Heves megyei aprónyomtatványok 15/B
MOZART: B-dúr szimfónia, K. 319 1779-ben komponálta Mozart B-dúr szimfóniáját három tételben, amelyhez utólag — már bécsi időszakában — még egy menüett-tételt illesztett. A háromtételes formával valószínűleg a salzburgi közízlésnek akart eleget tenni, de annyira kedvelte ezt a művet, hogy később is szánt időt kiegészítésére. Az I. tétel (Allegro assai) idillikus zenei képet fest. A II. tétel (Andante moderato) zenei megfogalmazásába idegen anyag is került. Paisiello egyik ismert és közkedvelt témáját is felhasználja a tételben. A III. tétel (Menuetto) hangszerelésében lényegesen kimunkáltabb az előző tételeknél, természetes, hogy Mozart későbbi korszakában gazdagabb színskálát használt, mint a szimfónia keletkezésének korszakában. A IV. t<§tel (Finale. Allegro assai) — Mozart naív és bájos humoráról tanúskodik: nemcsak vidám falusi mulatság hangulatát, hanem a falusi muzsikusok felvonulásának tréfás közjátékát is felidézi zenekarában. BACH: Hegedűverseny 1720 táján, kötheni tartózkodása időszakában Bach két hegedűversenyt írt. Bár a műfaj szabályait Vivalditól kölcsönözte, mégis a hegedűverseny véglegesen kialakított formáját Bach műveitől számítja a zene története. Mindkét háromtételes versenyműben (a-moll, BWV 1014, É-dúr, BWV 1042) azonos a tételek sorrendje; gyors-lassú-gyors tételek váltakoznak, Bachnál határozott a hangnemi megfogalmazás, az alaphangnem akkordtömbjéből bomlik ki a vezérlő dallam (két téma), és ezt a fordulatot a szerző többször visz- szaidézi. Az a-moll hegedűverseny lassú tétele (Andante) ritornellszerűen megkomponált passacaglia (barokk variáció). az É-dúr versenymű lassú tétele (Adagio) hatütemes áriatémát dolgoz fel, szintén passacagliaszerűen. Mindkét versenymű III., zárótétele (Allegro assai) táncosabb hangvételű, vidám muzsika; mindkettőben jelentős virtuózfeladatot kap a s :ólóhangszer az előző tételekhez képest. Bach hegedűversenyei nemcsak a műfaj alapvetően fontos példái, hanem a hegedűverseny-irodalom népszerű remekművei. BARTÓK: Divertimento 1939-ben, a Bázeli kamarazenekar vezető karmesterének megrendelésére komponálta Bartók egyik remekművét, a Diverti- mentót. A háromtételes műben a barokk és klasszikus hagyományok egyaránt tért nyernek; a concerto grosso elve éppúgy, mint a háromtételes szerkezet és a tételek táncos, de egymással ellentétes hangulatú sorrendje. Az I. tétel (Allegro non troppo) szabályos klasszikus szonátaformában íródott. A II. tétel (Molto adagio) messze túlmutat a nemes szórakoztató zene mondanivalóján. A szerző ebben a sötét látomásokkal terhes muzsikában a természettel azonosuló költő szorongásait, különös látomásait fogalmazza meg rendkívüli feszültséggel telt egyéni hangon. A III. tétel (Allegro assai) a magyar népdal hangulatvilágának ezer színében tündöklik, hangszeres, szólórészek, zenekari tuttik váltogatják egymást a magával ragadó falusi táncfantáziában. 35
