Heves megyei aprónyomtatványok 15/C

VARGA GÉZA MŰVÉSZETÉRŐL

Hagyomány és újszerű kifejezés találkozásának színtere a fiatal művész szobrászata . . . Mind az anyaghasználatban, mind a megmunkálási módokban, a technikában, mind a művek tartalmában, szemléletében, a térszervezésben és formaalakításban fellelhetők az erős kapcsolódások az elmúlt korok, korszakok szobrászatéval, s ugyanakkor felfedezhetjük a begyakorolt kipróbált technikai és műfaji keretek túllépésének szándékát, a merész kísérleteket, az újításokat is . . . Elkoptatott a kifejezés: emberközpontú művészet, de Varga esetében mindenképpen használnunk kell e terminológiát, mert szobrainak, domborműveinek, érmeinek központi problematikája az ember, formai megjelenésében az emberi alak, vagy ha nem, akkor az embert megszemélyesítő, az emberi jelentést hordozó objektumok, rekvizítumok. Egyetlen művében sem lép túl a honunkban bűvös határként emlegetett figurativitás határán, holott — és ezt ő is tudatosan vallja —, nem az a minősítő tényező, hogy itt, vagy ott, hanem az, hogy akárhol, de hogyan, milyen minőséggel . . . Hatvani kiállítása kapcsán egyébként két alkotást szembesítenénk, illusztrálandó Varga törekvéseinek hagyományokhoz kötődését és hagyományoktól való elszakadásának szándékát: a Szénagyűjtőt és a Sárkányrepülőt. Az egyik a múlt, a másik a jelen, vagy még inkább a jelen idejű jövő, a Szénagyűjtő a nyugalom, a Sárkányrepülő a vibráló izgalom kifejezése, s mindkettő gazdag téri problémák megoldásának fókusza, mindkettő valóságunknak a lukácsi „különös” szintjén megragadott összegzése . . .

(Idézetek Wehner Tibortól)

*

Reprodukciók: Látomás (Madách) 1. oldal, Szénagyűjtő 2. oldal, Mikes-szelence 4. oldal, Sárkányrepülő 5. oldal, Lány 6. oldal.