Heves megyei aprónyomtatványok 16/K

Borbély László alkotómódszere egy időszerű művészettörténeti probléma megfejtéséhez kínál tanulságos érveket, arra a kérdésre válaszol ugyanis, hogyan tovább századunk zaklatott kísérletei, újító törekvései után. Pályakezdésekor konstruktív felépítésű grafikákkal indult, táj- és emberábrázolásai már akkor se követték a hasáboktól a lineáris absztrakció felé vezető utat, mert itt-ott árnyalatokkal enyhítette a szerkezetes motiválás keménységét. Amikor azután mindehhez a színek festői lehetőségeit is felhasználta, ki tudott térni a képalkotás egyoldalú ésszerűsítése elől, s műveinek racionális kialakítása mellett érvényesülni engedte a kolorisztikus indoklás érzéki eszközeit is. Így jött létre egyéni stílusa, ami a mai magyar képzőművészet panorámájában az ő személyes jelenlétének sajátos helyet Ibiztosít, képeinek félreérthetetlenül önálló jellegzetességet kölcsönöz.

Természetesen Borbély László kristályosán foszforeszkáló festészetéhez is találhatók analóg példák, de többnyire analitikus változatban. A szakirodalom orfizmusnak nevezi az efféle irányzatot, s a színhatások kifinomult alkalmazása, a kubisztikusan ritmizált térhatások variálása nyomán zenei elemeket vél felfedezni az ilyen módon megoldott kompozíciókban. Borbély László nem annyira a formaelemzés, mint inkább a szintetizálás révén jutott el a maga festői világához, megnyilatkozásainak oly karakteres jelrendszeréhez. Ábráit elvont alakzatokból rakja össze, ugyanakkor végrehajtja 'az egyszerűsítés tennivalóit is, ám ez a fajta eljárás mégse spegényíti el a látvány határtalan gazdagságát, csupán a művészi átíráshoz szükséges, nélkülözhetetlen sűrítést biztosítja. Munkássága bizonyságul szolgál a tekintetben, hogy a modern képzőművészeti irányzatoknak nem kell feltétlenül hiányérzetet hagyniuk maguk után, mert vannak esélyek a klasszikus hagyományok által sugallt teljesség igényének kielégítésére korunk bonyolult körülményei között is.

Igaz, a komplett megoldás képzetét Borbély László tulajdonképpen művelődéstörténeti témák feldolgozásával éri el. Legnépszerűbb festményei az építészet múltjának remekműveit idézik, gótikus templomokat, középkori utcarészleteket, reneszánsz palotákat, évszázados települések látképeit. Az impresszionista természetfestők tapasztalatainak figyelembevételével jeleníti meg a Loire-völgy, a német vidék varázslatos műemlékeit, a magyar kul- túrhistória kedves tájait, barokk kisvárosaink meghitt hangulatait, miközben optikai érzékenysége színes látomássá oldja a pontos ábrázolást. Most már szembe kell néznie a ridegebb elmék kifogásaival, azzal a ténnyel, hogy műveiben egyre uralkodóbbá lesz a líraiság, festészete vallomástevővé válik, a kultúrtörténet nosztalgikus állásfoglalásra készteti. De hát ez a folyamat megfelel napjaink legújabb szellemi áramlatainak, a posztmodern tendenciáknak, annak az elháríthatatlan rekonstrukciós mozgalomnak, amelyik a rombolás, a deheroizálás divatját követően, nagyobb tiszteletet tanúsít a régi értékek, a maradandó teljesítmények, a nemes szokások, iaz eszmei földcsuszamlások közben is érvényesnek bizonyult etikai alaptörvények iránt. Borbély László művei felszínre hozzák az emberek spontán szépérzékét, ismeretszerzésre irányuló hajlamát, a rendezett életforma harmóniájában reménykedő vágyait. A mindennapi környezetben ekként szerepet kaphat az önművelés programja is.

pogány O. Gábor

CERVENA L’HOTA

MOSZTÁR

BORBÉLY LÁSZLÓ 1939-BEN SZÜLETETT VAS MEGYÉBEN, RÁBA- TÖTTÖSON. AZ EGRI TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁN 1963-BAN VÉGZETT, JAKUBA JÄNOS NÖVENDÉKEKÉNT. I970-IG RAJZTANÁRKÉNT TANÍTOTT, KÖZBEN AZ EÖTVÖS LORÁND

tudományegyetemen művészettörténész diplomát szerzett. 1971 óta a magyar NEMZETI GALÉRIA MUNKATÁRSA.

1960 ÓTA SZEREPEL KIÁLLÍTÁSOKON. JELENTŐSEBB EGYÉNI TÁRLATA VOLT: 1969 — FERENCVÁROSI PINCETÄRLAT; 1974 — CSEPEL-GALÉRIA; 1975 — TATABANYAI NÉPHAZ; BUDAPEST, NDK KULTURÁLIS ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONT; 1977 — MAGYAR NEMZETI GALÉRIA, MŰHELY; 1978 — SOPRON, FESTŐTEREM; BALASSAGYARMAT, HORVÁTH ENDRE-GALÉRIA; MEZŐKÖVESD, MŰVELŐDÉSI KÖZPONT; 1981 — NAGYKŐRÖS, ARANY JÁNOS MŰZEUM; 1984 — BUDAPEST, MAGYAR URBANISZTIKAI TARSASAG; BALATONFÜRED, BALATONI GALÉRIA; 1985 — NSZK, GALERIE VON ALMSICK; 1986 — BUDAPEST, KÉPCSARNOK, PAÄL LÁSZLO-TEREM,