Heves megyei aprónyomtatványok 14/E
lépcsőkön a házmesteri pincébe. Kinyílt az automobil ajtaja, és bundájába burkolózva kiszállt belőle a kedves vendég. Reggel háromig vendégeskedett a hármas számú lakásban, De Barreyn lovassági tábornoknál. Háromig virrasztóit a kopó a szürke kariatida talapzatához simulva és komisz életébe belefáradva. A másik meg háromig cigarettázott a lépcsőház félhomályos fordulóján, s hallgatta, hogyan cseng szőnyegektől tompítva a magyar rapszódia, capriccioso vagy a cigánydal viharos kiáltozása ... Háromig ült a harmadik besúgó egy rongyos vackon a házmester zugában. S az éles, fehér fénykúpok háromig égtek a bejárat előtti félkörben. S emeletről emeletre, láthatatlan huzalon száll suttogva és büszkén a hír: Raszputyin van itt... A kettes számú lakásban olyasvalaki lakott, aki előtt még maga Elpit is, akár erős szél fújt, akár hóvihar tombolt, lekapta a karakül kucsmáját, ha véletlenül összeakadt a ragyogó hintóból kiszálló csincsilla bundás hölggyel. S mosolygott is. Az asszony számláit olyan előkelő egyén fizette, akinek nem is volt vezetékneve. A keresztnevét írta alá, bonyolult kacskaringóval... Szó ami szó, előkelő ház volt... Nagy emberek - nagy élet... A házban négy lift járt fel és alá, hangtalanul, reggel és este, mintegy varázsütésre, a fűtőtestek szürke bordáin át mind a hetvenöt lakásban szétömlött a meleg. A lépcsőház fordulóin a falikarokban lámpák égtek ... A lakások mélyében fehér kádak álltak, a tekintélyes előszobák félhomályában tompán ragyogtak a telefonkészülékek... Szőnyegek ... A dolgozószobákban hangtalan ünnepélyesség. Masszív bőrfotelek. És a legfelső emeletig jól szituált, masszív emberek laktak: egy bankigazgató — kiváló koponya, államférfi... egy gyáros (féktelen orgiák magnéziumfénynél készített felvételekkel; aranyhajú, jóltáplált asszonyok; egy világhírű, fenomenális basszista és még egy tábornok, még . . . Jelentéktelen emberek is: zsakettes ügyvédek, magzatelhajtással foglalkozó orvosok ... Nagy idők voltak .. . És semmi sem maradt belőle. Szörnyű élni, amikor birodalmak omlanak össze. És már az emlékezet is gyengült. Létezett-e mindez, Úristen? ... Lovassági tábornok! ... Micsoda szó! Igen ... A berendezés azonban maradt. Senki sem vihette el. Elpit is csak azt vitte magával, ami a testén volt. És akkor a kapunál, a lámpás mellé felszegezték a fehér táblát, rajta a különös felirattal: „Műnk. Kommuna”. Mind a hetvenöt lakásba titokzatos, soha nem látott népség került ... A szalonokban kötelet feszítettek ki, és nedves fehérneműt aggattak rá. A petróleumfőzők sziszegtek, akár a kígyók, és a lépcsőházban éjjelnappal maró füst terjengett. A lámpák az összes falikarokból eltűntek, és a lépcsőház minden este sötétbe borult. Bátyus árnyékok botladoztak a lépcsőkön, és panaszosan kiabáltak: — Mánya, hé, Mánya! Hol vagy? Hogy az ördög vinne el! Az ötvenes számú lakásban feltüzelték a parkettát. A liftek ... Egyébként minek erről beszélni . .. /Bulgakov: A 13-as számú ház részlet — fordította Karig Sára/ 7
