Heves megyei aprónyomtatványok 15/C

Országosan, sőt határainkon kívül is ismert művész kiállításának katalógusához könnyű, de egyben nehéz is előszót írni. Kiss Istvánról a múlt évben Tasnádi Attila tollából megjelent monográfia két oldalon sorolja fel a róla szóló cikkeket, tanulmányokat Ezeket, vagy ezek fontosabbjait elolvasva, szemelgetve nem megerőltető feladat rövid összefoglalót készíteni. Másrészt viszont több tucat publikáció után valami eddig le nem írtat, el nem mondottat papírra vetni elég nehéz, majdnem lehetetlen. Éppen ezért a teljesség igénye nélkül egy gondolat köré csoportosítom a bevezető gondolati kézfogóját.

Kiss István életművét ismerve önkéntelenül is egyetlen szó, egyetlen fogalom kap túlnyomó hangsúlyt bennünk: a közösség. Kétszeresen igaz ez, egyrészt úgy, hogy közösségi élmények hozzák mozgásba alkotói fantáziáját, formáló kezét, mintázó fáját. Azonban nemcsak ihlető forrása művészetének a szükebb-tágabb közösség, hanem címzettje is. Míg azonban az élmények skálája széles, a társadalom legkisebb közösségétől, a családtól, a népen, nemzeten át az osztályig terjed, addig a művek címzettjeként mindig a legszélesebb közösség van jelen alkotói munkásságában.

Mint nem egy életmű esetében, nála is máig terjedően hat gyermekkora, bensőséges szülői, családi közössége. Ilyen, sorsot hordozó portréként forrná: ,a bronzba édesanyja vonásait, egyéniségét. Az ,,Apám síremléke” előre hajló, görbedt hátú munkás alakja a József Attila-i kép („Törékeny termetét a tőke megtörte ) megrázó szobrászi megfogalmazása. Lakatos apja mindennapi tevékenységével találkozva a munkaanyagot, vasat formáló, teremtő erejét is megismerte. (Sajátos egybeesés, hogy felszabadulás utáni festészetünk kiemelkedő realista alkotója, a szintén Kossuth-díjas Kohán György művészetének monumentalitása, robosztussága is az apa gyulavári kovácsműhelyének vasra zuhanó pörölycsapásaitól indul el.)

A magyar történelem legjelentősebb eseményei szinte kivétel nélkül megjelennek munkáiban. (Dózsa parasztháborúja, kuruc szabadságharc, agrárproletár-mozgalmak, tanácsköztársaság, felszabadulás.) Még szélesebben pedig az emberiség története egy-egy fejezete is alkotásra késztette (Lenin, Afrika, Bergenbelsen). Sikerrel vállalkozott a történelmi események, hősök megjelenítésén túl népe mélyebb szellemi világának szobrászi tolmácsolására is. Elég itt a Népmese napot, holdat, csillagot tartó, mindennapi súlyos valóságot és képzeletgazdag lírát egybeötvöző megoldására gondolni.

Kiss István egész munkásságának sajátos és ismét a közösségi jellegből fakadó jellemzője, hogy kisplasztikában fogant művei a kiállításokról az arányok változtatása nélkül kerülhettek köztérre (Széchenyi, Béke). A galamb és a béke gondolati egysége, jelképisége évezredek óta él bennünk. Picasso óta képzőművészeti megfogalmazása is általánosan ismertté vált. Kiss István művében mégis új élményt kapunk, a galambok könnyed röpte, szárnyaik összekapcsoltsága a békevágy százmilliós, emberiségméretű plasztikai kifejezése. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy ő sem ment el érzéketlenül az alkotó ember olyan évezredes szépségélménye mellett, mint a női test (Tükör előtt, Fürdőző, Nővérek).

Az eddigiekből is kitűnően Kiss István realista művész. A látott, átélt valóból indul ki, de nem másolja, hanem újjá teremti azt az eszmei mondanivaló és az anyag ismerete által meghatározott eszközökkel. Ez olykor zárt formát, summázó egybefoglaló felületeket, máskor részletgazdag, érzékeny, lágy mintázást jelent.

Igaz a Juhász Gyula-i megállapítás, hogy nem a pacsirta fontos, hanem a dal, és hogy a műveknek önmagukban kell helytállniok, mégis ide kívánkozik, hogy Kiss István közösségi léte nemcsak a művekben, hanem közéleti mindennapjaiban is kifejezésre jut, vállalva a közösség bizalmából a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség elnöki tisztét, valamint — hogy többet és mást ne említsünk —, az MSZMP Központi Bizottsági tagságot is.

A Hatvani Galéria egyre erőteljesebben és határozottabban vállalja a felszabadulás óta ezt az utat következetesen, töretlenül járó Hódmezővásárhely mellett a realista törekvések fórumának, tégelyének szerepét. Éppen ezért nemcsak remélem, hanem biztosan tudom is, hogy a kiállított művek maradandó élményt nyújtanak majd a város és környéke művészetszerető tárlatlátogatóinak. Dömötör János