában a tűzzománc nem önálló műfaj. Azaz mégis műfaj, de nem a megszokott (tanult) kategóriában mert a műfajokat összekapcsoló anyag. Centrumképző, önmaga központtá válik, ez a tulajdonsága mindig megvan ezt mindig fölkarolták a kiemelt, kiemelendő szimbólum készítői. A tűzzománcot a szakrális művészetben mindig fölhasználták, így például a királyi koronák, vallási szertartások tárgyainak készítésekor (Monomakhosz-korona, Magyar Szent Korona). Koronánk egy szellemileg élő tárgy, melyhez az egész magyarság tartozik, nem más, mint egy tűzzománc ikonosztáz. Fémhez kötődő üveg, ékkő, gyöngy, azaz matéria köpenybe burkolt emberkéz alkotta szimbólum. A fém csontszerkezetet alkot, húsa a zománc, élő vére az élő fény. A Szent Koronát állandóan elzárva, sötétben tartották, csak a királyavatás (koronázás) előtt 3 nappal vették elő, hogy állandó fény érje, még éjjel is gyertyafény vette körül. Ez alatt az idő alatt összegyűjtötte a fényt, a kozmikus energiákat. A leendő uralkodó fejére kerülve, az ő bioáramával keveredve a király „megvilágosodott", mindenki által elismert királya lett országunknak. A tűzzománc ezzel is bizonyítottan alkalmas arra, hogy a többi műfajt maga mellé rendezze, szolgálatába állítsa. Rendszere rokonítható az ikonnal. A zománcábra véglegesen a szilikát építményhez égetett ékítettjei. Jelhordozó, ahogyan a népművészet írásos, faragott, festett az emberi élet mindennapjait rendező ábrái, építményei is. A régi tárgyak üzeneteinek megértését segíti az„éltedhez térítő kézműves gondolat"című kiállítás. Kátai Mihály, Kovács Katalin I I
