Heves megyei aprónyomtatványok 15/D
Bél Mátyás (1684-1749) Pozsonyi evangélikus lelkész, tanár, a XVIII. századi Magyarország szellemi életének egyik kiemelkedő alakja volt, a mai értelemben vett helytörténetírás megteremtője. Életműve: „Az újabbkori Magyarország történelmi — földrajzi leírása”, az első vármegyei monográfia, ebből 5 kötet került kiadásra, amely tíz megye leírását tartalmazza. A többi halála miatt kéziratban maradt meg, így a Heves megyét ismertető leírás is. Műve még ma is a magyar földrajz és történettudomány fontos forrásművei közé tartozik. 1730-ban nyitott szemmel járta megyénket, így írta le a megye akkori helyzetét, a falvak és emberek életét. Ennek 240 éve. Az új megértéséhez és megbecsüléséhez szükséges a régi idők ismerete is. A latin szöveg kitűnő és szakszerű magyar fordítását Soós Imrének, a Heves megyei Levéltár igazgatójának köszönhetjük. Tekintsük át. hogy milyen falvak tartoztak ekkor a gyöngyösi járáshoz, ezután idézzük Bel Mátyás városunkról szóló leírását. I. A gyöngyösi járás falvai 240 évvel ezelőtt, Bél Mátyás leírása szerint a következők voltak: Márkáz (akkor puszta volt), ne felejtsük el, hogy alig harminc évvel a török kiűzése után sok falu puszta volt, kevés volt az ország lakossága, sokan pusztultak el a török időkben, Pásztó, 24